A Political Capital tanulmányában a visegrádi együttműködés jövőjét vizsgálta az átalakuló uniós makropolitikai környezet, a magyar és a lengyel illiberális államépítési törekvések és a nacionalista populizmus globális előretörésének tükrében. Vezetői összefoglaló:

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

• A gyorsan változó uniós makropolitikai környezetben egyre láthatóbbá váltak a visegrádi országokat szétfeszítő gazdasági-politikai preferenciák, amelyek eltérő integrációs sávokba sodorhatják a szóban forgó országokat. Az EU összetett gazdasági-politikai válsága gyakorlati kérdéssé formálta a többsebességes integráció és az ezzel járó további szuverenitásátadás kérdését.
• Markáns ideológiai szakadék rajzolódott ki a kulturális ellenforradalmat hirdető magyar-lengyel-magyar tengely, és a Brüsszellel szemben mérsékeltebb, a mainstream irányába gravitáló szlovák-cseh vezetés között.
• Magyarországon az elmúlt években permanens kormányzati kampány zajlik, amely a kormány szabadságharcát ábrázolja az EU-val szemben. Lengyelországban a PiS-kormány deklaráltan az európaizáció, a nyugati fejlődési modellek visszaszorítására, a nemzetállami szuverenitás növelésére törekszik.
• Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski úgy folytatnak erőteljes unióellenes kampányt, hogy Magyarország és Lengyelország a költségvetési és pénzügyi transzferek legnagyobb kedvezményezettjei. Ezekben az országokban ráadásul a közvélemény kimagaslóan Európa-barát.
• Budapest és Varsó EU elleni destruktív kampánya hármas jelentőséggel bír az integráció jövője szempontjából: nyíltan aláássák az EU jog- és intézményrendszerének legitimitását, figyelmen kívül hagyják a nemzetek feletti problémák összefüggéseit, illetve lehetővé teszik a kormányoknak, hogy nemzeti közvéleményük támogatására építve könnyebben lépjenek fel a közösségi döntések, jogszabályok ellen, tagállami szuverenitásukra hivatkozva.
• Robert Fico „Brüsszel-barát” fordulatot hajtott végre: Pozsony nem pusztán a szorosabb integrációra törekvő mag-Európával kíván tartani, de egyre nyitottabbnak mutatkozik arra is, hogy Brüsszel további hatásköröket vegyen el a valutaövezet államaitól.
• Feltehetően Csehországban sem várható jelentősebb irányváltás az EU-politika szempontjából. Ha Andrej Babis rövid távon nem is közelít majd az eurózónához, pragmatikus gazdasági okokból nem fogja felülírni azokat a korábbi nyugati várakozásokat, amelyek szerint Csehország még egy jobbra tolódó kormánykoalíció esetén is inkább a mag-Európával szeretne tartani.
• A politikai megosztottságon felül továbbnehezítheti a visegrádi blokk uniós döntéshozatalra gyakorolt hatását, hogy az idén életbe lépett kettős többségi szabály értelmében továbberősödik az úgynevezett aszimmetrikus kormányköziség, amely a döntéshozatal folyamán a nagy tagállamoknak kedvez a kisebbekkel szemben. Ezáltal a V4-eknek még nehezebbé válik a számukra kedvezőtlen javaslatok elhárítása.
• Magyarország és Lengyelország eközben autoriter törekvések mentén is izolálják magukat az Európai Unióban. A rendszerváltás utáni magyar és lengyel liberális demokráciák a későbbi nacionalista populista kormányok antidemokratikus törekvéseik következtében olyan hibrid rezsimekké alakultak, amelyek egyszerre jelenítik meg a demokratikus és az autoritárius normákat, és ahol a szabad választások megtartása mellett a kormányzat nem biztosítja, de legalábbis korlátozni igyekszik az alapvető politikai, illetve polgári jogokat.
• Különbség a magyar és a lengyel modell között, hogy míg az Orbán-rezsim hatalomgyakorlásának módja és intézményes berendezkedése is autokratikus jegyeket visel magán, addig az illiberális államépítkezés kezdeti fázisában lévő Kaczynski-rezsim még leírható a demokrácia csökkentett értékű fogalmával.
• Az Európai Bizottság kezében nincs hatékony jogi eszköz a szóban forgó rezsimek elleni fellépéshez. A 7-es cikkely szerinti eljárásstrukturálisan alkalmatlan a fegyelmezésre, az egyéb uniós eljárások (pl. a kötelezettségszegési eljárás) pedig a Fidesz kezére játszanak; a kormánypárt ezekre hivatkozva állítja be magát a nemzeti szuverenitás védelmezőjének Brüsszellel szemben. Lengyelország esetén okulva egyelőre úgy fest, hogy a jogállamisági mechanizmus sem több, mint egyfajta morális karantén, amely külső nyomás alá helyezi ugyan az uniós alapértékeket szabadon értelmező varsói kormányt, de nem garantál végső meghátrálást.
• Lengyelország és Magyarország között azon az alapon is különbséget tesznek, hogy míg a jogszabálysértő és alkotmányellenes intézkedéseket hozó, destruktív lengyelekkel nem lehet tárgyalni, a szürke zónába, de anno mindenképpen kétharmados felhatalmazással cselekvő Orbánnal lehet.

A teljes tanulmány magyarul letölthető innen.