Bár az Orbán-rezsim által kialakított politikai berendezkedés elnevezése, besorolása, elemzése körüli közéleti vita még véget sem ért, a hazai és a nemzetközi nyilvánosságban máris az vált az egyik fontos kérdéssé, hogy az válhat-e követendő modellé Európában vagy a szűkebb régiónkban. A Political Capital tanulmánya az illiberálisnak nevezett rezsimek bizonyos nemzetközi párhuzamait vizsgálja. A tanulmány összefoglaló megállapításai a következők.

• A bizonytalan státuszúnak, átmenetinek vagy hibridnek nevezett rezsimek vezetői bár nem számolják fel maradéktalanul a demokratikus intézményrendszert, valamilyen formában mind a (liberális) demokrácia beszűkítésére törekszenek: működésüket úgy igyekeznek eladhatóvá tenni, mintha legalábbis a demokrácia mezsgyéjén mozognának, de valójában csak fenntartják a plurális versengés látszatát. Ennek a leírásnak a jelenlegi magyar politikai vezetés is megfelel, a fékek és ellensúlyok lebontásával, a horizontális elszámoltathatóság korlátozásával, a kliensrendszer és a korrupció szinte leplezetlen működtetésével, a társadalmi nyilvánosság és a civil szféra mozgásterének folyamatos szűkítésével, valamint a Nyugat-ellenes orientáció és retorika alkalmazásával.
• A politikai berendezkedést igazolni hivatott eszmerendszer bizonyos elemei megfeleltethetők annak, amit korábban Fareed Zakaria a putyinizmus jellemzőiként írt le. Ezek a kizáró nacionalizmus, a hagyományos (vallási) értékekre való hivatkozás, a szociális konzervativizmus, az államkapitalizmus és a kormány által ellenőrzött média.
• Minden illiberálisnak nevezett rendszernek jellemzője, hogy az uralkodó ideológia és a politikai gyakorlat egyfajta urbánus-vidéki/modern-tradicionalista társadalmi törésvonalhoz kapcsolódik, és szembeállítja a hatalmon lévők által természetesnek tartott értékeket, elveket és viszonyokat a felvilágosodás korából eredeztetett „természetellenes” (liberális) absztrakciókkal.
• Nemzetközi összehasonlításban Magyarország példája mutat sajátos vonásokat, mégsem nevezhető egyedinek. Törökország és Oroszország vizsgálata során azt találtuk, hogy sok esetben szembeötlőek a párhuzamok az Orbán-rezsim törekvéseivel, legyen szó akár a civil szervezetek vagy a média helyzetéről, akár az oktatásról (ideológiai indoktrináció), akár a kormányzati retorikáról. Fontos különbség ugyanakkor, hogy ezen rendszerek esetében az illiberális gyakorlat kiépítése előrehaladottabb állapotban van, mint Magyarországon.
• Putyin és Erdogan erőskezű vezetőként uralják pártjukat, a török elnök ráadásul úgy, hogy hivatalosan már nem ő áll az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) élén. Mindketten politikai ellenfeleik démonizálására törekednek, populista retorikájukkal azt sugallva, hogy csakis ők képviselhetik népük érdekeit. Orbán Viktor ugyanezt a stratégiát követi 2002 óta, amikor először jelentette ki nyíltan, hogy „A haza nem lehet ellenzékben”. Lehet, hogy Orbán Viktor és a Fidesz tisztán pragmatista szempontoktól vezérelve lépett erre az útra, de ma már ez az egyik legfőbb kötőereje a kormánypárt szavazótáborának. Eszméit tekintve ugyanis a jelenlegi magyar jobboldal szinte egésze antiliberális alapon áll: nemzeti kollektivista, az egyénnel szemben a nemzeti közösség elsődlegességét vallja, amelynek nevében támogatja a gazdasági, a társadalmi és a kulturális szférába való erős állami beavatkozást. Orbán Viktor nagy visszhangot kiváltó 2014-es tusnádfürdői beszédében is ez a nézetrendszer tükröződött, amikor az „illiberális állam” építéséről pozitív értelemben beszélt. Azóta ugyan – elsősorban a negatív nemzetközi visszhang miatt – ezt a kifejezést látványosan kerülik a magyar kormányzati körökben, de maga a folyamat zavartalanul halad tovább.

A tanulmány teljes egészében letölthető a Political Capital Institute honlapjáról.