Miután a vasárnapi népszavazáson a megszorítások ellenzői győzedelmeskedtek, újrakezdődtek a Görögország és hitelezői között folytatott egyre elkeseredettebb tárgyalások. A cikk véglegesítésének időpontjában még nem tudhatjuk, hogy lesz-e olyan megegyezés, ami lehetővé tenné, hogy Görögország visszafizesse az Európai Központi Bank számára az esedékes hitelrészletet. A vasárnapi népszavazás eredmény alapján ugyanakkor néhány  általános következtetés megfogalmazható. Jelen írás teljes terjedelmében az ÉS e heti számában olvasható.

Vitathatatlan, hogy a Ciprasz kormány a népszavazással  megerősítette saját politikai hátországát. Korai lenne ezzel együtt  a Sziriza és a „megszorításellenes” politika győzelmét ünnepelni. A Ciprasz kormány ezzel a lépéssel csak időt nyert, de a problémát nem oldotta meg, nemzetközi mozgástere ugyanis beszűkült. Az első jelek alapján Görögország hitelezőit a referendum inkább felbőszítette, és rugalmatlanná tette. Ez a játszma ugyanis már inkább a presztízsharcról szól, mint a gazdasági alternatívák közti racionális választásról. Amennyiben a referendumon az „igenek” kerültek volna többségbe, vélhetően a hitelezők is kompromisszumkészebbek lettek volna, jutalmazva a görög lakosság hajlandóságát az áldozatvállalásra az eurozónában maradásért.

Paradox módon hosszabb távon talán Ciprasz helyzete is egyszerűbb lenne, ha az igenek kerültek volna többségbe. Ha például egy előrehozott választást követően egy másik kormányfő hajtaná végre az engedmények ellenére is fájdalmas intézkedéseket, Ciprasz pár év múlva megerősödve térhetne vissza a hatalomba, a korábbiakhoz hasonlóan a megszorításokon alapuló politika ostorozásával. Most viszont neki kellhet megkötnie azokat a kompromisszumokat, amelyek az eurozónában tartják Görögországot – a pénzügyminiszter gyors lecserélése legalábbis azt mutatja, hogy ez lehet Ciprasz elsőszámú terve, persze az eurozónából történő kilépés sem kizárható. Míg az előző lehetőség a népszerűség lassú erjedéséhez, a második akár politikai-gazdasági földcsuszamláshoz és gyors bukáshoz is vezethet. Ha például összeomlik a bankrendszer, Athén fizetésképtelenné válik és az emberek nem férnek hozzá megtakarításaikhoz, és fizetésükhöz, a szabadságharcos retorika már nem lesz elegendő. A becsődölés következményei kiszámíthatatlanok, és könnyen el is sodorhatják a most oly népszerűnek tűnő kormányt.

Tudja ezt vélhetően Ciprasz is, aki ismét, mint a pár hónappal ezelőtti választások idején, azt ígérte választóinak: a mostani felhatalmazással majd kedvezőbb feltételek mellett tartja Athént az eurozónában. Nem véletlen, hogy a népszavazás után láthatólag mindent megtesz, hogy a megegyezés irányába tolja a folyamatokat, ami nem lesz könnyű. Már bebizonyította, hogy ügyesen tudja fűteni az indulatokat a megszorítás-ellenes és nacionalista retorika kombinálásával. Pénteki kampánybeszédében például úgy fogalmazott, hogy azt a szélsőjobboldali Arany Hajnal is megirigyelte volna: „Olyan jövőért harcolunk, hogy a külföldiek ne lophassanak tőlünk”. Nem látni azonban, hogyan lesz majd képes az indulatok csillapítására és a reálpolitikai döntések elfogadtatására.

A görög kormányfővel köztudottan jó viszonyt ápoló Vlagyimir Putyin látható „aggodalommal” figyeli a görög eseményeket, és többféleképpen kifejezte, hogy szívesen nyújtana segítséget a bajba jutott Athénnak. Habár gazdasági helyzete alapján Oroszország sem adakozhat bőkezűen, Putyinnak vélhetően sokat megér, hogy aláássa az EU egységét, és szerezzen egy szövetségest, amely a jövőben hajlandó lehet megtörni az Európai Tanács egységét a Moszkvával szembeni szankciók ügyében. A görög kormánypártok (különösen a nacionalista Független Görögök) ideológiai és politikai kapcsolatai a Kremllel már korábban is látványosak voltak, de a kormánypolitikát nem ez dominálta. Az Európai Tanácsban például a kommunista gyökerű görög külügyminiszter és Ciprasz támogatták a korábban kritizált Moszkva elleni szankciókat. Amennyiben azonban zátonyra futnak a Görögország és az Unió közti tárgyalások, Putyin komoly és potens szövetségest találhat Cipraszban az Európai Uniót és általában a Nyugatot destabilizáló törekvéseihez.

Krekó Péter