A Political Capital frissen publikált tanulmányában a politikai bizalom természetét és változását vizsgálja. A kutatás azt mutatja, hogy a politikai intézményekbe vetett bizalom jelentősen visszaesett az elmúlt egy évtizedben Európa-szerte. Ennek ugyanakkor nem a válság az egyetlen oka, hiszen a folyamat már jóval a válságot megelőzően megkezdődött. Bár a bizalomvesztés általánosan jellemző, az Unió intézményei (Bizottság és Parlament) iránt még mindig erősebb a bizalom, mint a nemzeti kormányok és parlamentek iránt. A bizalmi válság tehát nem csupán az EU vonatkozásában megmutatkozó bizalomvesztést jelenti, hanem a képviseleti intézmények iránti bizalom visszaesését nemzetállami és uniós szinten egyaránt. A menekültválság tovább erősítheti a bizalomvesztést az Európai Unióba és a tagállami politikai intézmények iránt is.

A kutatás alapját az Eurobarometer és a European Social Survey közvélemény-kutatások adatai, valamint a menekültválság összeesküvés-elméleti magyarázatait terjesztő Twitter üzenetek és hálózatok elemzése jelentette. A tanulmány az Erste Alapítvány és a Nyílt Társadalom által szervezett Vienna Policy Conference keretében került bemutatásra. A tanulmány szerzői: Krekó Péter (Political Capital), Molnár Csaba (Political Capital), Félix Anikó (MTA-ELTE Peripato munkacsoport), Barna Ildikó (ELTE TÁTK) és Mira Boneva (University of St. Andrews). A teljes tanulmány angol nyelven letölthető itt. A tanulmány eredményeit a Financial Times is idézte hétvégi számában.

Tíz állítás a bizalom alakulásáról Európában

1. Az elmúlt egy évtizedben drámaian csökkent az európai intézményekbe vetett bizalom. A válság előtti időszakhoz képest egyharmadával esett vissza, és – az elmúlt évben javuló adatok ellenére – jelenleg kisebbségben van (40%) az EU iránt bizalmat tápláló uniós állampolgárok aránya. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a 2014-ben megválasztott Európai Parlament képviselőinek 20 százalékát euroszkeptikus és EU-ellenes pártok adják¹ (a 2009-ben megválasztott EP-ben ez az arány 8% volt). Ezzel párhuzamosan az eurószkepticizmus egyre inkább a főáramú politika részévé válik.
2. Európában ma a bizalmatlanság dominál. 2014 novemberében az európaiak 38%-a volt rendkívül bizalmatlan a nemzeti és európai politikai intézményekkel szemben, és csak 9%-a volt erősen bizakodó. A maradék 53%-a különböző mértékben bízott az egyes intézményekben, vagy nem volt véleménye. A bizalom leginkább azokban az országokban csökkent, amelyeket a gazdasági válság és annak következményei a legsúlyosabban érintettek (Spanyolország, Görögország, Portugália, Ciprus, Olaszország, Szlovénia, Írország).
3. A válság azonban nem okolható önmagában: a gazdasági nehézségek csupán felgyorsították a bizalmatlanság növekedését, mely már jóval a válság előtt megkezdődött. Ezt mutatja, hogy az elmúlt két évtizedben minden „régi” EU tagállamban csökkent azon állampolgárok aránya, akik bíznak a nemzeti parlamentben.
4. Az EU-ba vetett bizalom rendkívül törékeny: minden politikai intézmény közül az EU-ba és intézményeibe vetett bizalom mutatja a legnagyobb kilengéseket.
5. Az EU intézményei iránti bizalom mégis magasabb, mint a nemzeti politikai intézmények iránti: 21 tagállam polgárai jobban bíznak az EU-ban, mint a nemzeti parlamentben, és csak 6 tagállamban (Egyesült Királyság, Ausztria, Dánia, Svédország, Finnország, Hollandia) preferálják a nemzeti parlamentet az EU-val szemben. Magyarországon idén májusban az emberek 34 százaléka bízott a kormányban, miközben az Európai Unióban 56 százalékuk. Nem igaz tehát, hogy a probléma a választók szerint kizárólag az EU-val van. A bizalmi válság tehát nem kifejezetten az EU iránti bizalom csökkenését jelenti, hanem a képviseleti intézmények iránti bizalom általános visszaesését nemzetállami és közösségi szinten egyaránt.
6. Bizarr módon úgy tűnik, az Unió állampolgárai azokban az intézményekben bíznak a legkevésbé, amelyeket (közvetlenül vagy közvetetten) maguk választanak. A legkevésbé a nemzeti parlamentekben, kormányokban és pártokban bíznak az európai polgárok, leginkább pedig a hadseregben, a rendőrségben.
7. A szocio-demográfiai változók általánosságban kevéssé jósolják be a bizalmat. Az iskolázottság kivételt jelent: az alacsony iskolai végzettség jellemzően alacsony bizalmi szinttel jár együtt.
8. A bizalom erősen összefügg a szubjektív jóléttel. Akik elégedetlenek az életükkel, azok jellemzően nagyon bizalmatlanok (kétharmad arányban), míg a magukat elégedettnek valók mindössze 28%-a nagyon bizalmatlan.
9. A társadalmi beágyazottság mértéke, a személyes kapcsolati háló kiterjedtsége, a másoktól kapott segítség és támogatás fokozzák a másokba vetett bizalmat. Azok, akik társadalmilag elszigeteltek, illetve kirekesztve érzik magukat, sokkal kevésbé bíznak környezetükben és az intézményekben.
10. A bizalom mértéke szerint négy országcsoportot különböztethetünk meg. ezek a felosztások keresztülmetszik a Kelet-Nyugat felosztást:
    1. Magas a bizalom mértéke: skandináv országok, Hollandia, Svájc.
    2. Közepes mértékű a bizalom: Belgium, Németország, Észtország, Egyesült Királyság, Írország.
    3. A bizalmi szint az átlag alatt van: Csehország, Magyarország, Olaszország, Litvánia, Szlovénia, Spanyolország, Franciaország.
    4. A bizalom mértéke extrém alacsony: Bulgária, Ciprus, Lengyelország, Portugália, Szlovákia.

A rendkívül bizalmatlanok² arányának változása a tagállamokban, 2004-2014 között

Különböző intézményekben bízók aránya Magyarországon, 2004-2015 között

A közösségi média szerepe a bizalmatlanság terjesztésében

1. A közösségi média a politikai mobilizáció fontos csatornája azon pártok és mozgalmak számára, amelyek politikájukat a bizalmatlanságra építik. Ezt erősíti a „visszhangkamra hatás”, amely szerint a hasonlóan gondolkodó emberek radikalizálják egymást.
2. A közösségi média nem csak a földrajzi, hanem az ideológiai határokat is lerombolja: a politikai bizalmatlanság közös nevezőre hoz olyan felhasználókat, csoportokat és politikai mozgalmakat, melyek gyakran a politikai spektrum két ellentétes végén helyezkednek el.
3. A menekültválság az összeesküvés-elméletek korábban nem tapasztalt burjánzását hozta el, és a bizalmatlanság teljes spektrumát felöleli. A menekültválság összeesküvés-elméleti magyarázataiban két fő irányzat tapintható ki: a hívők egyik csoportja a cionista összeesküvés-elméletben hisz, amely szerint a zsidók és Izrael állam a felelősek a menekültek áramlásáért, mások szerint a menekültek az ISIS terrorszervezet trójai falova, a menekültválság az ISIS eredménye. Kicsit leegyszerűsítve: akik a zsidókat okolják, különböznek azoktól, akik a muszlimokat hibáztatják – ugyanakkor a két elmélet között vannak kapcsolódási pontok, és vannak csoportok, akik kombinálják a két magyarázatot.

Javaslatok a bizalom megerősítésére

1. A bizalom erősítése nem önmagáért való cél. A cél a bizalmatlanság paranoiás, irracionális mintáinak lerombolása, a szkepszis egészséges szintjének fenntartása mellett. Ez ugyanis a kritikai gondolkodás előfeltétele, amely az egészséges demokráciák működésének alapja. A bizalom nem lehet önmagáért való cél azért sem, mert az intézményekbe és a politikai szereplőkbe vetett bizalom erősödése nem értelmezhető automatikusan, bárhol és bármikor pozitív jelenségként. A politikai szereplők és intézmények nem minden esetben szolgálnak rá a bizalomra. A politikai polarizáltságból táplálkozó vakhit, vagy a tekintélyelvűség erősödése is együtt járhat a bizalom szintjének átmeneti emelkedésével.
2. Elengedhetetlen az állampolgári elvárások csökkentése, hiszen a bizalmatlanság sok esetben a politikai intézményekkel szembeni irreális elvárások következménye. Általános elvárás (különösen a posztkommunista országokban), hogy az összes problémát a politikai intézmények oldják meg. A magas elvárásokat és az azok nem teljesüléséből fakadó kiábrándulást sokszor maguk a politikusok is erősítik. Ahelyett, hogy a politikusok (főleg kampányidőszakban) a végletekig fokozzák az elvárásokat, inkább csökkenteniük kellene azokat, ha el akarják kerülni a beléjük vetett bizalom további csökkenését.
3. A bizalmat könnyebb alulról felfele építeni, mint felülről lefele. Az erős közösségi kapcsolatok, a személyes támogatás és a szervezetekben történő feladatvállalás segítenek a kapcsolati tőke és a bizalom kiépítésében.
4. Az oktatás fontos szerepet játszik a bizalom kialakításában és fenntartásában. Az oktatásnak jobban kell fókuszálnia a társadalmi és politikai folyamatok megismertetésére, valamint az együttműködési készségek és a médiatudatosság fejlesztésére, hogy a fiatalok felkészültebben nézzenek szembe a közösségi médiában terjesztett összeesküvés-elméletekkel.
5. Mivel a bizalmatlanság gyakran a tapasztalatok hiányából fakad, az intézmények vezetői (például politikusok) és a polgárok közti közvetlen kapcsolatok és pozitív interakciók segíthetik a bizalom újjáépítését.

Intézményekbe vetett bizalom országonkénti bontásban (átlagok a 0-10 skálán, 2012)

Más emberekbe vetett bizalom („horizontális bizalom”) országonként (átlagok a 0-10 skálán, 2012)

 

¹ A független képviselők, illetve a szélsőjobboldali EAF, a populista jobboldali EFDD, és a radikális baloldali GUE-NGL képviselőcsoportok mandátumainak összesített aránya. A 2009-2014-es ciklusban a függetlenek, az EFD és a GUE-NGL aránya.
² Azok, akik a következő intézmények egyikében sem bíztak: nemzeti parlament, kormány, politikai pártok, Európai Unió.