Magyarország és a visegrádi országok számára különösen fontos, hogy megvédje és megszilárdítsa azokat a kézzelfogható integrációs eredményeket, amelyek az emberek javát szolgálják a mindennapokban: a belső piac zavartalan működését, a négy alapszabadságot, a kohéziós és vidékfejlesztési politikákat – írja vendégszerzőnk, TAKÁCS SZABOLCS európai uniós ügyekért felelős államtitkár, aki szerint az EU jövőjéről szóló gondolkodás vezérfonala az „erős tagállamok erős Európája” koncepció kell, hogy legyen.

„Az európai együttműködés (…) célja nem az, hogy csorbítsa a nemzeti jelleg érvényesülését, vagy magába olvassza azt, hanem hogy tágabb cselekvési teret nyisson számára” – írta 1963-ban, nem sokkal halála előtt Robert Schuman, aki 1950. május 9-i nyilatkozatával útjára indította az európai integrációt. Az Európai Uniót megalapító konzervatív politikusok – Schuman, Monnet, Adenauer, de Gasperi és a többiek – az erős nemzetállamok közötti együttműködésre és kölcsönös bizalomra, az európai népek demokratikus egyenjogúságára kívánták alapozni az egységes Európát. A béke megőrzése, a gazdasági és társadalmi fejlődés, nem utolsósorban pedig az életszínvonal emelkedése érdekében hatvan évvel ezelőtt, 1957. március 25-én Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg megkötötte a Római Szerződést. Ezzel létrejött egy olyan közös piac, amelyben az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabadon mozoghatnak a tagállamok között. A hidegháború megszűnésével és a Vasfüggöny leomlásával pedig elhárult az akadálya, hogy a csaknem fél évszázados megosztottságot követően a kelet-közép-európai országok is újra részesei lehessenek az európai együttműködésnek, és a közös piacnak, amely a kommunizmus alól frissen felszabaduló nemzetek számára kézzelfogható módon megtestesítette a nyugati világ előnyeit és értékeit. II. János Pál pápa kifejezésével élve Európa „újra két tüdővel kezdett lélegezni”. Az 1995-ben hatályba lépett Schengeni Egyezmény pedig a belső határokat is eltörölte, kiteljesítve a négy szabadság Rómában lefektetett elveit. Mindezekre tekintettel az Európai Uniót joggal nevezhetjük a XX. század sikertörténetének, amely az alapításkori elvekre építve a közelmúltig képes volt garantálni a kontinens folyamatosan növekvő jólétét.

A XXI. század kihívásaihoz azonban az Unió nem tudott hatékonyan alkalmazkodni. A gazdasági válság, a tömeges migráció, és a terrorizmus súlyos zavarokat okozott az Európai Unió működésében, és ami talán még fontosabb, megrendítette az európai polgárok bizalmát az integrációban. A vasfüggöny szerencsésebb oldalán felnőtt nyugat-európaiak a második világháború óta először szembesültek azzal, hogy bizonytalan a jövő, az uniós döntéshozók pedig tovább erőltették a régi válaszokat az új kihívásokra, és így tovább mélyítették a szakadékot az európai polgárok mindennapi elvárásai és az Unió elképzelései között. Az Európai Unió egyre gyakrabban már a saját szabályait sem tartja be a határvédelem, a költségvetési fegyelem vagy a pénzügyi intézmények működése tekintetében, és nem a fejlődés, hanem a visszalépés jeleit tapasztaljuk az integráció talán legjelentősebb vívmányai, a Római Szerződéssel létrehozott alapszabadságok és a schengeni rendszer működésében. Az egymást érő válságok egyik következményeként és betetőzéseként pedig 2016. június 23-án a brit választók az Európai Unióból való kilépés mellett döntöttek.

A csaknem egy évtizede kezdődő és a Brexitben kicsúcsosodó válságsorozat mindennél világosabban rámutatott, hogy az EU működését a ma realitásaihoz kell hozzáigazítani, így egyben lehetőséget is biztosított arra, hogy a tagállamok szembenézzenek a problémákkal, felmérjék a válság okait és megoldási javaslatokat dolgozzanak ki. A kilépésről döntő brit népszavazást követően az EU 27-ek állam- és kormányfői 2016. június 29-én találkoztak először, hogy a Brexit nyomán előálló új helyzetben eszmecserét folytassanak az Európai Unió jövőjéről, majd a tagállamok vezetői 2016. szeptember 16-án Pozsonyban, majd 2017. február 3-án, Máltán folytatták közös gondolkodásukat az Unió jövőjéről, előkészítendő a Római Szerződés hatvanadik évfordulója alkalmából 2017. március 25-én tartott római csúcstalálkozót.

A római csúcstalálkozó és az ott elfogadandó nyilatkozat előkészítéseként a tagállamok több csoportja és az Európai Bizottság is közzétette saját elképzelését az EU jövőjéről. 2017. január 28-án a déli EU-tagállamok, Ciprus, Franciaország, Görögország, Olaszország, Málta, Portugália és Spanyolország bocsátottak ki közös dokumentumot „Lisszaboni Nyilatkozat” címmel, amely hitet tesz a beruházások, a növekedés, a munkahelyteremtés és a konvergencia elősegítése, valamint Európa belső és külső biztonságának megerősítése mellett, ideértve a belső határok nélküli schengeni térség fenntartását és az EU külső határai feletti ellenőrzést is. A Benelux államok 2017. február 3-án szintén közös memorandumot készítettek, amely hangsúlyozza a közös piac és a schengeni térség védelmét, továbbá a szubszidiaritás és arányosság elvére hivatkozva rögzíti, hogy az EU csak akkor cselekedhet, ha az adott intézkedés tagállami szinten nem valósítható meg és az uniós lépés hozzáadott értéket hordoz. 2017. március 1-én az Európai Bizottság tette közzé Fehér Könyvét az Európai Unió jövőjéről, amely öt lehetséges politikai szcenáriót vázol fel 2025-ig az európai integráció számára: a jelenlegi menetrend folytatását, a közös piacra való fókuszálást, a „többsebességes Európát”, a prioritásterületeken való továbblépést, illetve a föderalista egységesülést. Versailles-ban, 2017. március 6-án került sor Franciaország, Németország, Spanyolország és Olaszország csúcstalálkozójára, ahol a résztvevők a „differenciált együttműködés”, azaz a többsebességes Európa koncepciója mellett tették le voksukat.

A visegrádi négyek 2017. március 2-i varsói csúcstalálkozójukon szintén bemutatták közös elképzeléseinket az EU jövőjéről „A cselekvés és bizalom Uniója” címmel. A V4 közös nyilatkozat kiemeli, hogy az EU-nak nyitottnak kell maradnia a nyugat-balkáni és a keleti országok irányába, prioritásként rögzíti a négy alapszabadság megőrzését és a polgárok jólétének biztosítását, továbbá hangsúlyozza, hogy az eurózónán kívüli tagországok nem viselhetnek felelősséget az eurózóna nehézségeiért. A biztonság külső dimenziójában a külső határok ellenőrzését, belső vonatkozásai kapcsán a schengeni rendszer helyreállítását tartja kulcsfontosságúnak a nyilatkozat, kiemelve, hogy az EU-nak törekednie kell a védelempolitikai együttműködés elmélyítésére, továbbá a szubszidiaritás és arányosság tiszteletben tartására.

A Római Szerződés hatvanadik évfordulója alkalmából 2017. március 25-én tartott ünnepi csúcstalálkozón a tagállamok és az uniós intézmények vezetői aláírták a Római Nyilatkozatot, amely szerint valódi és hiteles választ kell adni a polgárok aggodalmára, tiszteletben tartani a szubszidiaritás elvét és megerősíteni a nemzeti parlamentek szerepvállalását. A nyilatkozat rögzíti továbbá, hogy a tagállamok egyenként nem tudnának megfelelni a kihívásoknak, ezért – bár különböző mértékben és mélységben – de közösen lépnek fel és egy irányba haladnak. A Római Nyilatkozat emellett hangsúlyozza, hogy az Unió nyitva áll a csatlakozni kívánó országok számára, amelyek tiszteletben tartják a közös értékeket és a jövőre nézve célként rögzíti egy biztonságos és stabil, virágzó és fenntartható, szociális és erős Európa kialakítását. A tervek szerint Római Nyilatkozattal kezdetét veszi a „római folyamatként” hivatkozott átfogó önreflexiós folyamat, amelynek lezárásaként az állam- és kormányfők 2017 decemberében hoznának döntést az EU jövőjéről.

Magyarország a kommunista rezsimek összeomlása óta összehangoltan lép fel visegrádi partnereivel és szakpolitikai szinten is mindennapos az együttműködés a négy ország között. A volt szocialista blokk országai közül az EU elsőként Lengyelországgal és Magyarországgal kezdte meg a kereskedelmi kapcsolatok helyreállítását, majd az 1990-es dublini ülés alapján Lengyelországgal, Magyarországgal, és a Csehszlovákiával kezdődtek meg a társulási tárgyalások. 2004. május 1-én a négy ország – hat további partnerével közösen – egyszerre vált az Európai Unió tagjává, majd a csatlakozást követően nem sokkal a térség a schengeni övezet részévé is vált. A visegrádi négyek a közös fellépés és előkészítés nyújtotta előnyöket kihasználva együttesen adták be jelentkezésüket a schengeni csatlakozásra, majd amikor a már részes tagállamok a schengeni övezet bővítésének elhalasztását fontolgatták, a visegrádi és balti országok határozott együttes érdekérvényesítésének köszönhetően 2007. december 21-én nyertük el a schengeni tagságot, alig két hónappal az eredetileg tervezett időpont után.

A csatlakozást követően a V4-ek kivitele háromszor olyan gyors ütemben bővült, mint az EU-15-ök exportja, és a térség az EU28-ak negyedik legnagyobb exportőrévé vált. Németország után a visegrádiak együttesen az Európai Unió legnagyobb autógyártója és ötödik legnagyobb gazdasága. A kohéziós forrásoknak és a közös agrárpolitika alatti közvetlen kifizetéseknek vitathatatlan érdemei vannak a régió gazdasági fellendülésében, és a gazdasági válságból történő kilábalásban. A visegrádi államok csatlakozásával azonban a nyugat-európai gazdaság is profitált, hiszen új termelési kapacitásokat építettek ki ezekben a térségben, növelve ezzel versenyképességüket, egy lengyel tanulmány pedig a közlemúltban rámutatott, hogy a hozzájárulásukhoz viszonyítva Ausztria 330%-ban, Németország 150%-ban, míg Hollandia 145%-ban profitál a V4 országoknak juttatott kohéziós forrásokból.

Az együttműködés nem csak gazdasági téren számottevő, a régió közös érdekeinek képviselete egyre eredményesebb a kulcsfontosságú politikai kérdésekben is. A V4 miniszterelnököknek az Európai Tanács üléseit megelőző „minicsúcsai” fontos koordinációs és stratégiai feladatot töltenek be a közép-európai álláspontok és érdekek hangsúlyosabb megjelenítésében az uniós döntéshozatal során, de a legmagasabb szintű egyeztetések mellett rendszeresek a megbeszélések a szakértők szintjén, vagy a nemzeti parlamenti képviselők között is. Az Uniót 2008 óta sújtó válságsorozatban a közép-európai országok mindvégig együttműködtek, az európai politika és közvélemény pedig figyel a visegrádiak lépéseire, nem kis részben annak köszönhetően, hogy a térség egységet mutat olyan stratégiai kérdésekben is, mint a migráció, Schengen védelme, a Brexit, vagy az egységes belső piac fenntartása. A visegrádi országok állampolgárai Európai Unióba vetett hite és bizalma a legfrissebb Eurobarometer felmérés szerint is az uniós átlag feletti; az európaiság és a nemzettudat egymással párhuzamosan határozza meg az állampolgárok identitását a térségben.

Éppen ezért, Magyarország és a visegrádi négyek számára különösen fontos, hogy megvédjük és megszilárdítsuk azokat a kézzelfogható integrációs eredményeket, amelyek az emberek javát szolgálják a mindennapokban: a belső piac zavartalan működését, a négy alapszabadságot, a kohéziós és vidékfejlesztési politikákat. A lezárt határok emléke máig elevenen él a térség országaiban, ezért mi visegrádiak még inkább tudjuk értékelni a schengeni rendszer nyújtotta szabadságot és ezért szorgalmazzuk a schengeni belső határokon folytatott ellenőrzések mielőbbi megszüntetését. Úgy véljük, hogy a március 2-i közös nyilatkozatunkban lefektetett elvek és az „erős tagállamok erős Európája” koncepció kell, hogy a közös jövőről való gondolkodásunk vezérfonala legyen, és továbbra is készen állunk egyértelműen és őszintén megfogalmazni elgondolásainkat és elvárásainkat. A következő néhány év döntőnek bizonyulhat abban a tekintetben, hogy az európai projekt hozzáigazítható-e az új realitásokhoz, és életképes marad-e, vagy csupán lábjegyzet lesz a történelemkönyvek lapjain. Hiszünk benne, hogy amint a második világháború után, úgy Európa most is képes lesz a megújulásra és ennek a megújulásnak mi is aktív részesei kívánunk lenni. Nem fogadjuk el a már elért vívmányok lebontását és kiállunk az európai együttműködés alapításakor lefektetett elvek, a tagállamok egyenlősége, a konszenzussal alkotott szabályok betartása, valamint a nemzeti különbségek és a stratégiai nemzeti érdekek tiszteletben tartása mellett. A már idézett Robert Schuman szavaival élve: „Európa lelke az egymástól eltérő minőségek és törekvések sokféleségéből formálódik. Az alapvető elképzelések azonossága összefér a hagyományok és hitek sokféleségével, az egyéni döntésekkel járó felelősséggel. A mai Európának olyan együttélés alapján kell létrejönnie, amely nem csupán egymással versengő – olykor ellenséges – nemzetek halmaza, hanem szabadon szerveződött, megegyezésen alapuló, működő közösség.”