PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

Uncategorized

A magyarok 3 százaléka tartja fontos problémának a bevándorlást

A kormány ezúttal a bevándorlás ügyének napirendre emelésével igyekszik visszaszerezni a politikai kezdeményező szerepet. A megfogalmazott üzenetek népszerűek lehetnek, mivel a társadalom többsége elutasító a migránsokkal szemben, az viszont más kérdés, hogy mennyire érdekli a választókat ez a téma. Az Eurobarometer adatai szerint a bevándorlást a magyarok három százaléka sorolja a legfontosabb problémák közé, a terrorizmust illetően pedig ugyanez az arány egy százalék.

A párizsi terrorcselekmények után a magyar kormány a bevándorlás témájában vélte felfedezni azt az újabb csodaszert, amely megoldást jelenthet a bajaira. A múlt év utolsó hónapjaiban jelentős népszerűségvesztést elszenvedő kormányoldal ugyanis a sorozatos korrupciós botrányok és népszerűtlen kezdeményezései (pl. internetadó, útdíj, vasárnapi zárva tartás) miatt egyre inkább védekező pozícióba szorult. A Fidesz-KDNP harcos, átideologizálható és legalább a saját tábor körében népszerűnek gondolt ügyekkel igyekszik visszavenni a kezdeményezést. Ebbe a sorba tartozik a kitiltási botrány kapcsán felpörgetett Amerika-ellenesség, a drogteszt ötlete, legújabban pedig a bevándorlás ellen hirdetett zéró tolerancia, amely egyébként ellentmond a kormány által 2013-ban elfogadott migrációs stratégiának. Így bár vannak olyan sajtóértesülések, amelyek szerint a bevándorlás témájának középpontba emelése mögött nemzetközi megfontolások állnak, az ok valószínűleg inkább belpolitikai.

A bevándorlással kapcsolatban megfogalmazott üzenetekkel a kormány sok kockázatot nem vállal, hiszen a hazai társadalom többsége előítéletes a migránsokkal szemben. A Tárki kutatásai szerint a nyílt idegenellenesség 2012-ben 40% körüli értéket mutatott, a Political Capital DEREX mutatójának előítéletességet és jóléti sovinizmust mérő alindexe pedig szintén azt jelzi, hogy a lakosság csaknem fele (45%) fogalmaz meg szélsőségesen kirekesztő véleményt kisebbségi csoportokkal szemben.

Csakhogy ettől még nem biztos, hogy a kormány terve beválik, a hazai bevándorlás-ellenesség ugyanis jórészt – jelentősnek nevezhető bevándorlás hiányában – az ismeretlentől való félelemre vezethető vissza. Ebből következően nem meglepő, hogy a magyar társadalomban mérhető magas idegenellenesség ellenére nagyon kevesen tartják fontos problémának a bevándorlást. Az Eurobarometer 2014 végén publikált nemzetközi összehasonlító kutatása szerint a magyar válaszadók mindössze 3 százaléka sorolható ebbe a körbe, a terrorizmust illetően pedig 1 százalék ez az arány. Az tehát, hogy ez az ügy a választók többségét valóban érdeklő, fontos politikai témává nője ki magát, egyáltalán nem garantált.

pcblog_20150115_a

(A Standard Eurobarometer 82 kutatásban a megkérdezettek a Mit gondol, mi az a két legfontosabb probléma, amelyekkel ma Magyarország szembenéz? kérdésre az alábbi lehetőségek közül választhattak ki legfeljebb kettőt: bűnözés; gazdasági helyzet; áremelkedések és infláció; adózás; munkanélküliség; terrorizmus; lakásügy; államadósság; bevándorlás; egészségügyi és szociális biztonság; oktatási rendszer; nyugdíjak; környezetvédelmi, éghajlati és energia ügyek. Az ábra a bevándorlást említők arányát mutatja.)

Az adatokból kiderül, hogy a választók azokban az országokban látják fontos kérdésnek a bevándorlást, ahol valóban jelentős számban élnek migránsok. Az inkább tranzit-, és nem célországnak mondható Magyarországon azonban a nem magyar nemzetiségű bevándorlók teljes népességhez viszonyított aránya alig 2 százalékra tehető.

Éppen ezért a bevándorlásellenességben a Jobbikkal versenyző kormányoldal, illetve a jobboldali és a szélsőjobboldali sajtó egy része most ezt az értéket és a migránsokkal kapcsolatos félelmeket igyekszik felerősíteni. A – valamilyen menekültstátuszt kevés esetben elnyerő – menedékkérők számának megugrásáról, illetve az országon átrobogó illegális bevándorlók „özönéről” szóló hírek igyekeznek igazolni a migrációs politikák szigorítására irányuló törekvéseket. A bekeményítés ellen aligha tiltakoznak majd tömegek Magyarországon, abban viszont valószínűleg hiába bízik a kormány, hogy a bevándorlást fontos problémának tartók aránya érdemben növekedhet.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás