2017 külpolitikai kihívásai

(A kép forrása: The Economist / David Parkins)
(A kép forrása: The Economist / David Parkins)

Ahogy az előző két évben, úgy várhatóan 2017-ben is erősen meghatározzák majd a hazai politikát a nemzetközi trendek. Az Orbán-rezsimet az elmúlt időszakban nem elsősorban magyarországi történések, hanem sokkal inkább világpolitikai események és folyamatok erősítették. Az alábbiakban néhány, ebből a szempontból is fontos külpolitikai kérdést tekintünk át.

Folytatódik-e a „populista internacionálé” előretörése?

2016 a jobboldali populizmus éve volt. Áprilisban a hollandiai referendumon nagy arányban utasították el az Ukrajna és az Európai Unió közti társulási szerződést. Nagy-Britanniában kis többséggel ugyan, de az EU-ellenes kilépéspártiak győztek a júniusi Brexit-népszavazáson. A folyamatot Donald Trump amerikai elnökké választása, majd az olasz alkotmányos referendum, s azáltal Matteo Renzi olasz kormányfő bukása tetőzte be.

A hangosan nemzetieskedő jobboldali populista újhullám furcsamód egyre inkább nemzetközivé lesz. Képviselői (pl. Trump, Le Pen, Orbán, stb.) hasonló ideológiát és politikai eszközöket használnak, előszeretettel hivatkoznak egymásra, ráadásul többségük mögött Putyin Oroszországa áll. Nem véletlenül nevezte el ezt a kört Anne Applebaum találóan „populista internacionálénak”.

2017-ben kiderül, hogy Európában folytatódik-e az ebbe a körbe sorolható politikai szereplők erősödése. A jelenleg látható közvélemény-kutatási adatok alapján: igen. Franciaországban Marine Le Pen Nemzeti Frontja, Ausztriában az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a legnépszerűbb párt, míg a holland Szabadságpártot vezető Geert Wilders népszerűsége a szocialista kormányfő, Mark Rutte-ével vetekszik. Csehországban pillanatnyilag a populista pénzügyminiszter és médiamágnás, az ANP pártot vezető Andrej Babis a legesélyesebb a jövőre esedékes cseh parlamenti választások megnyerésére.

Németországban az iszlamista merénylő december 19-én történt berlini támadása a mainstream centrumpártok további jobbratolódását vetíti előre a menekültügy kezelésével kapcsolatban. A 16 százalékon álló Alternatíva Németországért (AFD) be fog kerülni a Bundestagba, a kormány pedig várhatóan további menekültpolitikai szigorító intézkedéseket hoz majd. Ugyancsak ezt vetítette előre, hogy a kancellári posztért negyedszer induló Angela Merkel a berlini támadást megelőzően először beszélt nyíltan a burka betiltásáról.

Mi lesz az Európai Unióval és a NATO-val?

A „populista internacionálé” erősödése az Orbán-rezsimnek is kedvezne. Ahogyan Orbán Viktor kezére játszana a menekültválság és a migráció kezelésére vonatkozó uniós döntések további elhúzódása is. Habár az uniós állam- és kormányfők a december 16-i uniós csúcson megerősítették elkötelezettségüket az EU-török migrációs megállapodás végrehajtása mellett, az egyre kiszámíthatatlanabb török belpolitikai folyamatok miatt az egyezség stabilitása folyamatosan megkérdőjeleződik. Ráadásul még mindig nem került pont az uniós menekültügyi politika reformjáról szóló vitára, így a következő, máltai elnökségen a sor, hogy tető alá hozzon egy konszenzust élvező megállapodást – mégpedig úgy, hogy közben várhatóan át fog alakulni az EU teljes vezetése.

A következő fél évben megtárgyalásra kerülő bizottsági javaslat tartalmazná a menekültek automatikus elosztását nagy migrációs nyomás esetén, vagyis az elhúzódó vita lehetőséget biztosít a magyar miniszterelnöknek a migráció-ellenes politika napirenden tartására. Igaz, a berlini merénylet után minden eddiginél kevesebb esély látszik egy bármilyen kötelező elosztáson alapuló mechanizmus elfogadására.

Ugyanakkor a Brexit árnyékában az EU-ban megkezdődött azoknak a területeknek a beazonosítása is, amelyek segítségével hatékonyabbá lehetne tenni az unió működését. Az egyik ilyen terület a védelmi és hadiipari együttműködés elmélyítése. Noha Donald Trump kampányüzeneteivel ellentétben nem valószínű, hogy az Egyesült Államok rövidtávon kihátrálna a NATO védelmi garanciái mögül, de feltehetően csak akkor és ott avatkozna be katonailag, ahol közvetlen érdeke diktálja. A december 15-én rendezett uniós csúcson így a tagállamok zöld utat adtak annak az önálló európai cselekvőképességet előirányozó koncepciónak, amely a NATO-tól független parancsnoki és tervezői struktúrát célozza meg. Ez lehetővé tenné, hogy a tagállamok egy csoportja mások részvételen nélkül szorosabb védelmi együttműködést alakítson ki. Másoldalról viszont mindez összhangban lenne a NATO gyengítését célzó orosz erőfeszítésekkel is.

Mit üzen Amerika és Oroszország?

Orbán Viktor saját rendszerének fenntarthatóságát remélheti attól is, hogy Trump külpolitikája várhatóan tovább gyengíti majd az euroatlanti szövetségi rendszert. Ráadásul Orbán a mainstream nyugati politikai elit visszaszorulásában érdekelt, és a tengerentúlon történtekben saját politikájának igazolását látja és láttatja. Értelmezésében Trump megválasztása mögött nagy szellemi átalakulás húzódik meg.

Éppen ezért a magyar kormányfő szerint 180 fokos fordulat jön a demokrata adminisztráció alatt kifejezetten feszültté vált magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatokban. Bár, hogy ez mit jelent majd pontosan az eddig legkiszámíthatatlanabb amerikai elnök tényleges lépéseit illetően, az egyelőre megjósolhatatlan. Trump kampányában egymásnak részben ellentmondó üzeneteket küldött az Orbán által is favorizált izolacionista, demokráciaexportot elvető amerikai külpolitika és az ISIS-szel kapcsolatos kemény beavatkozás egyidejű propagálásával.

Magyarország szerepét Washingtonban hagyományosan eleve a térség részeként értékelik, és amennyiben jobban elmérgesedne az USA és Oroszország közötti viszony, úgy Magyarország alulfizető NATO-tagállamként és Oroszország egyik legfontosabb régiós szövetségeseként még az eddiginél is erősebben sodródhat Kelet felé.

Ezt mutatja, hogy 2017 februárjában ismét Magyarországra látogat Vlagyimir Putyin. Orbán Viktor így két éven belül már háromszor találkozik az orosz elnökkel, ami példátlan az európai vezetők részéről. A részleteiben továbbra is titkolt paksi beruházás orosz hitelből történő finanszírozásán túl Magyarország Oroszországtól való politikai függését jelzi többek között is, hogy a magyar kormány nem vonta kérdőre az orosz nagykövetet a bőnyi rendőrgyilkosságért felelős szélsőjobboldali szervezet orosz kapcsolatainak ügyében.

V4: megmarad-e a 2+2 felállás?

Az uniós menekültkvóta elleni küzdelem 2015-ben egységbe kovácsolta ugyan a Visegrádi országokat, de 2016-ban több repedés is megjelent a regionális együttműködés falain. A leginkább euroszkeptikus álláspontot képviselő Orbán Viktor és a lengyel Jog és Igazságosság kormánypártot vezető Jaroslaw Kaczynski meghirdette az EU-n belüli „kulturális ellenforradalmat”. Ez utóbbit nagyjából úgy lehet értelmezni, mint a fehér, keresztény alapokon nyugvó, a liberális demokrácia jogegyenlőségén alapuló értékeit sutba vágó szuverén nemzetállamok Európájának az előirányozását. A 2016 második félévében az EU-elnökséget vezető Szlovákia, illetve Csehország azonban ezidáig nem akaródzott felsorakozni a magyar-lengyel tandem által meghirdetett, keményvonalas euroszkeptikus forradalom mögé, és jelenleg a V4-ek legfőképpen a 2+2 felállással jellemezhető.

Az EU Brexit utáni jövőjéről egyelőre ugyancsak eltérő elképzeléseik vannak: Orbán és Kaczynski ugyanis az uniós alapszerződés módosításával irányozna elő mélyebb intézményi reformokat a Bizottság hatásköreinek visszavágásával, Fico és Bohuslav Sobotka azonban nem szorgalmazták nyíltan ugyanezt. Okkal aggaszthatja a szlovák és a cseh vezetést, hogy Orbán Viktor egyre inkább személyes hatalmi ambícióinak játéktereként értelmezi a visegrádi együttműködést a Brüsszellel szembeni szabadságharc jegyében. A miniszterelnök célja, hogy az Európai Unióban az EU-szkeptikus irányvonal egyik vezetője legyen. Szlovákia az eurozóna tagjaként eleve mélyebben integrálódott az unióba, a csehek pedig hagyományosan a legkiegyensúlyozottabb viszonyt ápolják az EU jelenlegi irányvonalát leginkább meghatározó Berlinnel. Pozsonyt és Prágát ugyancsak aggasztják a magyar és lengyel vezetés antidemokratikus, a demokrácia beszűkítését célzó intézkedései, amely a december 16-án kirobbant lengyel belpolitikai válság tovább fokozhat. Ugyanakkor nincs kizárva, hogy a szlovák elnökség végével Robert Fico retorikája keményedni fog, a jövőre esedékes csehországi választások, előreláthatólag Andrej Babis pénzügyminiszter megválasztása után jóval populistább irányba mozdul a V4-együttműködés dinamikája.

  • TZ

    Kösz az elemzést, rendkívül velősen, lényegre törően tájékoztatott!

    Szeretnék egy karácsony előtti cikket a figyelmükbe ajánlani: http://edition.cnn.com/2016/12/19/europe/mikhail-khodorkovsky-ultimate-russian-dissident/index.html?sr=fbcnni121916mikhail-khodorkovsky-ultimate-russian-dissident1233PMStoryLink&linkId=32533488

    (Az USA elnökválasztása másnapján a HVG is közölt vele egy interjút, mely tekinthető a mostani nyilatkozata felvezetésének is: http://hvg.hu/gazdasag/20161109_hodorkovszkij_trump_putyin_kulonvelemeny )

    A legutóbbi, egy hetes CNN nyilatkozatból szeretnék kiemelni két lényeges gondolatot.

    I. “A former Russian oil tycoon who became a prominent critic of Vladimir Putin has said he believes the Kremlin leader is savoring the widespread belief he influenced the US election, and warns that the Russian president will likely repeat the ruse of appearing to hack western democracies in the years ahead.”

    II. “For Khodorkovsky, the biggest danger of the bromance between US President-elect Donald Trump and Putin is the moment when the two leaders realize they have misjudged each other.
    “Putin perceives Trump as plain, weak and controllable. Trump perceives Putin as clear and sincere,” he said. “As soon as they feel themselves being deceived — and they are two quite emotional people … there might be a very serious conflict.”

    A második (II.) idézetben említett Hodorkovszkij véleményt javaslom összevetni a következő, szintén friss cikkel.: “MNO: újra Budapestre jöhet Putyin, és Orbán-Trump-találkozó is lehet” http://hvg.hu/gazdasag/20161219_mno_ujra_budapestre_johet_putyin

    Véleményem.

    Óriási hibát követ el a magyar kormány és általában a magyar elit – lényegében ugyanabba a csapdába futnak bele, amit már megszívtunk párszor. De nem voltunk képesek tanulni! Nekünk egészen másfelé kellett volna fordulnunk, másmilyen politikát kellett volna csinálnunk.
    Szeretném aprólékos, tüzetes átolvasásra ajánlani az idén október 23. alkalmából jobbhoroggal kitüntetett Ungváry Krisztián történész nem túl régi esszéjét. Bátorítok mindenkit, hogy kellő fantáziával helyettesítse be a régmúlt szereplőit korunk hőseivel, s rögtön megannyi hasonlóság válik nyilvánvalóvá! Ugyanis Sztálin jelenkori, hű tanítványa szinte lépésről-lépésre ugyanazt a partit játssza le velünk, mint anno hírhedt elődje. (Ráadásul Sztálin volt a legfőbb, kezdeti szövetségese a náci Führernek – érdekességként: a korábbi nemzetiszocialista német elvtársak lefasiztázása is a Generalisszimusztól ered, miután a németek lerohanták addigi keleti szövetségesüket: http://index.hu/tudomany/tortenelem/2016/06/29/ungvary_krisztian_molotov-ribbentrop_paktum_sztalin_a_szovjetunio_felelossege_a_ii._vilaghaboruban_a_becsapott_csalo/ + https://www.youtube.com/watch?v=xabj8PD4Dy0&t=2s ).

    (1.) Magyarország balgán sétál fel a vesztőhelyre (miközben ostoba rátartisággal veri a mellét) – ez zajlik jelenleg. Néhány fontos mozzanatot szeretnék felidézni:
    – Putyin nemrégiben már az orosz valutához való elköteleződést propagálta a maga negédes-főmaffiózó módján Orbánék felé (tehát egyre szorosabban kívánja magához kötni Magyarországot);
    – mindeközben Trump is (éppen hízelkedve) dobja lasszóját a csúti hatökörre;
    – beszédes a 444.hu egyik legutóbbi cikke [ http://444.hu/2016/11/24/orbanek-amerikai-csapdaba-setalhattak-bele-amikor-beengedtek-pharaont-magyarorszagra ], melyből kiemelek egy gondolatot: “…Ezzel egybecseng, hogy több forrás szerint az orosz titkosszolgálat is gyanakodva nézte Pharaon magyarországi feltűnését, ugyanis gyanítják, hogy a bankár kapcsolatban áll az amerikai titkosszolgálatokkal…” Vagyis, miközben a magyar kormány ITTHON vakon botladozott, a nagyok (oroszok és amerikaiak) már mindenről tudtak, egymást figyelve MÉRKŐZNEK NÁLUNK, de eközben a magyar kormányt hagyták téblábolni;
    – egy érdekes interjúra hívnám fel a figyelmet, melyet Friderikusz Sándor készített Tomas Sedlacekkel az ATV-n, s melyben a szerző részéről elhangzott egy rendkívül találó megállapítás az orosz inváziót elszenvedő Ukrajnáról (“senki földje”).

    Vagyis: Ukrajna egyre lehetetlenebb helyzetbe kerül (az Orbán kormánynak is köszönhetően), s az eddigi, túlságosan elnyúlt “sehovase tartozás = senki földje” okozta a vesztét: az oroszok invázióját, mely a napi hírek alapján borítékolhatóan fokozódni fog.
    Vagyis az eddigi “senki földje” könnyen végleg az “oroszok földjévé” válhat – s átadja szerepét … Kinek is? Mondjuk Magyarországnak?
    A “küzdőtér” áttolódik felénk, s tényleg: Magyarország épp alkalmas “senki földjévé” válhat – hiszen a magyar kormányzó egyaránt összecsippantott az orosz hűbérurával és mostanra az amerikai elnökség várományosának is felajánlkozott (miközben ezen két nagyhatalom konfrontációja biztosra vehető)!
    A bevált recept szerint szükséges lesz egy küzdőtér (Ukrajna a fentebbiek alapján már kihullik), ahol a nagyok egymásnak eshetnek, ártva egymásnak…

    Maradt még egy húzás Orbán tarsolyában: a németek megfertőzése a saját maga rothadó fasizmusával (Putyin és Trump melengető bátorításától megrészegülve)…

    (2.) Az EU-nak (és azon belül Magyarországnak) nyitnia kellene a globalizáció felé. Tehát akár kézzel-lábbal kellene kapálóznunk (egyúttal erre ösztökélve a régiónkat is) például az Európai Egyesült Államok haladéktalan létrehozásáért. [Sajnos az USA elnökválasztása óta egyre inkább szertefoszlani látszik a kiegyensúlyozott, békésebb globalizáció lehetősége – ezért nincs sok vesztegetni való időnk sem.]

    Ellenkező esetben jön az összeomlás ➝ Oroszország ➝ forradalmak és “kontinentális” háború… [Jelenleg már épp efelé haladunk.]

    Magyarázatképpen: amint összeomlik az EU (anélkül, hogy előrébb léphetett volna a fejlődésben ➝ tehát szorosabban kötődik a globalizálódó világba), jön a törvényszerű krízis. Már nem új forgatókönyv, az alapjait még a XIX. század végén egy angol professzor megfogalmazta: “ha a németek szövetkeznek az oroszokkal, jön a kontinentális háború.” Mit ne mondjak, eddig mindig bevált a jóslat.

    A felemlegetett észrevétel pontosan rávilágít Európa egyik modern kori sajátosságára, melynek megismétlődésével fenyeget:
    – ha egy nacionalizmusba sodródó Németország a széthulló EU után magára maradva az oroszok felé keresi vigaszát;
    – ha Oroszország képtelen a gazdasági, technológiai és társadalmi megújulására, s tovább süllyed reménytelen despotizmusába;
    – ha a kiszolgáltatott, gyengébb közép-európai államok tovább erősítik szokásosan tehetetlen vergődésüket Kelet és Nyugat között (tovább bátorítva Berlin és Moszkva torz vágyálmait);
    – ha a németek és holdudvaruk eközben érthető módon (ismét) szembekerülnek a világgal…

    Tehát Orbán rezsimjének szerencsétlenkedésével párhuzamosan, egyre megkerülhetetlenebbül kell kalkulálnunk egy lehetséges konfliktussal, melyet nem, hogy megelőzni nem próbálunk, de még éppen mi élesztjük azt – fölöslegesen magunkra vonva a vészt.

    Orbán újabb nagyhatalmi “blöffpartijával” (ezt erősíti a Hodorkovszkijtól II. pontban idézett vélemény is) már hazánkat pozicionálja … a “senki földjén” .

    • TZ

      A legnagyobb hibának tartom az EU-t létrehozó folyamat megtorpanását, melynek legfőbb oka szerintem annak polgárainak túlzott és indokolatlan elkényelmesedése. Valamennyi közelmúltbeli fejleményt ennek a számlájára írok – Európának fel kell végre ébrednie tespedt kábultságából, és haladnia kell előre a megkezdett úton: ELŐRE A GLOBALIZÁCIÓ FELÉ!

      Az EU fejlődésének egyik praktikusan elérendő, következő lépcsőfoka a tényleges egységesülést kiváltó “Európai Egyesült Államok” létrejötte, melynek működése sokkal hatékonyabb, elkötelezettebb és előremutatóbb lépéseket eredményezne az élet minden terén (gazdaság, menekülthelyzet, munkanélküliség, szegénység, oktatás, egészségügy, szociális szféra, tudomány, …). Ráadásul ez már tényleg tekinthető lenne a globalizáció előszobájaként. (Az EU-t életre keltő elgondolás jelenlegi, látványos megakadása helyett.)

      [Az USA választási kampánya során végig az egyre inkább ellaposodó, unalmas és folytonos “trumpozás/clintonozás” újragondolását szorgalmaztam – révén, hogy bármelyikükből váljék is az Egyesült Államok következő elnöke (Trump vagy Clinton), attól még a globalizáció halad fog tovább, csupán a módja (békés-viharos, diplomatikus-háborús, kiegyensúlyozottabb-hektikus, stb…) dőlt el a novemberi választással. Egyébként Trump “nacionalizmusként hirdetett” álcája is épp az előbbiek félreértésére apellált – valójában az övé a harciasabb verziója a globalizációnak. Ugyanis a győztes személyétől függetlenül a globalizációnak előre kell haladnia, különben súlyos válság, pusztulás vár az emberiségre. A kérdés igazán már csak a “hogyan?”
      Tekintsék ide illő példának Napóleont: a francia forradalom vívmányait kívánta meglovagolni, önkényes céljai, elborult hatalmi vágya érdekében – s végül elbukott. Viszont a forradalom eszmeisége jelentős részben épp az ő hátán nyert teret. A globalizáció megvalósulásának is lehetséges egy agresszívabb, kérlelhetetlenebb, könyörtelenebb módja – s talán Trump szereplése mögött, már Putyin manipulációin is túl, talán ezt kellene észrevenni.]

      Visszatérve Európába, az időhúzással csak a magunk nehézségeit súlyosbítjuk (“Brexit” – szíriai krízis/menekültválság – terrorizmus – orosz befolyásolás) – miközben tálcán kínáljuk az újabbnál-újabb lehetőségeket a politikai kalandoroknak, önjelölt népvezéreknek, delejes szólamokat meglovagló demagógoknak.
      Amúgy még az is előfordulhat, hogy a britek úgy (nem)lépnek ki az EU-ból, hogy időközben akár egy “Európai Egyesült Államok” alapítóivá is válhatnak – miközben mi kiutáltatjuk magunkat ugyanonnan … vagyis a nyugati demokráciákat mi magunk szabadítjuk meg önmagunktól.
      [Az összes eddigi fejlemény (a brit választást követően) igazolja, ez az “eredmény” teljesen képlékeny, alakítható, akár visszájára is fordítható.]

      Aktuális példaként: Törökország bár jelenleg súlyos betegségben szenved, de ugyanolyan emberek lakják, mint mi. Nem jobbak, nem rosszabbak nálunk. A vallásuk sem lehet kizáró ok a kapcsolataink szorosabbra fűzése előtt, ráadásul Törökország (még a jelenlegi zsarnok karrierjének kezdetén is) épp a szekularizáció egyik zászlóshajója volt a térségben. (Amúgy rendkívül visszatetsző, hogy épp a legnagyobb muszlim népességgel rendelkező európai állam – Oroszország – agitál az iszlám vallásúak ellen. Moszkvában nemrég nyitották meg Európa legnagyobb mecsetjét: https://www.youtube.com/watch?v=SQRh9ogFLXg&t=30s )
      Az “Európai Egyesült Államok” már sokkal több lehetőséget kínálna a törökök csatlakozása érdekében – mely amúgy is megkerülhetetlen lépése egy eredményes globalizációnak.

      Az EU-nak tehát sürgősen nyitnia kell a globalizáció felé, s ennek részeként végre elő kell lépjenek azon felelős politikusok, akik mernek nyíltan kiállni a haladás, fejlődés, az emberiség globális újraszerveződése mellett – még ha ez jelenleg kellemetlen megingásokkal fenyeget a népszerűségük terén.

      Ellenkező esetben jön az összeomlás ➝ Oroszország ➝ forradalmak és “kontinentális” háború. Amennyiben nem találjuk meg az utat a fejlődés felé, hamarosan visszahullunk a már elfeledettnek vélt háborgó mélységbe!

      Nézzék meg, keressék vissza, kik is Putyin nagy barátai, “arcostársai” – többek közt Erdogan, Orbán, Berlusconi, Le Pen. Végtelen korrupció, a jogállamiság félreterelése, majd elnyomása, diktatórikus célok, korlátlanná váló önkényuralom … a recept a régi, s mifelénk is ugyanezt kotyvasztjuk …
      Szerintem sem. Sokan vannak tévedésben:
      – a globalizáció nem fog megakadni, csupán a módja dőlt el nagyban a novemberi USA-elnökválasztással (Clinton ~ kiegyensúlyozottabb / Trump ~ viharos forgatókönyv);
      – a rengeteg háborút, melyekkel Clintont/Obamát támadták, republikánus elnök kezdte (Bushék), Trump épp a “visszavonulásuk” miatt támadta őket (amúgy erre is épp Bush egyezménye kötelezte őket);
      – bő egy éve, mikor Putyin belengette “nukleáris ökleit”, pár hét késéssel Trump lépett elő a nukleáris arzenál bevetésének szorgalmazásával;
      – Trump gyakorlatilag szétbombázna mindent (ezt ő jelentette ki), de a fő ellensége Irán, akivel háborúzni is kész;
      – az előbbi mellé: Irán az oroszok szövetségese, megkerülhetetlen tényezője a közel-keleti folyamatoknak, így például Kasszam Szulejmani jelentősége sem hanyagolható el ( http://www.origo.hu/nagyvilag/20150311-nyilvanosan-mutatkozik-kasszam-szulejmani-iran-szurke-eminenciasa.html ) – vagyis amennyiben Trump betartja az ígéreteit, úgy garantáltan újabb, “nagy háború” elébe nézünk;
      – Trump mögött láthatóan egy egyre gátlástalanabb tőkés csoportosulás nyomul előre (függetlenül Trump jövőjétől);
      – egyre több vezető politikus (világszerte) kezdi emlegetni a nukleáris képességeit;
      – Obamát hívták úgyis, a “drónelnök” – mivel a hadsereg karcsúsítása, a bevetések mérséklése mellett (azok szerepét átvéve) a drónok kaptak egyre jelentősebb hangsúlyt;-
      – s az előbbi kapcsán már pedzegették, Trump válhat az “űrháborús” elnökké – utalva az egyre inkább éleződő, egyre nyíltabban egymással is szembeforduló űrversenyre (például: X37/B, állítólagos kínai próbálkozások mások eszközei ellen az űrben, oroszok, lézer, űrbányászat, Hold, Mars … tehát egy újabb szintet ugrik a háborús gépezet.

      Márpedig ezek a “szintugrások” rendszerint háborúkkal párosulnak…