Egy brexit sosem jön megfelelő időben, de svájci szemszögből nézve ennél rosszabb időzítés nem létezik. A 2014-ben tartott svájci népszavazás 2017 februárjáig adott időt a az EU és Svájc közötti kétoldalú szerződések bevándorlást érintő újra tárgyalására, de a brit népszavazás eredménye felettébb kellemetlen helyzet elé állította Svájcot. Az alábbiakban vendégszerzőnk, KORDA CSABA rövid áttekintést nyújt arról, miként jutott az alpesi ország ebbe a helyzetbe és hogy a brit népszavazás hogyan befolyásolja sorsának alakulását.

Az EU és Svájc különleges viszonya

A második világháborút követően Svájc az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) mellett tette le a voksát, ez a szervezet azonban alulmaradt az EU elődjével, az Európai Gazdasági Közösséggel folytatott versengésben. Svájc ennek következtében 1972-től fokozatosan kétoldalú szerződések keretében közeledett az EU-hoz, aminek végpontját sokan egy jövőbeni csatlakozásban látták. Ez végül nem következett be, a svájci polgárok a csatlakozást 1992-ben emlékezetes népszavazáson utasították el. A fenyegető gazdasági elszigetelődést Svájc úgy előzte meg, hogy 1999-től számos kétoldalú szerződésben integrálta gazdaságát az EU közös piacába, míg politikai függetlenségét nagymértékben megtartotta.

Az EU és Svájc gazdasági kapcsolatait szabályozó kétoldalú szerződések alapmotívuma, hogy bármelyikük felmondása valamennyi kétoldalú szerződés automatikus megszűnését vonja maga után. Ezzel az EU azt kívánta biztosítani, hogy Svájc a későbbiekben ne mazsolázhasson a jogok és kötelezettségek között az aktuális érdekeinek függvényében. Így kapott Svájc szinte teljes hozzáférést a közös piachoz, míg a letelepedés és munkavállalás szabadságát legfeljebb 2014-ig jogosult volt korlátozni.

Ma Svájcban széles az egyetértés abban, hogy a kétoldalú szerződések képezték a svájci modell világviszonylatban is egyedülálló sikerének egyik döntő elemét, és egyben Svájc jövőbeni boldogulását is alapvetően befolyásolják. Tekintettel arra, hogy jelenleg Svájc exportjának 54%-a irányul az EU-ba és importjának 73%-a érkezik onnan, könnyen belátható, hogy Svájc elemi érdeke az EU közös piacához való feltétlen hozzáférés. Ezen túl a magas hozzáadott értéket produkáló svájci gazdaság alappillérét kepézik a magasan képzett külföldi munkavállalók, akik nélkül a svájci gazdaság működése ma már nem képzelhető el.

Nagyarányú beáramlás és a 2014-es népszavazás

A bevándorlás átmeneti korlátozásának lehetőségével Svájc élt ugyan, de az elmúlt tíz évben így is átlagosan évi nettó nyolcvanezer fő népességnövekedést könyvelhetett el, ami a teljes lakosság 1 százalékának felel meg. Ma Európában Svájcot csupán Liechtenstein és Luxemburg előzi meg a külföldi lakosok arányát tekintve, Svájc nyolcmillió lakosából kétmillió külföldi állampolgár. Az utóbbi évtizedekben tapasztalt népességnövekedés és főleg annak felgyorsult üteme egyre nagyobb nyomást helyez a svájci életviszonyokra.

A Svájcba érkező bevándorlás árnyoldalai jellemzően praktikus eredetű jelenségekben öltenek testet. A helyi infrastruktúra nem tudja követni a bevándorlás tempóját, az óvodák, iskolák és korházak nem képesek ilyen ütemben bővülni. A közlekedésben az autópályán álló kocsisorok és a vonatokon helyhez nem jutó álló emberek szemléltetik a népesség növekedés ütemét. A jobbára magasan képzett uniós bevándorlók az álláspiacon is egyre élesebb versenyt generálnak. A svájci ingatlanpiac tűzforróvá vált az új bérlők tömeges megjelenése miatt, a bérleti díjak az egekbe emelkednek.

Az ilyen és ehhez hasonló jelenségek elegendő muníciót szolgáltattak a populizmustól soha vissza nem riadó Svájci Néppárt számára. A Svájci Néppárt azzal a kezdeményezéssel élt, hogy foglalják alkotmányba azt, hogy a jövőben Svájc önállóan alakítja a bevándorlási politikáját. Ezzel valójában az EU és Svájc közötti kétoldalú szerződések megsértésére buzdított, viszont az ezzel járó veszélyekről mélyen hallgatott. A népszavazási kampányban valamennyi felelős párt, közszereplő és civilszervezet a kezdeményezés elutasítására szólított fel. A Svájci Néppárt viszont rutinosan tematizálta a bevándorlás-problematikát és mozgósította híveit, akik a népszavazáson szűk győzelmet arattak (50,3% igen – 49,7% nem). Ironikus módon éppen a bevándorlással érintett kantonok utasították el a kezdeményezést, míg a bevándorlókat jobbára csak hírből ismerő kantonok támogatták azt.

A népszavazási kezdeményezés szövege ezáltal automatikusan bekerült a svájci alkotmányba azzal, hogy 2017 februárjától hatályba lép és minden ezzel ellentétes tartalmú nemzetközi szerződést eddig az időpontig fel kell mondani. Mivel a letelepedés és munkavállalás szabadsága egy kétoldalú szerződésben került szabályozásra, ezt a szerződést így elméletileg fel kellene mondani, de mint az előbb láttuk, ez az összes többi kétoldalú szerződés automatikus megszűnésével jár. A kétoldalú szerződések bedőlése viszont olyan éket verne a svájci gazdaság és a közös piac közé, amely Svájc számára katasztrofális következményekkel járna.

Lehetetlen küldetés

A népszavazási kezdeményezés ellen keményen küzdő svájci politikai vezetők így azt a hálátlan feladatot kapták, hogy valamilyen formában alkudjanak ki egy felmentést a munkavállalás és letelepedés abszolút szabadsága alól. Az EU a népszavazást követően megüzente, hogy nem kíván tárgyalni a kérdésről, mivel munkavállalás és letelepedés szabadsága nem tárgyalható. Egyúttal figyelmeztetésként kihajították a svájciakat az uniós tudományos-kutatási programból és az Erasmus programból is, ezáltal is komoly nyomást helyezve az innovációban éllovas svájci modellre. A svájci oldal ennek ellenére évekig reménykedett valamilyen kompromisszumban, de ez az eddigiek alapján illúziónak bizonyult.

Brexit: Szegény embert még az ág is húzza

Mindezen előzmények után Nagy-Britannia polgárai 2016. június 23-án az EU elhagyása mellett tették le a voksukat. Mint ismeretes, itt is a bevándorlás teremtette meg a kezdeményezés mögötti többséget, és itt is a munkavállalás és letelepedés szabadságának szentsége került célkeresztbe. A britek abba a hitbe ringatták magukat, hogy a közös piachoz való feltétlen hozzáférés elválasztható az EU alapszabadságaitól, így a munkavállalás és letelepedés szabadságától. Egyre több jel utal azonban arra, hogy ez téves helyzetfelmérésen alapul, és hogy ebben a kérdésben az EU nem enged még olyan fajsúlyos szereplőknek sem, mint Nagy-Britannia.

Svájci szemszögből nézve a brit népszavazás eredménye a legrosszabb forgatókönyv megvalósulását jelenti. Az EU már a brexit népszavazás kiírása óta jegelte a Svájccal folytatott párbeszédet, hiszen senkinek sem kívánt a kérdésben muníciót szolgáltatni. A brit népszavazás kimenetele pedig végleg eloszlatta a jobb híján dédelgetett svájci reményeket. A svájci részről már tudják, nem remélhetnek érdemi engedményt bevándorlás-ügyben, mivel a britek (és más jövőbeni követőik) így bizonyítva látnák azt, hogy a munkavállalás és letelepedés szabadsága korlátozható a közös piachoz való hozzáférés érintése nélkül.

Kiútkeresés a brexit árnyékában

Az elmúlt két és fél év nagyrészt azzal telt, hogy különféle ötletek láttak napvilágot a közelgő katasztrófa elhárítására. Elindult egy új népszavazási kezdeményezés a korábbi népszavazási eredmény felülírására, amely egyenlőre még várakozó állásban van. Ezen túl a svájci legfelsőbb bíróság egy kapcsolódó ügyben már előre jelezte az EU-Svájc közötti szerződés elsőbbségét az alkotmánnyal szemben, amelyben sokan egy alkalmas vészmegoldást láttak. Mások a közvetlen alkotmánymódosítást vélték a megfelelő megoldásnak. Legkésőbb a brexit népszavazás után viszont már egyetértés körvonalazódott abban a tekintetben, hogy a kérdést az EU tárgyalókészsége hiányában Svájc csakis belülről oldhatja meg.

A közelmúlt eseményei arra utalnak, hogy a svájci politikai pártok megtalálták a megoldást a problémára. Ezt nagyrészt az segítette elő, hogy a Svájci Néppárt a brexit árnyékában végre belátta korábbi álláspontja tarthatatlanságát. Ennek keretében kihátrálni látszik az általa gerjesztett népszavazás maradéktalan végrehajtása mögül, és bár a nyilvánosság előtt ellenzi a többi párt által elfogadott megoldást, annak ellehetetlenítésére nem törekszik.

A megoldás az EU/EFTA-n kívüli állampolgárokra vonatkozó szabály lényegesen legyengített változata, amely a belföldi munkaerő előnyben részesítésén alapszik. Első lépésben a svájci parlament feladata az lesz, hogy a belföldi munkaerő jobb kiaknázása érdekében – egyenlőre meg nem határozott – foglalkoztatáspolitikai intézkedéseket hozzon. A parlament ezen túl jogosult lesz meghatározni a bevándorlás kívánatos felső határát régiók és foglalkozások szerint, ez azonban csupán iránymutatásul szolgál a svájci hatóságok részére. Amennyiben a bevándorlás mértéke túllépi a kívánatos mértéket, úgy a belföldi munkaadók kötelezhetők arra, hogy a kiírt állásokat a svájci munkaerő-hivatalnak jelentsék, amely az adatbázisból belföldi állástalan munkavállalókat ajánl a munkaadóknak. A munkaadók azonban nem kötelesek az ajánlott belföldi munkaerőt alkalmazni. Amennyiben utóbbi lépés sem fékezi a bevándorlást a kellő mértékben, úgy további védő-intézkedések hozhatók, ezeket azonban kizárólag az EU egyetértésével lehet alkalmazni.

A fenti megoldás fényévekre van a népszavazás által követelt eredeti intézkedésektől, viszont a realitást híven tükrözi. Amennyiben a svájci parlament véglegesen jóváhagyja, úgy az méltán tekinthető Svájc kapitulációjának az EU előtt. Így a közvetlen veszély elhárul, a nagyarányú bevándorlás azonban nem csupán az alkotmányt, de a svájci társadalmat is tovább feszíti majd. A Svájci Néppárt most ugyan visszavonulót fújt, de a bevándorlási probléma fennmaradásának esetére már kilátásba helyezte következő népszavazási kezdeményezését, amely már közvetlenül az EU-Svájc közötti kétoldalú szerződések felmondására irányulna. Tekintettel arra, hogy a most elfogadott koncepció a bevándorlás mérséklésére nem alkalmas, így a svájci polgárok a következő években jó eséllyel szavaznak majd ismét a kérdésben. Bárhogy is lesz, addigra a britek megmutatják, mivel jár az EU-val való szakítás, és ez hasznos tapasztalat lesz a svájci szavazópolgárok részére is.

A szerző Svájcban élő jogász