Bezárás
Uncategorized

Nem mindegy, hogy az asztalnál ülünk, vagy minket szolgálnak fel…

„(…) a saját lábon állás ma versenyképes alternatíva” – Orbán Viktor, Portfolio.hu, 2015. június 3.

„Tudjuk, hogy egy klub tagjai vagyunk (…) Tudjuk, hogy Európa nélkül nem élnénk túl ebben a régióban, ezért akarunk az európai döntéshozatal tagjaivá válni“ – Robert Fico, Financial Times, 2012. április 17.

A migrációs válság és Szlovákia soros elnöksége újra a figyelem középpontjába helyezte a visegrádi négyek (V4) együttműködését. Orbán Viktor maga is többször hivatkozott a tömörülés fontosságára, és annak Európában betöltött, vagy még inkább, betöltendő szerepére. De valós-e Kelet-Közép-Európa gazdasági felhajtó erejéről beszélni valamilyen regionális szövetségben, vagyis létezik-e a V4 a gazdasági és monetáris unióban (EMU)? Vendégszerzőnk, CSEHI RÓBERT írása arról szól, milyen szerep jutott a V4 két országának, Szlovákiának és Magyarországnak az EMU reformfolyamatában, és ebből milyen tanulságok vonhatók le a térség regionális integrációja számára. Az elemzés megírásához egy jelenleg futó európai uniós kutatás anyagai (EMU_SCEUS), illetve a szerző által készített interjúk adják az alapot, melyet volt és jelenlegi tisztviselőkkel folytatott.

Orban_Fico_2016

Orbán Viktor és Robert Fico sajtótájékoztatója, Pozsony, 2016. október 7. (Fotó: Botár Gergely, miniszterelnok.hu)

A kiindulópontot egy volt szlovák tisztviselő adta meg, aki szerint „gazdasági értelemben nem beszélhetünk V4-ekről’. Ennek több oka is van.

Először is, Szlovákia az egyetlen euróövezeti ország, és ez a körülmény mintegy kiszakítja a V4-ek társaságából. A szlovák döntéshozatal az ország eurózónához való csatlakozása után gyors tanulási és alkalmazkodási folyamaton ment keresztül. Ennek eredményeként a Pénzügyminisztérium vezető szerephez jutott az európai ügyekben, míg a Külügyminisztérium befolyása folyamatosan csökkent. A pénzügyi tárca szoros együttműködésben a miniszterelnöki hivatallal dominálta az euróválság menedzselését, sőt, egy nagyfokú intézményi tudás és tapasztalat felhalmozásához is hozzájárult. Magyarország esetében hasonló kormányzati struktúráról egyelőre nem beszélhetünk. Volt és jelenlegi tisztviselők egyöntetűen azt hangsúlyozták, hogy az európai gazdasági ügyeknek ma nincs igazán gazdája a kormányzati döntéshozatalban. Ez alól kivételt jelentett a korábbi magyar elnökség, amelynek ideje alatt szorosabb együttműködés alakult ki a pénzügyi, a külügyi és a miniszterelnöki tárca között. Mára azonban ez a felállás teljesen elkopott. Szlovákiában interjúzva az a benyomás alakul ki az emberben, hogy az ország valóban „európaizálta” ezen a területen a döntéshozatalát. Nem csupán kiemelt figyelem övezi a kérdést, de az ország nemzeti preferenciáit már nem elszigetelten, a hazai politikai környezetben definiálja, hanem erőteljes befolyással bírnak az európai partnerekkel folytatott egyeztetések is.

Ezzel eljutunk a második fontos különbségig, a nemzeti érdekek artikulálásához. Ezen a ponton több akadály is tornyosul az együttműködés előtt. Első és legfontosabb, hogy míg Magyarország esetében a legtöbb vitás kérdéssel kapcsolatban nem alakult és nem alakul ki konkrét nemzeti pozíció, abból a puszta tényből kiindulva, hogy „az eurózóna kérdéseit nem tartottuk és nem tartjuk a saját ügyünknek”, Szlovákia ezt a luxust nem engedhette meg magának. Magyarország esetében a hivatalos álláspont szerint garantálni kellett, hogy az ország sem egy jövőbeli eurózóna-csatlakozással, sem az abból való kimaradással nem járhat rosszabbul. Ez a fajta határozatlanság technokrata szinten is nehézkessé tette, hogy érdemi álláspontokat tudjunk megfogalmazni egy-egy kérdés kapcsán, és kiváló indikátora az ország európai gazdasági ügyek felé való elköteleződésnek. Magyarország és az euróövezeten kívüli országok többnyire megfigyelőként, nem aktív vitapartnerként vettek részt a tárgyalásokban, de egy ilyen ad hoc jellegű érdekartikulációra rendkívül nehéz bármilyen együttműködést alapozni. Voltak persze kivételek is, mint a nyugdíjreform elszámolásának kérdése, ahol azonban szintén nem sikerült széleskörű támogatást kialakítani, mert bár a V4-ek esetében hasonlóan fontos volt a téma, „a fiskális helyzet merőben más volt országonként, ami gátat szabott a szorosabb együttműködésnek” – ahogy egy magyar tisztviselő kifejtette.

Az érdekek megléte, illetve hiánya a stratégiai partnerségekre is hatással van. Szlovákiát a válságmenedzselés kezdeti időszakában a „fiskális hiénák” közé helyezték, egy sorban Németországgal, Finnországgal, Ausztriával és Hollandiával. Ezen országok egységes tömböt képviseltek a reformintézkedések többségében, még akkor is, ha Szlovákia a komoly nyomásnak ellenállva kimaradt az első görög mentőcsomagból. Ezt a korabeli tisztviselők a döntéshozók tapasztalatlanságával írták le, és rámutattak, hogy a későbbi időszakban a kormányzat sokkal konstruktívabb módon fogalmazott meg kritikákat, tanulva a finnek példájából. Végül Szlovákia mégis részt vállalt a stabilitási mechanizmusokban, és elérte, hogy a tagállami hozzájárulások kvótáját az ország számára kedvezőbb módon számítsák. A németekkel való szoros kapcsolat abban is segített, hogy Németország hallgatólagos beleegyezését adja az Olli Rehn nevével fémjelzett „investment clause” szlovákiai alkalmazásához. Szlovákia a legtöbb kérdésben igyekezett az európai mainstreamhez csatlakozni, és esetenként tudott pozíciót is váltani. A bankunió kapcsán például segített abban, hogy megbízható partnerként kezeljék az országot. Magyarország esetében hasonló partnerségről nem igazán beszélhetünk. Egyetlen kivételként a magyar elnökséget lehet említeni, amely a Hatos Csomag tárgyalásának idejére esett, és Magyarországot amolyan „honest broker” szerepbe kényszerítette.

Végül, de nem utolsósorban Szlovákia és Magyarország egészen eltérő vízióval rendelkezik az európai integráció fejlődésével kapcsolatban; jól illusztrálják ezt a cikk elé másolt kormányfői idézetek. Míg Magyarországon ma az uralkodó szélirány az, hogy minél több hatalom a Tanács kezében csapódjon le, és minden, ami a Bizottság vagy az Európai Parlament szerepét növelné, az nemkívánatos, addig Szlovákia ennél bonyolultabb preferenciákkal rendelkezik. Ami az eurózónát illeti, a szlovák álláspont szerint „gazdaságilag a közös intézmények megléte kulcsfontosságú, mert a kormányköziség az ország gyengülését eredményezné a zónán belül”. Ezért aztán Szlovákia, az elnökséggel a kezében, az eurózóna további integrációját, az európai szint fiskális kapacitásának további bővítését szorgalmazza. Ezt a kérdést tökéletesen leválasztották más közpolitikai területekről, mint például a migrációs kérdésről, ahol az álláspontok valóban egységesebbnek tűnnek a régión belül. Mégis, a gazdasági intézményrendszerről alkotott elképzelések között olyan űr tátong, amely mindenféle együttműködésnek gátja lehet.

Az eurózónán kívüli országok számára, így Magyarország számára is fontos célkitűzés volt az eurózóna stabilitása. Ugyanakkor azon túlmenően, hogy a tárgyalóasztalhoz odaengedjenek minket, komolyabb álláspontokat nem fogalmaztunk meg. Ennek sokkal inkább politikai, semmint technikai okai voltak, hiszen a szakmai szintek minimális iránymutatást kaptak a célokat illetően. Konstruktív álláspontok hiányában pedig mindenféle együttműködés azokkal, akik kialakított preferenciákat ütköztettek, nagyon nehéz volt. A válság menedzseléséből levonhatjuk azt a tanulságot, hogy Szlovákia eurózónához való csatlakozása emelte az ország jelenlétét és befolyásolási potenciálját, mert részeseivé váltak egy szorosabb döntéshozatali mechanizmusnak: egy klubnak, amely a nyílt diskurzusra építkezve igyekszik közös álláspontokat kialakítani, és amely egyre prominensebb szerephez jut. A V4 euróövezetből kimaradó tagjai ezáltal egyre kisebb befolyással bírnak majd a gazdasági kérdések felett, és nem tudni, hogy a közös valután kívül maradás mögötti politikai döntés miként szolgálja bármely nemzet hosszú távú gazdasági és politikai érdekeit.

A szerző közgazdász, politológus, a Közép-európai Egyetem kutatója

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom