A járvány alatt nemcsak a vírussal, de a különféle összeesküvés-elméletekkel is meg kell küzdeni. Az álhírekkel szemben senki nincs beoltva, ezért abban segítünk, hogy hogyan tudjuk megkülönböztetni őket azoktól az információktól, amelyekben jó okkal megbízhatunk.
Az álhírek egyidősek az emberiséggel. Úgy tűnik, van valami nem múló igény bennünk arra, hogy a minket körülvevő világ összetett, ezért gyakran félelmetes jelenségeinek tényleges magyarázatát leegyszerűsítő teóriákkal vagy hamis pletykákkal helyettesítsük. Már az őseink is megfigyelték, hogy az emberi természetnek a hiszékenység éppen úgy jellemzője, mint a megtévesztés szándéka, ezért nem meglepő, hogy a történelem leghíresebb dezinformációs eseményéről maga a Biblia számol be. Az első emberpár elhitte azt a megtévesztő híresztelést, hogy a tiltott gyümölcsből enni számukra veszélytelen, tehát a Paradicsomból végeredményben egy fake news miatt kellett távozniuk.
A tanulság világos: ne higgy azoknak, akik félre akarnak vezetni. Na, de honnan lehet megállapítani, hogy kinek lehet hinni, és kinek nem – különösen egy olyan helyzetben, amikor egy világjárvánnyal szemben kell védekezni?
Az elmúlt évezredekben erre a kérdésre lényegesen nehezebb volt választ találni, mint ma. A járványok története azt mutatja, hogy a különféle kórságok terjedése mindig együtt járt a hagymázas nézetek népszerűségének növekedésével. E tekintetben nem sok változás történt napjainkig. A középkori pestisjárványokat rendszerint pogromok kísérték, mert egyesek tudni vélték, hogy kik húznak valójában hasznot a betegségből. Akkoriban elsősorban a zsidókat tették felelőssé a bajokért, most az összeesküvés-elméletek hívei többnyire a titkosszolgálatokat, a tudósokat, a gyógyszercégeket, az új világrend titkos tagjait, és – ha már a háttérhatalomnál tartunk – megint csak a zsidókat sejtik a koronavírus felbukkanása mögött. Ami viszont újdonság: korábban soha senki nem tudott olyan sok embert ennyire rövid idő alatt félrevezetni, mint manapság egyetlen jól sikerült poszt közzétételével vagy megosztásával. A közösségi médiának köszönhetően a vírust érintő álhírek gyorsabban terjednek, mint maga a vírus.
Szerencsére azonban nemcsak a kommunikációs technikák fejlődnek, hanem az orvostudomány is, ezért tudjuk ma sokkal könnyebben megválaszolni azt a kérdést, hogy kinek lehet hinni, és kinek nem. Azokban a szakemberekben bízhatunk meg, akik az ismereteiket megismételhető kísérletek során szerzik meg, és az állításaikat ellenőrizhető bizonyítékokkal támasztják alá. Ők is tévedhetnek, de mivel az eljárásuk nyilvános, a hozzájuk hasonló szakembereknek módjukban áll az eredményeiket megerősíteni vagy megkérdőjelezni. A nyilvánosság, az ellenőrizhetőség és a cáfolhatóság szabályainak való megfelelés teszi az ismereteket tudományossá, szemben a megérzésre, a szóbeszédre és a spekulációra alapozott összeesküvés-elméletekkel.
Ha egy tudós téved, (a legtöbbször) elismeri. Az összeesküvés-elméletek terjesztői sosem ismerik el, ha tévednek, sőt, az ő rendszerükben a cáfolat is része az összeesküvésnek. A tudós igazolja az állításait: adatokat elemez, oszt, szoroz, bizonyít. Az összeesküvés-elméletek terjesztői ilyesmivel ritkán bíbelődnek, vagy ha mégis, jellemzően teljesen értelmetlen adatokkal dobálóznak. Az „igazság” ismerőjeként állítják be magukat, miközben leginkább azt várják el, hogy higgyünk nekik bemondásra.
A „vírusszkeptikus” és az „oltásellenes” elméletek hívei éppen így járnak el. A Political Capital által összeállított javaslatcsomag megállapítása szerint a két csoport között jelentős átfedés mutatható ki: „akik hisznek a koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméletekben – például, hogy a vírus egy titkos hatalmi terv része, illetve hogy a vírust szándékosan hozták létre –, azok jóval magasabb arányban zárkóznak el a védőoltásoktól is.”
A Társadalomtudományi Kutatóközpont reprezentatív felméréséből az derül ki, hogy Magyarországon viszonylag kevesen gondolják azt, hogy a koronavírus csupán kitaláció. Lényegesen többen vélik úgy, hogy a koronavírus létezik ugyan, de a média és a politikusok a saját érdekeik miatt indokolatlanul nagy jelentőséget tulajdonítanak neki. Feltehetően ennek a kettősségnek tudható be, hogy a Dr. Gődény-féle[i] megközelítés nagyobb sikert arat, mint a Dr. Lenkei-féle[ii]. Utóbbi tavaly nemcsak azt fejtegette, hogy a szokványos influenza veszélyesebb „mint ez az aktuális celeb, a koronavírus”, de azt is hozzátette, hogy „belefeküdhetek egy kád koronavírusba, akkor sem lesz semmi bajom”. Dr. Gődény ezzel szemben nem utazik explicit járványtagadásban, „csak” a vírus veszélyességét, ezáltal az óvintézkedések értelmét kérdőjelezi meg.
Hasonló taktikát követ a szélsőjobboldali Mi Hazánk Mozgalom. Hivatalosan nem magát a járványt tagadják, hanem a védekezésül elrendelt korlátozásokat. Erre jóval többen fogékonyak, amit az idézett felmérés is alátámaszt: a második hullám idején már jelentősen csökkent azoknak a száma, akik a koronavírust a náthánál kevésbé tartják veszélyesnek (az ötfokú skálán 2,4-ről 2,0 pontra). Ebben az időszakban ugyanakkor alig változott az egyetértés mértéke azzal a kijelentéssel, hogy a koronavírus egy új típusú világrend kialakulásáról vonja el a figyelmet (az ötfokú skálán 2,5-ről 2,4 pontra módosult), és egyáltalán nem esett vissza a támogatottsága annak a feltételezésnek, hogy a koronavírust szándékosan szabadította az emberiségre egy csoport a saját céljai elérése érdekében (az ötfokú skálán végig 2,3 pont).
A nagy többség tehát nem vitatja a koronavírus létezését, az influenzánál is kevesen tartják veszélytelenebbnek, de
Így foglalható össze az a hiedelemvilág, amelyben aztán az oltásellenes attitűdök is megerősítést nyernek. Az oltáshoz való viszony azonban alapvető beállítódások következménye, amelyek már bőven a járvány előtt kialakultak bennünk. Ez tükröződik a Társadalomtudományi Kutatóközpont említett felmérésének abból az adatsorából, amely összehasonlítja, hogy kinek a tanácsait fogadják meg a válaszadók általában a járvánnyal, illetve konkrétan az oltással összefüggésben. Az összevetésből egyértelműen kirajzolódik, hogy az oltás témájában lényegesen kisebb az orvosok és a tudósok iránti bizalom, mint a koronavírus elleni védekezés egyéb területein. A megkérdezettek 15,7 százaléka azt állítja magáról, hogy oltás-ügyben senkinek a véleményét nem hallgatja meg, a járvánnyal szembeni védekezés egyéb aspektusai tekintetében viszont csak 3,7 százalék gondolja magát teljesen elzárkózónak. Ez a közel ötszörös különbség azt igazolja, hogy az oltás elutasítása nem feltétlenül jelenti a járványszkeptikus nézetek elfogadását, de a járványszkeptikusság valószínűsíti az vakcinaellenességet.
Az oltás visszautasításához nemcsak vad összeesküvés-elméletek („chipet fecskendeznek be”) szolgáltathatnak indokot, hanem az oltóanyag kifejlesztésének gyorsasága miatti óvatosság, valamint az egyes oltóanyagok eredetével magyarázott – politikai szimpátiától nem független – aggodalom is. Ebből az következik, hogy más érvekkel lehet meggyőzni a tudományban alapvetően bízó, de konkrét bizonyítékot igénylőkét, és megint másképp azokat, akik a tudományosságot mint olyat vetik el.
Az álhírek készítői és terjesztői tisztában vannak a célcsoportok különbségeivel. Azokat, akik az oltóanyag kifejlesztésének gyorsasága miatt aggódnak, olyan információkkal próbálják elérni, amelyek az egyes vakcinák hatékonyságát kérdőjelezik meg. Ebben a műfajban egyáltalán nem lehet kizárni azt, hogy az egymással versenyző gyártók és a mögöttük lévő államok időnként segítenek a rossz hírek felnagyításában. A tudományellenesség ellen pedig a legkülönbözőbb online és offline akciókkal, mémekkel és olyan celebritásokkal érdemes felvenni a küzdelmet, akik a „tömegmozgalom” erejével vagy példamutatásukkal igazolják járványrelativizáló vagy vakcinaszkeptikus nézeteiket.
A szélsőjobboldal szerte Európában inkább azt a kört szeretné megnyerni magának, amely eleve hajlamos az összeesküvés-elméletek elfogadására, ezért mind a tudománnyal, mind a fennálló intézményrendszerrel szemben bizalmatlan, így a járványügyi korlátozásokat is az elit mesterkedésének tudja be. Paradox módon a szélsőséges pártok a választók megnyeréséhez olyan liberális üzeneteket fogalmaznak meg, mint a gyülekezéshez, a munkavégzéshez, a szabad mozgáshoz, a véleményszabadsághoz (így a járványintézkedések megkérdőjelezéséhez) való jog.
Hogyan különböztethető meg az álhír a valóditól? A Political Capital ajánlásai alapján jó pár hétköznapi és praktikus eszköz áll rendelkezésünkre:
Bár az álhírek ellen az egyéni védekezés jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, a Political Capital által megfogalmazott javaslatok abból indulnak ki, hogy az oltással kapcsolatos tévhiteket egyedül az egyértelmű, tárgyilagos és következetes hivatalos kommunikáció oszlathatja el.
Az egészségügyi szakembereknek szóló kommunikációs útmutatónk a koronavírussal kapcsolatos tévhitekről és cáfolatukról itt érhető el.
A járványról és vakcinákról szóló három meghatározó állítás cáfolatáról szóló infografikánk itt érhető el.
[i] Dr. Gődény György, gyógyszerész, a Közös Nevező 2018 nevű kamupárt elnöke. A járvány alatt olyan nézetetekkel került be a nyilvánosságba, amelyek szemben állnak a tudományos konszenzussal. Megszólalásaiban a járvány elleni óvintézkedések, például a maszkviselés értelmét kérdőjelezi meg. 2021. február 28-án illegális tüntetést szervezett a Hősök terére.
[ii] Dr. Lenkei Gábor, étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozó. A koronavírus-járványt átverésnek nevezte, szerinte a megfelelő mennyiségű vitamin beszedésével elkerülhető a fertőzés.
A V4-országokban a civil szervezetek működését az orosz-ukrán háborúhoz kapcsolódó társadalmi kifáradás, a szervezetekkel szembeni közöny vagy az erőforrások általános...
Nem lankad a közösségimédia-platformok ereje, ezt a 2024-es európai parlamenti választások is világossá tették. A Lakmusz, a Mérték Médiaelemző Műhely és...
A 2024-es év az első olyan, amikor a mesterséges intelligencia forradalom komoly hatást gyakorol(hat) akár kétmilliárd ember választói viselkedésére is....
A helyes klímakommunikáció olyan, ami mutatja ugyan a helyzet súlyosságát, de nem a pánikoltatásra helyezi a hangsúlyt, hanem pozitív cselekvésre...
