Magyarországon az Ukrajna elleni orosz agresszió kezdete óta kiemelt fontossággal bír a béke témája, mely legdominánsabban a kormány kommunikációjában van jelen. A téma az általunk vizsgált többi európai országban is megjelenik a szélsőséges szereplőknél és a populista jobboldalon, és a főbb narratívák is hasonló formában vannak jelen. Míg Magyarországon az Oroszországot legitimáló és a saját nemzeti érdeket előtérbe helyező (egoista) narratívák erősebbek, Lengyelországban, Romániában és Szerbiában elsősorban az Ukrajna vereségét elkerülhetetlennek tartó (defetista) narratíva dominál, ami Lengyelországban és Romániában kiegészül az egoista narratívával is. Míg azonban Lengyelországban és Romániában ezeket a békenarratívákat a partvonalbeli szélsőséges és oroszbarát szereplők terjesztik, Magyarországon és Szerbiában a kormányzó erők is.

A Political Capital 2022 nyarán három partnerével, a European Western Balkans (Szerbia), a Fundacja Reporterów (Lengyelország) és a GlobalFocus Center (Románia) szervezetekkel közösen vizsgálta az országainkban az orosz-ukrán háború kapcsán a szélsőséges és populista jobboldal, illetve az oroszbarát szereplők által terjesztett fő narratívákat az alábbi négy témában:

• ukranizáció
• béke
• szankciók és energia
• területi revizionizmus.

A békével kapcsolatos narratívák mind a négy országban hangsúlyosan vannak jelen a szélsőséges szereplők és a populista jobboldal kommunikációjában, sokszor szinte ugyanabban a formában.

Általános békenarratívák

A békével kapcsolatban három narratíva van jelen mind a négy országban a szélsőséges és populista jobboldali szereplők körében.

• Defetista narratíva – Eszerint Ukrajna veresége elkerülhetetlen, ezért a békét minél hamarabb meg kell teremteni. Ez a narratíva gyakran humanitárius érvelés képében jelenik meg: a béke állítólag Ukrajna vagy az ukrán nép érdekét szolgálja.
• Egoista vagy „nemzeti érdek” narratíva – Eszerint a békét az adott ország (fizikai, gazdasági, szociális) biztonsága érdekében kell a leghamarabb megteremteni, és amíg ez nem történik meg, a nemzeti érdeket leginkább a semlegesség szolgálja.
• Oroszországot legitimáló narratíva – Eszerint a Kreml szempontjai, követelései jogosak, ezért figyelembe kell őket venni. Ez a narratíva jelenik meg a legritkábban

Romániában és Lengyelországban elsősorban a defetista és egoista narratívák uralják a diskurzust, míg az Oroszországot legitimáló diskurzus gyengébben és leginkább impliciten jelenik meg. Ez valószínűleg az ezekben az országokban jelen levő erősebb oroszellenes és Ukrajna-barát közhangulatból következik. Magyarországon, ahol a hatalom sokkal inkább Kreml-párti, erősebb a legitimációs és az egoista narratíva, de humanista köntösben megjelenik a defetista narratíva is. Szerbiában elsősorban a defetista narratíva domináns.

Magyarország

Magyarországon az Ukrajna elleni orosz agresszió kezdete óta az egyik legfontosabb narratíva – főleg a Fidesz kormány kommunikációjában betöltött központi szerepe miatt – a béke szükségessége. A téma Magyarországon a kormányzati kommunikáción kívül az oroszpárti oldalakon is megjelenik, a szélsőjobboldali szereplők körében viszont nem igazán található meg.

A háború kezdete óta a kormány kommunikációja szerint a legfőbb „magyar érdek” a béke mielőbbi megteremtése.[1] A Fidesz választási kampányának egyik fő témája is a béke volt, melyet – magukat békepártiként beállítva – szembeállítottak az ellenzék állítólagos háborúpártiságával. A kormány békenarratívájának egyik fontos eleme, hogy egyedül Magyarország áll a béke pártján, a legtöbb nyugati állam nem érdekelt annak megteremtésében. Arról azonban csak ritkán esik szó, hogy a békét hogyan kellene elérni. A kormány szerint az Ukrajnának nyújtott segítség révén a Nyugat csak meghosszabbítja a háborút, a békét pedig csak a Kreml által megfogalmazott biztonsági garanciákról történő orosz-amerikai tárgyalások hozhatják el. Ez az érvelés nem csak implicite legitimálja a Kreml érvelését, de az is következik belőle, hogy Ukrajnának engedményeket kell tennie Oroszországnak. Továbbá elvitatja Ukrajna önálló döntés- és cselekvőképességét, önvédelemhez való jogát, így – végeredményben – szuverenitását.

A kormány kommunikációjában a következő békenarratívák jelennek meg:

• A humanitárius narratíva az emberi életek védelmére összpontosít. Erkölcsi és humanitárius érvelést alkalmaz: a béke fontos a vérontás és az emberi szenvedés megelőzése érdekében.
• A biztonsági narratíva Magyarország biztonságára fókuszál, hangsúlyozva az ország fizikai és szociális biztonságának fontosságát.[2] Eszerint meg kell őrizni a békét Magyarországon, és Magyarországnak ki kell maradnia a konfliktusból – a háború az ukránok és az oroszok között folyik, és Magyarországnak nem szabad beleavatkoznia.
• A gazdasági narratíva a háború okozta gazdasági körülményekre és nehézségekre, valamint a Nyugat politikájára fókuszál, különös tekintettel az EU szankciós politikájára, amely a narratíva szerint elhibázott, mert nem működik, hiszen nekünk jobban fáj, mint Oroszországnak.[3] Ezért véget kell vetni a háborúnak, véget kell vetni az Oroszország elleni gazdasági háborúnak, el kell felejteni a szankciókat, és továbbra is együtt kell működni Oroszországgal Magyarország és Európa energiaszükségletének biztosítása érdekében. A gazdasági narratívának két alnarratívája van:
  • Az egyik alnarratíva a romló gazdasági körülményekre fókuszál: az energiaellátási nehézségekre, Magyarország export- és importpiacainak szűkülésére, a nyersanyagok árának emelkedésére.
  • A másik a gazdasági és társadalmi nehézségeket helyezi a középpontba, hangsúlyozva, hogy a gazdasági problémákat (pl. elszálló energiaárak és infláció, romló forint árfolyam, növekvő költségvetési hiány) kizárólag a háború okozza, ezért mihamarabb békét kell teremteni. A valóságban azonban ezen folyamatokért tetemes részben a választások előtti elhibázott gazdaságpolitika és a kormányzati osztogatások is felelősek.[4]

A kormányközeli médiumok a háború kitörésétől kezdve aktívan terjesztik az orosz agressziót igazoló dezinformációs narratívákat is. Ezeket vagy a hivatalos orosz kommunikációból, vagy a Kreml-barát médiából veszik át. Fókuszukban Amerika, a Nyugat, az EU és a NATO hibáztatása áll, és gyakran közölnek a Kreml által terjesztett összeesküvés-elméleteket is.[5]

A gyakran álhírekben és összeesküvés-elméletekben utazó oroszbarát dezinformációs oldalak is aktívan kommunikálnak a békéről, a Kreml narratívájával összhangban. Eszerint Oroszország a béke híve[6], a béketárgyalások kezdeményezője, miközben Ukrajna – részben nyugati nyomásra – elzárkózik ettől és fenntartja a háborút[7].

Lengyelország

A vizsgált négy ország közül egyedül Lengyelországban stabil és egyöntetű Ukrajna támogatása mind a kormány, mind a társadalom részéről. Így bármilyen kommunikáció vagy kampány az Oroszországnak teendő engedményekről, akár a defetizmusra, akár a „nemzeti érdekre” alapozva, nagy nehézségbe ütközne Lengyelországban.

Az Ukrajna elleni orosz agresszió kezdete óta a béke követelése Lengyelországban egyet jelent az orosz invázió ellenzésével. Ez általában összekapcsolódik Oroszország felelősségre vonásának, vagy az ellene történő megtolásnak a követelésével. Ugyanakkor a bal- és a jobboldalon is megjelent az elhatárolódás Ukrajna támogatásától, párhuzamosan azzal az értelmezéssel, hogy a konfliktus „az atlanti és az orosz imperializmus összecsapása”. A lehetséges fegyverszünettel kapcsolatos narratívához inkább az attól való félelem társul, hogy Ukrajna engedményekre kényszerül, nem pedig az engedmények szükségességének hangsúlyozása.

Egyes, jellemzően az orosz propagandához igazodó szereplők a háború kezdete óta próbálták keverni a pacifista narratívát azzal, hogy a háborúért Oroszország helyett Ukrajna és a NATO a felelős, valamint erőltették az Oroszország és a Nyugat közötti proxyháború narratíváját. Ezek az üzenetek a háború kezdetén Lengyelország semleges státusának megőrzését és Ukrajna – elsősorban katonai – támogatásának megakadályozását célozták, később pedig az Ukrajna és Oroszország közötti azonnali tűzszünet követelését alapozták meg.

Románia

Romániában egyrészt jelen van a hagyományos pacifista diskurzus, de mellette, és nála hangsúlyosabban, megjelennek az oroszbarát békenarratívák is. Ezeket elsősorban oroszbarát szereplők és oldalak terjesztik, de megjelennek radikális csatornákon, szélsőjobboldali és populista politikusoknál is. Az utóbbiakon belül két kategóriát lehet megkülönböztetni.

• Az első a defetista pacifizmus, amelynek alapja az az állítás, hogy Ukrajna nem győzhet Oroszország ellen, így szinte bármilyen béke jobb, mint a további vérontás és pusztítás. Ez a narratíva Kijev ostromának napjaiban erősödött fel az országban. Kezdetben elsősorban a Kremlhez nem kötődő baloldali értelmiségiek részéről jelent meg, de mára nagyrészt inkább az oroszbarát szereplők népszerűsítik.
• A második kategória az egoista pacifizmus, amely szerint a béke Románia érdeke. Néha ez egy tágabb narratívába olvad bele, amely szerint senki ne segítsen Ukrajnának, máskor pedig magasabb érdekekre is hivatkozik, mint a harmadik világháború elkerülése.

Szerbia

Szerbiában a háború kezdete óta jelen van a narratíva, hogy Ukrajnának a béke érdekében engedményeket kell tennie Oroszországnak. Még dominánsabbak azok a narratívák, amelyek szerint Szerbiának ellen kell szegülnie a szankciók bevezetésének és az orosz kapcsolatok megszakítására irányuló nyomásnak. Mindazonáltal vezető politikusok (különösen Aleksandar Vučić szerb elnök) és szélsőjobboldali sajtóorgánumok is azt közvetítik, hogy a békét a lehető leghamarabb meg kell teremteni, gyakran hangsúlyozva, hogy ennek egyetlen módja Oroszország egyes vélt céljainak elfogadása, például Ukrajna felosztása, területei egy részének feladása. Ez a narratíva egyaránt megjelent oroszbarátnak nevezhető kormánypárti sajtóorgánumokban és kormányellenes jobboldali médiaportálokon is. Gyakori megjelenési formája olyan politikusok vagy elemzők idézeteinek közlése, akik Ukrajnát területeinek feladására szólították fel, vagy erősen sugallták, hogy ezt kéne tennie.

Egy másik narratíva szerint sem Ukrajnát, sem a Nyugatot nem érdekli valójában a béke megteremtése. Egy, az előzőeknél ritkábban előforduló narratíva az euroatlanti közösség megosztottságáról szól. Eszerint az USA és az Egyesült Királyság „háborúpárti”, míg néhány európai vezető nem kívánja „teljesen legyőzni Oroszországot”, ami egyes orosz követelések jogosságának burkolt elismerését jelenti.

A teljes elemzés angol nyelven itt érhető el.

[1] Magyarország békepárti – Orbán Viktor a Mandinernek (2022.03.03., Mandiner)

[2] Orbán Viktor: Legfontosabb a biztonság (2022. 03. 03. Magyar Nemzet )

[3] Orbán: Minél hamarabb ér véget a háború, annál kisebb lesz a bajunk (2022.03.04. Telex); A szankciók nem működnek (2022.07.19. Magyar Nemzet); Orbán Viktor a szankciókról: Európa tüdőn lőtte magát, most levegőért kapkod (2022.07.16., hirado.hu)

[4] Lili Bayer. Orban’s culture wars divert, disturb – and evade serious repercussions. (2022.07.28., Politico)

[5] Megállíthatatlanul terjed az orosz háborús propaganda a magyar Facebookon (2022.03.01., 444.hu); Orosz propaganda a magyar állam támogatásával: hazai dezinformáció az orosz-ukrán háború és a választások idején (2022.05.16., lakmusz.hu)

[6] Nógrádi portálunk mellett: Amíg Zelenszkij van, nem lehet béke! (2022.07.11., Vadhajtások); Moszkva kész tárgyalni a békéről (2022.06.16., Elemi.hu)

[7] Ukrán béketárgyaló: nincs alku Oroszországgal, a végső győzelemig harcolunk (202205.28., Orosz Hírek)