Bár Szerbia európai integráció iránti elkötelezettsége nem vált kérdésessé, az utóbbi két hétben félelmek és aggódó találgatások is napvilágot láttak Szerbia új elnökével kapcsolatban. De vajon kell-e tartani a szerb nacionalizmus felerősödésétől? Tomislav Nikolić első megválasztott elnökként tett megnyilvánulásait Zágoni-Bogsch András, a Political Capital elemzője értékeli.

(Fotó: AFP)

Az Európai Unió vezetői talán túlságosan is pozitívan nyilatkoztak, amikor két héttel Boris Tadić, a szerb Demokrata Párt favoritnak elnökjelöltje nem kis meglepetést okozva kikapott az elnökválasztás második fordulójában kihívójától, a konzervatív nacionalista Szerb Haladás Párt színeiben induló Tomislav Nikolićtól. Az új szerb elnök szokatlan életutat futott be: volt már temetőigazgató, amivel kiérdemelte magának az „a Sírásó” gúnynevet; és harcos nacionalista politikus is a Szerb Radikális Pártban, ami miatt többen az emberiség elleni bűncselekményekkel vádolt Vojislav Šešelj önmagát az utóbbi időben mérsékeltebbnek álcázó tanítványának gondolják. A legfőbb kérdés Nikolić elnökségével kapcsolatban az, hogy milyen hatással lesz Szerbia és az Európai Unió kapcsolatára.

Nikolić európai integrációs elkötelezettségével Brüsszelnek persze alapvetően nem kellett aggódnia, hiszen a politikus 2008-ban pont azért távozott a Szerb Radikális Párt frakciójának éléről, mert a szervezet vezetése nem támogatta a Stabilitási és Együttműködési Megállapodás parlamenti ratifikációját. A Radikális Párt elnöksége akkor azzal érvelt, hogy ez a lépés a szimbolikus síkon egyet jelentene a Koszovóról való lemondással. Ironikus módon most épp Nikolićtól hallhatunk hasonló nyilatkozatokat: azt állítja, hogy kerül amibe kerül, akár az EU-tagság árán is hajlandó kitartani amellett, hogy hazája soha ne ismerje el Koszovó különállását. Természetesen azt is meg kell jegyezni, hogy Koszovó függetlenségének elismerésétől Nikolić elődje, a hangsúlyosan Európa-barát, az országnak hivatalos tagjelölti státuszt kiharcoló Tadić is elzárkózott. A státuszt biztosító európai tanácsi döntés végső feltétele ugyanakkor az volt, hogy Szerbia mutasson minél nagyobb kompromisszumkészséget a Koszovóval való egyezkedés során, és ennek a Tadić-adminisztráció az adott körülmények által megengedett keretek között eleget is tett. Az alapvető különbség ebben várható: Tomislav Nikolićtól szinte semmi jóra nem számíthatnak a koszovóiak.

A retorika szintjén az új elnök már be is bizonyította, hogy milyen fából faragták. Szívélyesen jelezte, hogy ugyan elismeri a 2006-óta önálló Montenegró függetlenségét, és az országgal jó kapcsolatra törekszik, de nem hajlandó elismerni, hogy a montenegrói és a szerb nép között bármilyen különbség fennállna. Erőt sugárzó, a diplomáciai értelemben vett udvariasságot merőben nélkülöző nyilatkozat volt már ez is, különös tekintettel a tavalyi évben a montenegrói belpolitikában patthelyzethez vezető nyelvpolitikai vitára. Ezt követően került sor a Koszovó és az EU vonatkozásában tett nyilatkozatra, amelyben az új elnök világossá tette, hogy vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem lehet megtenni, és ilyennek tartja Koszovó elengedését is, amelyet még az integrációs folyamatból való végső kimaradás árán is meg fog tagadni. Legfrissebb nyilatkozata ugyanakkor a legerősebb a három közül. A srebrenicai vérfürdővel kapcsolatban – más szerb nacionalista politikusokhoz, például Milorad Dodikhoz hasonlóan – úgy fogalmazott, hogy azt nem tartja népirtásnak, csak rendkívül súlyos, szerbek által elkövetett háborús bűnnek, amelyek felelősei természetesen felderítendőek, méltán megbüntetendőek. A megjegyzés tulajdonképpen felesleges volt, és vélhetően számos bosnyák muszlimban nem is olyan régi sebeket tépett fel. Egyes szerbekben ugyanakkor a Srebrenicával kapcsolatos népszerű és elfogadott szerb álláspont felemlegetése, a történelmi fogalmak enyhe relativizálása megkönnyebbülést kelthetett: az erős, a régióban egykori domináns szerepét nem felejtő Szerbia hangja ez.

A szerb politika jövőjét az is döntően meghatározza majd az elkövetkező öt évben, hogy milyen kormány alakul majd a Haladás Párt, a Demokrata Párt és a szocialisták közötti egyezkedést követően, és hogy a leendő koalíciós kormánynak ki lesz a miniszterelnöke. Nikolić megválasztásával azonban minden bizonnyal – legalábbis a retorika szintjén – nacionalistább kurzus kezdődött Szerbiában, és a Koszovóval kapcsolatos kompromisszumképtelenség is komoly hatással lehet nemcsak Szerbia, hanem az egész régió európai jövőjére is, hiszen a jelenlegi tagjelölt államok külön-külön, vagy Szerbia nélküli felvétele rendkívül nehézkes feladat volna Brüsszel számára. Azt pedig, hogy az EU nem fog szemet hunyni Nikolić nacionalista szólamai felett, mi sem bizonyítja jobban, hogy az Európai Bizottság elnökének szóvivője a srebrenicai nyilatkozat kapcsán már fel is szólította az új szerb elnököt, hogy ne próbálkozzon a történelem újraírásával.