Az évek óta tartó, globális szintű vita a nagy techvállalatok – elsősorban a Facebook – szabályozásáról már Magyarországra is beszivárgott, egyelőre leginkább a napi politikai adok-kapok szintjén. Arról kevesebb szó esik nálunk, hogy a különböző korlátozó intézkedéseket az adott országok belpolitikai viszonyainak és a demokrácia állapotának fényében érdemes vizsgálni. Az álhírek és a félrevezető információk terjedésének visszaszorítása például kétségkívül nemes cél, de ugyanaz a korlátozás, ami egy fejlett demokráciában mérsékelt hatású, egy kevésbé demokratikus országban jóval szélsőségesebben csapódhat le. Erősíti vagy gyengíti a demokratikus intézményeket és folyamatokat a közösségi média? Valóban segíti a radikalizációt? Szükség van a szabályozására? Ha igen, kinek a dolga, és milyen elvek mentén? A Political Capital és a Heinrich Böll Alapítvány közös projektjének keretében többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ. Vitaindító.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Facebook-vita Magyarországon

„A keresztény, konzervatív, jobboldali véleményeket a Facebook is úgy korlátozza, hogy csökkenti azok elérését” – posztolta Varga Judit idén januárban. Bár erőteljes volt az indítás, nem épült rá átfogó kormányzati kampány, az igazságügy-miniszter pedig azóta mintha átengedte volna a digitális platformok regulációjának sürgetését uniós szakértőknek, a Facebook hazai megregulázását pedig meghagyta a GVH-nak. Ami az ideológiai alapú korlátozást illeti, mások is, mi is megírtuk már, hogy semmi nem támasztja alá.

Áprilisban aztán Karácsony Gergely kongatta meg a vészharangot: „Nem látsz többet a Facebookon” – írta, miután neki és más ellenzéki politikusoknak is feltűnt, hogy lényegesen lecsökkent az elérésük a legnépszerűbb közösségi felületen. A Facebook hamar reagált a hírre, azt állítva, hogy szó sem volt a politikai tartalmak tudatos lecsavarásáról, egyszerű hiba történt, amit korrigáltak is. Azt mindenesetre biztosan lehet tudni, hogy a Facebook folyamatosan változtatgatja az algoritmusokat; az pedig életszerűnek tűnik, hogy a politikai tartalmak szűrésével való kísérletezgetés élesedett átmenetileg.

Még ha tavasszal nem is biztos, hogy ez történt, Zuckerbergék bármikor úgy dönthetnek, hogy akár jelentősen is visszaszorítják a politikai tartalmakat a felületen. Márpedig ez súlyos következményekkel járhat az ellenzéki pártok 2022-es kampányára nézve, mivel az egyre szűkebb médiatérben a door-to-door kampány mellett a közösségi felületek jelentik számukra az utolsó csatornát a választókhoz. Annál is inkább, mert társadalmi célú tartalomként a kormányon lévő Fidesz posztjai továbbra is zavartalanul jelenhetnének meg a felületen – hogy az erőforrások közötti nagyságrendi különbségeket ne is említsük.

Már ez a néhány belföldi példa is kiválóan jelzi, hogy a politikai spektrum minden résztvevője számára mindez miért kardinális kérdés, de a közösségi média szabályozása körüli dilemmák globálisan is fejtörést okoznak.

Vitatott nemzetközi döntések és a politikamentesítés implikációi

2020 áprilisában a Facebook beleegyezett, hogy a platform szabályozási rendszerét a vietnámi jogszabályokkal harmonizálja. A homályosan megfogalmazott passzusok végül azt eredményezték, hogy vietnámi ügyvédek, aktivisták és újságírók Facebook-aktivitása vált elérhetetlenné, miközben a vietnámi kormány által folytatott online kampányok fennakadás nélkül futottak.

Thaiföldön a Facebook az a szigorú felségsértési törvény miatt került nehéz helyzetbe, amely az uralkodóval szembeni bárminemű kritika megfogalmazását tiltja. Bár a Facebook egy közleményben kifejezte, hogy a thai törvény sérti az emberi jogokat, engedtek a nyomásnak, és eltávolították a kormánnyal vagy az uralkodócsaláddal szemben kritikákat megfogalmazó tartalmakat.

Mianmarban a katonai vezetés gyűlöletkeltésre használta a Facebookot, nagyban hozzájárulva a rohingya muszlimok irtásához, újabban pedig Indiában a kormány arra kérte a Facebookot és a Twittert is, hogy távolítsák el a kormány járványkezelésével kritikus tartalmakat.

Arra is van példa, hogy a közösségimédia-felületek a szólásszabadság gyakorlásának, sőt, a demokratikus önszerveződésnek válnak hatékony eszközeivé – ahogyan azt a 2011-es arab tavasz során néhány országban betöltött szerepe is igazolta. Azóta nagyot változott a világ, és az autoriter államok – gondoljunk Belaruszra vagy Mianmarra – egyre sikereseben korlátozzák az internet-hozzáférést és/vagy befolyásolják, hogy milyen tartalmak jelennek meg a közösségi média helyi felületein.

Ilyesmitől talán kevéssé kell tartani egy fejlettebb demokráciában, de a dezinformáció terjedése a világ boldogabb országaiban is rengeteg kárt okoz. A washingtoni Capitolium 2021. január 6-ai ostromát követően több politikus és szakértő is felhívta arra a figyelmet, hogy bár a különböző közösségimédia-platformok a szólásszabadság eszközei lehetnek, a dezinformáció, az összeesküvés-elméletek és álhírek melegágyai is egyben, hiszen az algoritmusaiknak köszönhetően rendkívül gyorsan terjednek a szenzációhajhász és radikális tartalmak is. Ezeknek a működését pedig még maguk a Facebook üzemeltetői sem látják át megfelelően, ezért azok társadalmi hatásait is szinte lehetetlen mérni.

Nem csak a politikát és a demokratikus rendszerek működését befolyásolják ezek a felületek. Az IMF már egy 2019-es jelentésében is arra hívta fel a figyelmet, hogy a techvállalatok piaci koncentrációja visszaveti az innovációt, csökkenti a befektetések mértékét és a munkából származó jövedelem arányát. Emellett a független újságírásnak is árt, hiszen a legtöbb online hírportál eddig a reklámokból származó bevételből tudták biztosítani működésüket, amit most már többnyire a Facebook fölöz le.

Ezzel viszont szembeállítható az a gyakran citált érv, hogy a Facebook segíti az oknyomozó újságírók és a rendfenntartó szervek munkáját, legyen szó korrupciós ügyek feltárásáról vagy szélsőséges csoportok monitorozásáról. Sok érintett mégis arra panaszkodik, hogy az elmúlt években a Facebook igyekezett ellehetetleníteni az adatok elérését, minimalizálva a platform hasznát újságírók vagy kutatók számára. Tomasso Valletti nemrég arra is rávilágított, hogy bár a közösségimédia-platformok hatalmas adathalmazokkal rendelkeznek, akadémiai kutatók nem férhetnek hozzá, ellentétben a Facebooknak jelentős összegeket fizető reklámcégekkel, akik ezt az adathalmazt a felhasználók személyes információi alapján történő targetálásához használják.

A szabályozás irányai – merre és mennyit?

Első ránézésre tehát társadalmilag hasznos célkitűzésnek tűnhet, ha a Facebook elkötelezi magát a politikai tartalmak visszaszorítása mellett, de az üzleti döntés mögött valószínűleg nem (elsősorban) ez áll: ha a Facebook csökkenti a politikai hirdetések arányát, az egyértelműen a hirdetők nagyobb versenyével, és így az elérhető reklámfelületekből eredő bevételek növekedésével jár a Facebook számára.

A politikai tartalmak visszaszorítása ugyanakkor azt is eredményezheti, hogy a kisebb büdzsével rendelkező ellenzéki pártok, civil szervezetek elérése drasztikusan lecsökken – ahogy az Magyarországon is történne –, míg a kormányon lévők megtarthatnák domináns pozíciójukat a közösségi médiában, ami különösen veszélyes lenne minden olyan országban, ahol a szólás- és médiaszabadság már eleve leépülőben van.

Összességében tehát a közösségimédia-szabályozás előnyei főként a demokratikusan működő államokban ellensúlyozhatják annak kedvezőtlen hatásait, míg kevésbé demokratikus országokban ennek valószínűleg az ellenkezője igaz.

A nyugati szabályozószervek csak most kezdenek felocsúdni, és egyelőre kérdéses, milyen digitális szabályozási gyakorlatok fognak megvalósulni, és milyen mértékű nemzetközi harmonizáció várható. A szabályozás elengedhetetlennek tűnik, de annak módjával, mértékével kapcsolatban távol vagyunk a közmegegyezéstől. A most induló cikksorozattal – amelyben a téma hazai és nemzetközi szakértőit szólaltatjuk meg – ahhoz kívánunk hozzájárulni, hogy ehhez közelebb kerüljünk.