Miközben az ukrajnai krízisben Vlagyimir Putyin elnök a diplomáciai megoldás fontosságát hangsúlyozza, a nyugati vezetők pedig a lassú politikai konszolidációban bíznak, az ukrán Hadi, Konverziós és Leszerelési Tanulmányok Centrum (CACDS) szakértői szerint a Kreml valójában hosszú távú katonai konfliktusokra rendezkedik be – Európában és a Közel-Keleten egyaránt. Vendégszerzőink elemzése rámutat arra, hogy Oroszország a katonai toborzás és zsoldoshadseregek, irreguláris hadtestek alkalmazásának megkönnyítésével továbbra is az erő politikáját folytatja, amely intő jel lehet a „gazdasági előnyökért békét” elv mentén politizáló európai elit számára. A kelet-ukrajnai háborúhoz kapcsolódó gazdasági, politikai és diplomáciai bizonytalanságot ráadásul még kiszámíthatatlanabbá teszi az orosz hibrid hadviselésből fakadó terrorveszély, hiszen az orosz kiképzőtáborokból számos fegyveres csatlakozott közel-keleti terrorcsoportokhoz, sőt, Moszkva maga is alkalmaz „dzsihadista” zsoldosokat a szíriai hadműveletekben. A minszki megállapodás tehát nem a végét, hanem inkább a kezdetét jelzi egy rendkívül komplex diplomáciai, katonapolitikai és büntetőjogi problémahalmaznak.

Az intenzív katonai műveletekből fakadó folyamatos, komoly katonai veszteségek okozta személyi hiány drasztikusan megváltoztatta az orosz katonai műveletek méretét és jellegét. A konfliktusok korai szakaszaiban a képzett katonai személyzet hiányát az orosz különleges erők, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), a külföldön tevékenykedő hírszerzők és az egyéb különleges egységek köreiből orvosolták. De a közelmúltban Oroszország elkezdett a magán- vagy zsoldoshadseregek (Private Military Company vagy PMC) felé fordulni, kiterjesztette a toborzottak körét, és elkezdte büntetni az illegális katonai akciókat elutasító szerződéses katonákat.

Jelenleg az orosz PMC-kről rendelkezésre álló információink korlátozottak. Legalább 10 ilyen működik Oroszország területén, néhány pedig külföldön aktív. A Kreml 2015. szeptemberi szíriai katonai intervenciója kezdetén körülbelül 1500 orosz zsoldos érkezett a közel-keleti országba attól a „Wagner” elnevezésű PMC-től, amely korábban az ukrajnai műveletekben a „takarítók” néven vált ismertté az oroszok és az oroszbarát erők által ellenőrzött területeken. A „Malhama Tactical” nevű PMC főként üzbég és észak-kaukázusi gyökerű harcosai hozták létre az első ún. „dzsihadista” zsoldos alakulatot, mely egy „meghatározott piaci rést tölt be a professzionális PMC-k és a Szíriában harcoló dzsihadista csoportok között”.

A toborzási bázis kibővítése érdekében a Kreml az orosz sorkatonákra, tartalékosokra, hontalanokra és külföldi állampolgárokra vonatkozó toborzási folyamatot is megváltoztatta. Az orosz állampolgárok szerződéses katonaként való toborzását egy „a besorozásról és katonai szolgálatról szóló jogszabály kiegészítéseit bevezető jogszabálytervezet” elnevezésű jogi változtatással könnyítették meg 2016. október 14-én. Ez engedélyezte, hogy a szerződéses orosz sorkatonák és a tartalékosok rövid időtartamú küldetésekben vegyenek részt. Korábban az első szerződést a sorkatonai, tengerészeti, szakaszvezetői vagy törzsőrmesteri rangú személyzettel két vagy három évre kötötték. A tiszthelyettesek, altisztek és tisztek szerződései pedig öt éves időtartamra jelentettek kötelezettséget. Mostantól az ilyen rangú katonákat „hat hónap és egy év közötti” időszakra is lehet szerződtetni, amennyiben szükség van rájuk „katasztrófa utáni helyreállító munkálatokban és válsághelyzettel kapcsolatos erőfeszítésekben, az alkotmányos rend helyreállításában és más rendhagyó helyzetekben, vagy a nemzetközi béke és biztonság érdekében tett kollektív erőfeszítésekben való részvétel” céljából.

A törvénymódosításokat a „katonai és politikai helyzetben bekövetkezett változásokkal és a nemzetközi terrorszervezetek tevékenységének felélénkülésével” is indokolják. Ebből következően a jogszabály szerint „szükség van katonáink (erőink) mobilitásának fokozására, az egyesült és irreguláris hadseregcsoportok felállítására és azok személyzettel való feltöltésére gyorsított eljárásban, hogy azok rövid időtartamra szóló, ámde létfontosságú, a békét szolgáló és a terrorista és szélsőséges csoportok elleni műveletekben való részvétellel kapcsolatos küldetéseket teljesíthessenek”.  A módosításokat Vlagyimir Putyin elnök 2016. december 28-án írta alá.

Ezek a módosítások segítik Oroszországot abban, hogy gyorsan, nagy létszámú inváziós és megszálló hadsereget állíthassanak hadrendbe, illetve a „békét támogató műveletek” használhassanak a „terrorista és szélsőséges szervezetek” elleni harc ürügyén. Gyakorlatilag legalizálták a sorkatonák jogellenes toborzását az Ukrajnában végzett „rövid távú missziókban”.

Jelentősen megváltoztatták a hontalanok és külföldiek szerződésesként való toborzásával és az orosz hadseregben való szolgálatukkal kapcsolatos eljárásokat is. 2015. január 2-án egy elnöki rendelet úgy módosította a „rendelkezést a katonai szolgálat eljárási rendjéről”, hogy az könnyítse a hontalanok és külföldi állampolgárok szerződéses csatlakozását az orosz hadsereghez, például az orosz állampolgárság felvételi kötelezettségének eltörlésével. Ebbe az aktív szolgálat és a külföldi hadműveletek egyaránt beletartoznak.

A katonai toborzásnak különösen gyümölcsöző terepet kínál az alacsony életszínvonal, a magas munkanélküliségi ráta és az orosz katonai bázisok jelenléte a közép-ázsiai és kaukázusi területeken, a FÁK országokban. Lényeges, hogy az Orosz Föderáció által támogatott többi szeparatista régió (például a Krím, Dél-Oszétia, Abházia és Transzinisztria) szintén tobzódik orosz katonai bázisokban és felszerelésben, ezáltal pedig potenciális friss újoncokban. A Nyugat-Európában, a Közel-Keleten, valamint Észak-Amerikában élő oroszajkú lakosság egy része szintén rekrutálható lenne, de mivel az orosz fizetés és a szociális ellátás szintje jóval a nemzetközi sztenderdek alatt van, ezek az emberek inkább a társadalom szélén élő csoportokból érkezhetnek. Az orosz szakértők számításai szerint akár 25 millió oroszajkú személyt toborozhatnának külföldről. A külföldi katonákat az orosz neoimperialista politika vagy az illegális fegyveres csoportokon keresztül vívott hibrid háború részeként használhatnák fel, amely bármely ponton nyílt, fegyveres orosz agresszióvá alakítható.

Az igazán komoly veszélyt a külföldi személyek toborzása és orosz különleges egységek általi kiképzése jelenti, akik azután szélsőséges és terrorista csoportok tevékenységeiben vállalhatnak szerepet. Ezen veszély növekedését jelzi az is, hogy jelenleg is egyre több orosz és FÁK-országból származó militáns vesz részt extremista és terrorista támadásokban az Iszlám Állam zászlója alatt Szíriában és Irakban, valamint a tálibok soraiban Afganisztánban.

Az orosz hadsereg magas veszteségeinek eredményeként a katonák az ukrán határ környékén végrehajtott küldetéseket széles körben kerülik. 2014 és 2015 közepe között a leginkább elkerülendő kinevezés az Orosz Hadsereg Novocserkaszkban állomásozó 12. Tartalékos Parancsnoksága volt, amelyet kifejezetten azért állítottak fel, hogy „hivatalosan átirányítsanak” (rejtve maradó) orosz katonákat Ukrajnába. Azok a katonák, akik megpróbálják elkerülni az adott területen történő állomásoztatást, gyakran az orosz kormány repressziójával kell számolniuk. Az orosz bíróságok gyorsított eljárásban hoznak határozatot ügyeikben, melyek leszerelik és elítélik a katonákat – munkatáborokkal fenyegetve őket.

A PMC-k használata, a külföldi harcosok toborzása és a katonák törvénytelen háborúkban való részvételre és jogtalan parancsok követésére kényszerítése háborús bűntettként is kategorizálható. A toborzás révén szerezhető katonai előnyökön és a költségcsökkentésen kívül az orosz vezetést büntetőjogi felelősség terhelheti azért, hogy fegyveres konfliktust robbantott ki illegális erők használatával Ukrajnában és Szíriában. A legjobb példa erre az eshetőségre a korábbi Jugoszlávia vezetőinek tapasztalata, akik háborús bűnösként kerültek a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé agresszív balkáni háborúik és ultranacionalista politikájuk következtében.

 

Valentyn Badrak a Center for Army, Conversion and Disarmament Studies igazgatója; Lada Roslycky a „soft powerrel” kapcsolatos biztonság szakértője és kormányzati és nem-kormányzati intézmények stratégiai kommunikációs tanácsadója, beleértve a DCAF-ot; Myhailo Samus a Center for Army, Conversion and Disarmament Studies nemzetközi ügyekkel foglalkozó igazgatóhelyettese; és Volodymir Kopchak a Center for Army, Conversion and Disarmament Studies igazgatóhelyettese. Az eredeti cikk a CACDS honlapján jelent meg.