Az eredetileg német Pegida mozgalom (mozaikszó: Patrióta Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen) 2014. októberi alapítása óta az európai szélsőjobb egyik jelentős szereplőjévé lépett elő. Vendégszerzőnk, Sebestyén Gergely, az angol Durham Egyetem hallgatója a mozgalom vezetői hálózatának látható részét tárja fel, ami az ideológiailag rokon szélsőséges mozgalmak mellett több, számottevő befolyással és szavazóbázissal rendelkező pártot is magába foglal.

A Pegidát Drezdában alapította a figyelemreméltó bűnözői múlttal rendelkező Lutz Bachmann, aki jelenleg rasszista gyűlöletkeltés miatt áll bíróság előtt. Bár a mozgalom érezhetően túlnőtt az eredeti környezetén, a németországi központ továbbra is lényeges kapcsolódási pontként jelenik meg a számos nyugat-európai „tagszervezet” között.

A közösségi médiában nyomon követhető, hogy másfél évvel a mozgalom megalapítása után minimum harminc országban működik a hely nyelven hasonló sablonra épülő, aktív Pegida-oldal a Facebookon. Ennél azonban fontosabb, hogy a mozgalom tényleges, kézzelfogható módon terjesztette ki társadalmi és politikai kampányait helyi szervezetek létrehozásával. Legalább kilenc országban működik egy (vagy több) vezető aktivistához köthető Pegida csoport, az adott régióba exportálva az iszlámellenes demonstrációkat.

A Pegida központi vezetését a nyolcfős „Orgateam” teszi ki, amiben Bachmann felesége mellett a korábbi AfD (Alternatíva Németországnak)-tag Tatjana Festerling is részt vesz, aki a pártot 2014 októberében kényszerült elhagyni egy Kölnben szervezett anti-szalafista tüntetést követően. A megmozdulást az ország különböző részeiről érkező huligánok vezették, és 44 rendőr sérülésével ért véget. Festerling az AfD számára ekkor ideológiailag túl szélsőséges volt, a Pegidán belül viszont ő vállalt először nyíltan politikai szerepet: Drezdában polgármester-jelöltként indult, és a szavazatok közel 10 százalékát szerezte meg.

Bachmann és Festerling személyesen látogattak el több Németországon kívüli Pegida-demonstrációra, valamint sikeresen vonzottak be számos külföldi szélsőjobboldali aktivistát a németországi tüntetéseken felszólalóként. Meghatározott ideológiai vonalak mentén toboroznak olyan „követeket”, akik Európa-szerte hitelesen képviselhetik a Pegida nézeteit. Ezek a személyes kapcsolatok hatékonyan egészítik ki a mozgalom online hálózatát, és mozgósítható tömeget biztosítanak a Pegida eszméi és céljai mögé.

Az egyik ilyen nagykövet a brit Tommy Robinson, aki ma már szintén az Orgateam tagja. Hozzá fűződik az Angol Védelmi Liga (EDL) megalapítása, ahonnan 2013 őszén kilépett – akkor azt nyilatkozta, az iszlámot csak „jobb, demokratikus eszmékkel” lehet ellensúlyozni. Bachmannhoz hasonlóan Robinson személyesen vette fel a kapcsolatot több nacionalista mozgalommal európai utazásai során, elmondása szerint ezzel akarta elősegíteni egy egységes mozgalom megalapítását a kontinens „iszlamizálódása” ellen. Korábban ő vezette a Pegida brit tagszervezetét is, ezt a szerepet ma már hivatalosan más látja el. Ez azt sugallja, hogy a német iszlámellenes mozgalom ígéretes politikai karriert biztosíthat annak, aki korábban már bizonyította elkötelezettségét – az Orgateam tagjaként Robinsonnak vélhetően több eszköz van a kezében.

Robinson helyére Angliában az ultranacionalista és euroszkeptikus Liberty GB (Brit Szabadságpárt) alapítója, Paul Weston lépett, aki korábban a UKIP tagja volt. A pártot Nigel Farage vezetése alatt hagyta ott, aki szerinte „túl enyhe” volt az iszlámmal szemben. Karrierje során Weston többször „faji háborúról”, vagy az angolok „etnikai tisztogatásáról” beszélt, ami jelzi, hogy a brit Pegida vezetői cseréje puszta formalitás, a szervezet továbbra is a helyi szélsőjobb kapcsolati rendszeréből táplálkozik.

A Pegida hálózatának több európai, szélsőjobboldali politikai párt is integrált része, akik szerepvállalásuk szerint több kategóriára oszthatók. Négy párt jelezte hivatalos támogatását az ún. Prágai nyilatkozat aláírásával 2016 januárjában: ők az észt Konzervatív Néppárt (melynek ifjúsági szervezete a szélsőjobboldali identitárius Kék Ébredés), a lengyel Ruch Narodowy (Nemzeti Mozgalom), a cseh Úsvit (Hajnal) és az olasz Lega Nord (Északi Liga). A német Pegida mellett három országos tagszervezet is az aláírok között volt.

A hírhedten iszlámellenes német AfD is egy vitathatatlanul meghatározó szövetséges. Alexander Gauland vezetőségi tag részt vett több drezdai demonstráción, és megvédte a mozgalmat Angela  Merkel kritikáival szemben. A düsseldorfi Pegidát az AfD egyik tagja szervezi, és Frauke Petry vezető-szóvivő szerint is „tartalmi egyezés” van a párt és a Pegida profilja között. Ezzel együtt a párt nem ad hitelt a szorosabb együttműködést firtató találgatásoknak: mikor Bachmann nyilvánosan egy közös választási lista felállításáról érdeklődött, az AfD jelezte, hogy szeretne független maradni bármilyen más csoporttól és mozgalomtól.

A Pegidával további négy, jelentős politikai tőkével bíró párt működik aktívan együtt. A német NPD (Nemzeti Demokratikus Párt) sajtónyilatkozatban fejezte ki támogatását, megemlítve, hogy a párt tisztségviselői közül többen látogatják a felvonulásokat. Geert Wilders, a holland PVV (Szabadságpárt) vezetője, és Filip Dewinter a belga Vlaams Belang (Flamand Érdek) vezetőségéből egyaránt elfogadták a felkérést, és felszólaltak egy-egy tüntetésen Drezdában. A VB egyben részt vett a belga Pegida és a szélsőjobboldali Voorpost mozgalom felvonulásán Gentben. Az egyre növekvő osztrák FPÖ (Szabadságpárt) elnöke, Heinz-Christian Strache személyesen találkozott Bachmann-nal Felső-Ausztriában, és az ezt követő nyilatkozata szerint „lélekben minden héten jelen van Drezdában”.

A politikai pártok támogatása mellett több extremista szervezet is a Pegidához kapcsolódik. Például az ír tagszervezet vezetője az Identity Ireland alapítója, Peter O’Loughlin – őt minden valószínűség szerint Robinson kereste fel. A Martin Konvička nevéhez köthető cseh Iszlámellenes Blokk a Prágai nyilatkozat egyik aláírója volt. Legalább kilenc országban (Németországot és az Egyesült Királyságot beleértve) a helyi Pegida szervezet egy vezető személyiséghez vagy aktivistához köthető. Lényeges mozzanat még, hogy Bachmann 2015 májusában személyesen találkozott a szoros Kremlin-szövetséges Éjjeli Farkasok motorosbandával (Nochnye Volki vagy Night Wolves), akikkel Szászországban közösen látogattak el egy orosz katona sírjához. Az Éjjeli Farkasok  putyinista paramilitáris, szélsőjobboldali alakulatok körébe sorolható motoros-banda. A szervezet vezetőjét, Alexszander Zaldasztanov az Egyesült Államok és az EU is tilalmi listára tette a Krím-annexiójában játszott demonstratív szerepe miatt. A Moszkvától Berlinig tartó orosz motoros felvonulás 2015 után már másodszor emlékezik meg a Nagy Honvédő Háború lezárásának évfordulójáról, ami gyakorlatilag a jelenlegi orosz „birodalmi” nacionalizmust testesíti meg a Kreml, a Krím és az orosz közvélemény számára is.

A Pegida meglepő gyorsasággal épített ki egy jól működő kapcsolati hálót, a további terjeszkedésnek azonban láthatóan korlátai is vannak. Az Egyesült Királyságon belül Robinson nyíltan elhatárolódott a Brit Nemzeti Párttól (BNP) és a Nemzeti Fronttól (National Front), akiket rasszista eszméik miatt utasított el. Az ő értelmezésében a kontinens lakosságának származástól függetlenül kell egyesülnie az Iszlám ideológiájával szemben.

Érzékenyebben érintheti a Pegidát, hogy a szélsőjobboldali politikai szárny két kulcsszereplője is visszautasította őket. A francia Front National vezetője, Marine Le Pen kijelentette, hogy pártja a jövőben sem fogadna el semmilyen meghívást a drezdai tüntetésekre, a brit UKIP pedig felvette a Pegida helyi tagszervezetét azon mozgalmak listájára, akiktől igyekeznek elhatárolódni. A UKIP  januárban kirúgta a pártból a Sharia Watch (Saría figyelő) alapítóját, Anne-Marie Waterst, amiért Weston mellett vezető szerepet vállalt a brit Pegidában.

Ezek ellenére a Pegida immár a bevándorlás-ellenes szélsőjobboldali pártok legnagyobb európai gyűjtő-mozgalmának tekinthető, nyugat- és kelet-európai szélsőjobbhoz fűződő számos köteléke értékes kapcsolati tőkét jelent a mozgalom számára. A növekvő befolyást jól mutatja, hogy az FPÖ jelöltje, Norbert Hofer megnyerte az osztrák elnökválasztás első fordulóját, a PVV a harmadik legerősebb párt Hollandiában, és láthatóan mind a Vlaams Belang, mind a Lega Nord képesek hallatni hangjukat a megfelelő nemzeti vagy európai platformokon. Az is látszik azonban, hogy a radikális pártok egy másik része a Pegidát túl szélsőségesnek ítéli, és vélhetően politikai riválisként tekintenek a mozgalomra.