Az USA és az EU közötti szabadkereskedelmi tárgyalások ügyét a magyar kormányzatnak érdemes támogatnia, de csak azzal a feltétellel, hogy az EU környezetvédelmi, fogyasztóvédelmi, egészségügyi és egyéb normái ne csorbuljanak  – írja mai vendégszerzőnk, BALÁZS PÉTER, korábbi külügyminiszter és EU-biztos, aki hangsúlyozta: a végső döntés az EU részéről nem születhet meg a kormányfők egyetértése nélkül.

Az EU és az USA között tervezett nagyszabású piacnyitás terve nemcsak a két fél országaiban ver hullámokat. December 15-én Nairobiban összeült a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) kétévente tartott miniszteri tanácskozása, ahol a világ államainak mintegy négyötöde gazdasági miniszteri szinten képviselteti magát. A 162 tagú szervezet létszáma lassan az ENSZ-éhez közelít. Mint ismeretes, a WTO az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) utóda, amely a második világháború után a fejlett országok kereskedelmének alapelveit, közte a diszkrimináció-mentesség követelményét, a vámuniók és szabadkereskedelmi övezetek létesítésének feltételeit, az import veszélyei elleni védekezés elfogadott szabályait rögzítette. A WTO figyelme, tagságának összetételére való tekintettel, fokozatosan a fejlődő világ, köztük is a legszegényebbek gondjai felé fordult. Jelenleg éppen Libéria és Afganisztán felvételével foglalkoznak.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A nairobi megnyitón Amina Mohamed kenyai külügy- és nemzetközi kereskedelmi miniszter azt sérelmezte, hogy míg a WTO a globális problémákat próbálja kezelni, a legfejlettebb országok külön szabadkereskedelmi megállapodásokkal hatalmas volumenű gazdasági folyamatokat vonnak külön szabályozás alá. Októberben írták alá a Csendes-óceáni partvidék 12 állama közötti partnerségi egyezményt (Trans-Pacific Partnership). Megszületett a szolgáltatások kereskedelméről kötött különalku (Trade in Services – TiSA) az USA, az EU és 21 további állam között, amely a Szolgáltatáskereskedelmi Általános Egyezmény (GATS) szabályaihoz képest képez külön utat. Ebbe a körbe tartozik a tárgyalás alatt lévő TTIP is, amely az USA és az EU kereskedelmének fontos peremfeltételeit szabályozná kétoldalú keretekben.

Az új kétoldalú megállapodás gondolata az EU és az USA közötti kapcsolatrendszerben született 2011-ben. Obama elnök 2013 elején jelentette be az ambiciózus tervet, majd ugyanazon év derekán megkezdődtek a hivatalos tárgyalások. A nemzetközi egyezmények túlnyomó részének születési körülményei a közvéleményt nem foglalkoztatják, mennek a maguk útján, legfeljebb a végeredményre figyel fel a világ. Az viszont természetesnek tekinthető, hogy a hatalmas horderejű transzatlanti partnerségre vonatkozó bejelentés a kezdettől fogva közérdeklődést váltott ki. Az már némiképp meglepő, hogy a folyó tárgyalások közepén, amikor eredményekről vagy egyezségekről még nem beszélhetünk, az európai közvélemény hirtelen gyanút fogott és elkezdett érdeklődni a részletek iránt. Ehhez apropót kínált az EU intézményeinek 2014. évi megújulása, a biztosi testület cseréje, de különösen az Európai Parlament tisztújítása, amely most először az Európai Bizottság elnöki tisztére állított jelöltek nyilvános vitáival párhuzamosan zajlott. A pártcsaládok emblematikus képviselői sok egyéb mellett a TTIP-t is említették. Ska Keller, a zöldek csúcsjelöltje különösen éles szavakkal hívta fel a figyelmet a születő alku veszélyeire a természetre és a fogyasztókra nézve.

Miről is szól a készülő megállapodás és mi váltotta ki a közvélemény gyanakvását?

A „transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség” már az elnevezését tekintve messze túllép a hagyományos szabadkereskedelmi egyezmények tárgykörén. A globalizálódó világgazdaság régen lezárta azt a korszakot, amikor csupán a vámtételek csökkentése révén lehetett kereskedelmi folyamatokat gerjeszteni, illetve új utakra terelni. A GATT utolsó nagy vámtárgyalási akciója, az ún. Urugay-i Forduló az 1980-as évek közepén indult és egy évtizeden át folyt. A vámtételek kölcsönös mérséklése mellett ekkor kerültek a körtárgyalások napirendjére a kereskedelemmel összefüggő, azt alakító, de a hagyományos eszközökkel – vámokkal, kvótákkal – már nem befolyásolható területek: a közbeszerzések, a szellemi tulajdonjogok, a beruházás védelem, a termékfelelősségi szabályok stb. Az Uruguayi Forduló végén a GATT is profilt váltott és 1995-ben felvette a Világkereskedelmi Szervezet elnevezést. Azóta a szabadkereskedelmi megállapodások tárgyköre is fokozatosan kiterjedt, példa rá az EU által számos partnernek, köztük a szomszédos államoknak ajánlott „mély és átfogó szabadkereskedelmi egyezmény” (angol rövidítéssel DCFTA) is. Ilyen széles tárgykörű egyezség körvonalazódik az EU és az USA között a TTIP képében, összhangban a világkereskedelem két leghatalmasabb szereplőjének érdekeivel és gazdasági fejlettségi szintjével.

Az EU és az USA kapcsolatainak egyik hagyományos vezérelve a kereskedelmi és beruházási folyamatokat fékező szabályozások csökkentése, a dereguláció. És itt van a kutya elásva! Az európai közvéleményt okkal aggasztja az amerikai szabályozások alacsonyabb normaszintje. Az USA-ban sok mindent szabad, ami az EU-ban tilos. Közismert, hogy Amerikában gond nélkül használnak a szarvasmarhák húshozamának gyarapítására növekedési hormonokat, vagy készül élelmiszer genetikailag módosított (és ily módon a rovarkártevőknek jobban ellenálló) haszonnövényekből. A példákat hosszan lehetne sorolni. A nyugat-európai sajtó azt is felvetette, hogy míg az EU-ban 1200 kozmetikai terméket tiltottak be egészségkárosító hatásuk miatt, az USA-ban az ilyen termékek száma mindössze 12. Az európai aggodalmak kiterjednek a gyógyszeriparra is, különös tekintettel a szabadalmi oltalom szabályozására és a gyógyszer tesztek nyilvánosságára, vagy a palagáz amerikai kitermelési technológiájának az ivóvíz minőségére gyakorolt hatására. A konkrét témától függetlenül ugyanaz a kifogás tér vissza minden esetben: mi lesz, ha a TTIP tárgyalásokon az amerikaiak bizonyulnak erősebbnek és rákényszerítik európai partnereiket a lazább és a fogyasztókra nézve veszélyes normáik elfogadására?

Fotó: Flickr.com

Az EU és az USA kereskedelmi jellegű érdekütközéseinek hosszú történetéből az a következtetés adódik, hogy a két óriás erőviszonyai meglehetősen kiegyensúlyozottak. Ugyanakkor a nemzetközi tárgyalások politikai konstrukciója erősen eltér egymástól. Az USA nevében egy magas rangú kormányzati tisztviselő, a kereskedelmi különmegbízott a főtárgyaló, akinek mozgásterét kongresszusi mandátum szabja meg. Ám a háttérben igen erős vállalati lobby igyekszik érvényesíteni az érdekeit a legváltozatosabb eszközökkel, latba vetve egyéni kapcsolatokat, sajtó kampányokat, fizetett profi lobbistákat. A helyzet olykor emlékeztet az amerikai futballra, az egymásnak feszülő vagy egymásra halmozódó játékosok tömegjeleneteire, de a tojás alakú labdát – a küzdelem tétjét – mindvégig követni lehet. Ezt az amerikai politikai élet átláthatósága, a törvényhozás és a sajtó nyilvánossága biztosítja.

Az EU részéről a gazdasági-kereskedelmi tárgyalásokat az Európai Bizottság kereskedelemért felelős biztosa felügyeli, a mandátumot pedig a tagállamok Tanácsa határozza meg, bekapcsolva a folyamatba az Európai Parlamentet is. A tárgyalási felhatalmazás a kétszintű kormányzás szerkezetének megfelelően felöleli az uniós és a tagállami politikák döntési fórumait. A vállalati lobbizás a gyakorlatban megoszlik a két szint között: egyes cégek a nemzeti álláspontokat igyekeznek befolyásolni, abban bízva, hogy a kormányképviselők Brüsszelben majd érvényt szereznek a fővárosban megfogalmazott feladatoknak; mások közvetlen kapcsolatot igyekeznek teremteni az uniós intézményekkel és megnyerni az ügyüknek az Európai Bizottság döntéselőkészítő hivatalnokait, vagy az Európai Parlament képviselőit. Az európai tárgyalási mechanizmus összetettebb és sokkal több ágra bomlik, mint a koncentrált amerikai fellépés, de nem feltétlenül gyengébb annál, mert a nyilvánosság itt is biztosított.

Az Európai Bizottság honlapján a TTIP tárgyalásokról is minden fontos információ és dokumentum naprakészen a közvélemény rendelkezésére áll.  Az Európai Parlament is élhet ellenőrző szerepével és bármikor vitát, meghallgatást kezdeményezhet. Mindemellett nem alaptalan az a benyomás, hogy az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa, a svéd Cecilia Malmström nem siet a közvélemény tájékoztatásával. Ebben bizonyosan az is szerepet játszik, hogy az érdemi alku még meg sem kezdődött. A gyanú azonban körül lengi a tárgyalási folyamatot. Olyan hírek is keringenek, hogy amerikai cégek szeretnének üzleti alapon bejárást kapni európai közfunkciókba, például az oktatás, az egészségügy, vagy a vízügyek területére. Ugyancsak felkavarta az európai aggodalmakat az az amerikai szándék, hogy a beruházók és az egyes államok vitáit választott bírósági szinten intézzék, ami azzal a veszéllyel jár, hogy a vállalati érdek a kormányok által képviselt közérdek fölébe kerekedhet.

Végső soron a TTIP tárgyalások jelenlegi, még messze nem érdemi szakaszában az az egyik fő kérdés, hogy az összetett és többlépcsős folyamatban kinek az érdeke érvényesülhet: az amerikai kormányzat által felkarolt tengerentúli nagyvállalati lobbié, vagy az európai kormányok és az uniós intézmények által jobban védelmezett óvilági fogyasztóké? Magyarország minden érdeke amellett szól, hogy az uniós összefogás erejét maximálisan érvényesítve az európai fogyasztói érdekek bizonyuljanak erősebbnek. Ehhez a Tanácsban a tagállamok együttműködését érdemes erősíteni, megfelelő mandátumot adva az Európai Bizottságnak és mindvégig hasznosítva az Európai Parlament ellenőrző funkcióját.

Több évbe telhet, amíg az EU és az USA között formát ölt egy kölcsönösen elfogadható, új tartalommal felruházott „partnerségi” megállapodás. Az előrehaladást az EU részéről befolyásolni fogja az Európát foglalkoztató egyéb gondok megoldása: az euró övezet stabilizálása, a jelenlegi menekült válság kezelése, vagy a brit EU-tagság külön feltételeinek megfogalmazása. Az USA részéről a 2016-ban esedékes elnökválasztás belpolitikai harcai szoríthatják a háttérbe a nagyszabású nemzetközi gazdasági alkut, amellyel kapcsolatban a hivatalba lépő új adminisztrációnak is ki kell majd alakítania a maga álláspontját.

A két nagy gazdaság közötti átjárás könnyítése mindkét félnek hasznára válhat: a növekvő áruforgalom és a kiterjedő beruházások elvben javítják a foglalkoztatást, hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez. Magyarország külgazdaságában az USA szerény részaránnyal van jelen, de az európai, kivált a német gazdaságra gyakorolt hatások közvetve számunkra is gyümölcsözőek lehetnek. A TTIP tárgyalások ügyét a magyar kormányzatnak érdemes támogatnia, de csak azzal a feltétellel, hogy az EU környezetvédelmi, fogyasztóvédelmi, egészségügyi és egyéb normái ne csorbuljanak. A végső döntés az EU részéről nem születhet meg a kormányfők egyetértése nélkül.

A szerző korábbi külügyminiszter és EU-biztos, a Közép-európai Egyetem tanára