Az összeesküvés-elméletek régóta szerves részét képezik az orosz és amerikai populáris kultúrának és a politikai ideológiáknak, a különbség, hogy Oroszországban rengeteg politikus és professzionális médiamunkás összehangoltan legitimálja azokat. Interjúnk Dr. Ilja Jablokovval, a Leeds-i Egyetem oktatójával, akivel a jövőre megjelenő Oroszország erőd – Összeesküvés-elméletek a posztszovjet Oroszországban” című könyvéről beszélgettünk.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Politikai eszközként mennyire hatékonyak az összeesküvés-elméletek a közeledő orosz elnökválasztást megelőző kampány kontextusában?

A Krím annektálása, illetve az emberek összeesküvés-elméletekkel történő napi szintű bombázása megtették a hatásukat. A Kremlnek jelenleg nincs szüksége agresszív kampányra ahhoz, hogy mozgósítani tudja a lakosságot. Ebből adódóan az összeesküvés-elméletek bár a mai napig jelen vannak, közel sem használják őket annyira aktívan, mint a 2007-es vagy a 2012-es kampány alatt.

Az Economist/YouGov felmérése szerint az egyén politikai identitása nagy szerepet játszik abban, hogy mennyire hisz az összeesküvés-elméletekben. Hogyan befolyásolja a politikai identitás az orosz társadalom hozzáállását ezekhez az elméletekhez?

Úgy gondolom, az oroszok többsége számára a politikai identitás pusztán másodlagos tényező. Oroszországnak nincs világos ideológiaalapú politikai megosztottsága. Amiben rengeteg orosz hinni fog, azok inkább a konspiráló Nyugat, illetve az elitellenes populisták összeesküvés-elméletei. Ez utóbbiak számos esetben utalnak Nyugatra, elterjedtek az orosz társadalom megannyi szegletében, és hatással lehetnek úgy a liberális, mint a konzervatív szemléletű emberekre.

A hamarosan megjelenő könyve, az „Oroszország erőd – Összeesküvés-elméletek a posztszovjet Oroszországban” az első olyan munka, ami az ilyesfajta teóriák megjelenési formáit boncolgatja a posztszovjet Oroszország területén. Általánosságban mely elméleteket tartja politikailag a leghatékonyabbnak ezek közül?

A Nyugattal szembenálló Oroszország képe az elsődleges keret, amelyen keresztül számos orosz összeesküvés-elmélet elmagyarázza, mitől érvényesek maguk a teóriák, illetve hogy miért kell azokat komolyan venni. Az utóbbi két évszázad geopolitikai és katonai küzdelmei Oroszország és számos európai ország között – az Egyesült Államokat nem is említve – adják az alapját annak, hogy a Nyugatot ellenségként lehessen beállítani. A legelterjedtebb teória szerint a Szovjetunió összeomlása mögött a Nyugat rosszindulatú terve állt, az orosz szuperhatalom megsemmisítésének szándékával. Kétségtelen, a Szovjetunió mindössze hónapok leforgása alatt tűnt el a világ térképéről, és a gyors összeomlás sok kérdést hagyott maga után.

Az orosz propagandaoldalak mindig a nyugati agresszió áldozataként állítják be a Kremlt, a legtöbb orosz akciót pedig védelmi intézkedéseként ábrázolják. Mennyire sikerült külföldön a Kremlnek – a Russia Today és a Sputnik segítségével – fegyverként alkalmaznia az összeesküvés-elméleteket?

A Russia Today kezdeti időszakában az összeesküvéselmélet-gyártás hozta az áttörést. Ne feledjük, hogy a Russia Today America egyik első publikációja a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások kapcsán felvetődő kérdések listáját tárta az olvasók elé. Később a cikket törölték, ahogy megannyi, a Russia Today munkatársai által készített anyag és program is erre a sorsa jutott. Kijelenthetjük, hogy az orgánum nagy teret biztosított a különböző „összeesküvés-elmélkedők” számára, aláásva ezzel az amerikai és európai sajtóelit hírnevét, hitelességét. Az összeesküvés-elméletek tehát fontos elemei voltak a Russia Today napirendjének, ma már azonban ez kevésbé igaz, mivel a médium igyekszik komoly hírcsatornaként elismertetni magát, amit veszélyeztetne a konspiratív teóriák terjesztése. Így ma már nagyon nehéz véleményt alkotni a Russia Today, továbbá az orosz „soft power” egyéb eszközeinek hatékonyságáról. Ez egyébként tudósok körében is rendkívül vitatott kérdés.

Ön szerint a Russia Today műsoraiban sugárzott összeesküvés-elméletek képesek hosszú távon legitimálni az orosz bel- és külföldi politikai gyakorlatot, illetve hitelteleníteni az amerikai kormány szakpolitikáit? Milyen gazdasági-politikai „egyensúlyvesztés” fordíthat ezen a tendencián?

A szóban forgó elméletek egy bizonyos közönség számára elegendők lennének, de egyelőre kérdés, ugyanaz a tartalom milyen hatást gyakorolhat az európai és az amerikai társadalmak nagy csoportjaira. Még mindig nem mérhető pontosan a konspirációs elméletekben és az Oroszország által használt csatornákban rejlő potenciál, s feltételezésem szerint erre a következő hónapokban sem fogunk egyértelmű válaszokat kapni. Amíg a szegények és a gazdagok közötti szociális konfliktus fennáll, lesz helye a populizmusnak és az összeesküvés-elméleteknek. Ezért nem is jósolható semmilyen váratlan „egyensúlyvesztés”.

Hogyan értékelné a dezinformáció elleni kezdeményezéseket, például az East Stratcomot, a Task Force-ot, a NATO kiválósági központokat, a Stopfake-et stb.? Mit kell tennie a civil társadalomnak, a nemzetállamoknak, s mit az EU-nak és a NATO-nak ahhoz, hogy hatékonyan leplezzék le az összeesküvés-elméleteket?

Attól tartok, az ellenpropaganda nem túl hatékony. Az összeesküvés-elméletek a társadalmon belüli ellentétekből származnak, elsősorban a kétségbeesés és az egyenlőtlenség táplálja őket. A leghatékonyabb védekezés nem az ellenpropaganda, hanem az oktatás színvonalának javítása, a diákok kritikai gondolkodásra nevelése. Ez persze rendkívül hosszú folyamat, az említett kezdeményezések, az orosz propagandát célzó ellenintézkedések viszont könnyen kontraproduktívvá válhatnak. Ezt mindenképp el kell kerülni.

A Kreml épít a politikai intézményekbe és a mainstream médiába vetett alacsony bizalomra: a szlovákok 40, a magyarok 45, a csehek 49, a lengyelek 68 százaléka nem bízik a mainstream médiában. Hogyan kell helyreállítanunk a bizalmat annak érdekében, hogy a társadalom ellenállóbbá váljék az összeesküvés-elméletekkel szemben?

Úgy, hogy minél nagyobb teret biztosítunk a különböző véleményeknek, és felhagyunk a tiszteletben tartott politikusok elleni partizán akciókkal. Amikor a média jobb és a baloldali kategóriák mentén kezd el polarizálódni, nagyon kevesen törekednek objektivitásra és a magatartási kódexek követésére. Ha teret nyernek az efféle (pluralizmusra épülő – a szerk.) médiumok és egyre többen érzik úgy, hogy ezek megbízhatók, az helyreállíthatja a bizalmat.

Donald Trump megválasztásával beléptünk az „igazság utáni korszakba”, ahol az „alternatív tények” és az összeesküvés-elméletek elterjedésével egyre nehezebbé válik a demokratikus párbeszéd. Hogyan hasonlítaná össze az összeesküvés-elméletek népszerűségét és struktúráját az amerikai és az orosz médiában?

Az Egyesült Államok és Oroszország éppen azok az országok, ahol az összeesküvés-elméletek régóta szerves részét képezik a populáris kultúrának és a politikai ideológiáknak. A különbség mindemellett az, hogy a szóban forgó teóriákat Oroszországban rengeteg politikus és professzionális médiamunkás legitimálja. Az orosz politikai elit egyetért ezekkel az elméletekkel, és mivel a média és a hatóságok kapcsolata sokhelyütt erősen bizalmi jellegű, az államilag összehangolt médián keresztül el is terjednek. Az Egyesült Államok ebben az értelemben más. Nehezen találni magas posztot betöltő politikust, aki nyíltan támogatná az összeesküvés-elméletek bármelyikét. Donald Trump is csak az elnöksége előtt volt az összeesküvés-elméletek híve. Most már kevesebb nála az ilyesfajta tartalom, de könnyen lehet, hogy tévedek, nem követem annyira az amerikai belpolitikát. Hillary Clinton is terjesztett pár Trumpról szóló összeesküvés-elméletet, amelyek így médianyilvánosságot is kaptak. Ilyen például a Trump és Oroszország kapcsolatát boncolgató elmélet. Mindezek ellenére az amerikai médiumok többsége a professzionalizmus ethoszának jegyében mégiscsak kerülni próbálják a konspiratív teóriák terjesztését. Az orosz és az amerikai médiagyakorlat itt válik el egymástól.

Az összeesküvés-elméletek széles körben elterjedtek Európában; egy 2014-es felmérés szerint a francia válaszadók több mint 50%-a, a magyarok és a szlovákok pedig nagy számban gondolják úgy, hogy nem a kormány kormányoz. E tekintetben hogyan értékeli a nyugati újságírás és a közösségi média szerepét?

Napjainkban általánosságban elmondható, hogy rengeteg ember él a saját kis buborékjában, amit a saját kapcsolati hálóján felül a közösségi média is megerősít. Ezért nagyon fontos, hogy kilépjünk ezekből. A média szerepe e tekintetben – nemcsak a nyugatié –, hogy próbálja a lehető legváltozatosabb véleménypalettát megjeleníteni. Sajnálatos módon az Egyesült Államokban az oroszországi ügyek megjelenésének minősége időnként felháborító és rendkívül szakszerűtlen. A professzionális újságírás „bástyái”, mint a Washington Post vagy a New York Times, amelyek korábban a minőségi újságírás alapjait terjesztették a kelet-európai és a posztszovjet újságírók körében, saját hitelességüket ássák alá olyan, Oroszországról és Trumpról szóló cikkek közzétételével, amelyeknek szinte semmilyen bizonyítéka nincs. Ez a helyzet sajnos még több orosz és kelet-közép-európait juttat arra a következtetésre, hogy a nyugati újságírók elfogultak, és nem szabad megbízni bennük. Ennek eredményeképp a politikusokba vetett bizalom helyett azok a hiedelmek erősödnek fel azok a hiedelmek, miszerint a háttérben valaki más mozgatja a szálakat.

Magyarországon a kormánypropaganda nagy hangsúlyt fektet azon összeesküvés-elméletre, hogy Soros György, együttműködve Brüsszellel azon dolgozik, hogy lerombolja a magyar államot és államiságot, aláássa szuverenitásunkat milliónyi illegális migráns betelepítésével. Ez az üzenet az orosz propagandából eredeztethető. Hogyan válhatott ennyire sikeressé ez az elmélet?

Nem ismerem a koncepció eredetét, de szeretnék többet megtudni róla. Így látatlanban csak annyit mondhatok, hogy az összeesküvés-elméletek kifejezetten alkalmasak a kritikus pillanatokban történő mozgósításra. Nyilvánvaló, hogy a migránsok beáramlása nagy kihívást jelentett az Európai Unió számára, amit a magyar hivatalos az EU-ellenes álláspontok felerősítésére használhattak. Soros György szerepe ebben a történetben pusztán szimbolikus. Az ő arcát társítják a hatalmas, arctalan, gonosz erők által mozgatott tömeghez. Ha nem Soros, akkor valaki más töltené be ezt a szerepet.