Többek között demokrácia-deficitet és a külföldi munkavállalókat sújtó bizonytalanságokat vetítene előre a britek esetleges kilépése az Európai Unióból. Rövid elemzésünkben a szigetország lehetséges jövőbeni európai beágyazódásával és az uniós munkavállalók nagy-britanniai kilátásaival foglalkozunk.

Az Európai Unió történetében második alkalommal tartanak népszavazást a britek uniós tagságáról; a referendum többszörösen összetett bizonytalansági környezetben zajlik, ugyanis még a kilépést pártolók sem tudják, hogy pontosan milyen gazdasági-politikai következményekkel járna Nagy-Britannia esetleges távozása az Unióból. A közvélemény-kutatási adatokból kiindulva lehetetlenség lenne előre jelezni, hogy milyen végeredményre számíthatunk a csütörtöki referendumon: az egyik utolsó felmérések szerint a maradáspártiak és kilépéspártiak támogatottsága hibahatáron belül nagyjából ugyanakkora (51-49 százalék) míg a bizonytalanokat 11 százalékponton mérték. Ezek az arányok az elmúlt hónapokban folyamatosan változtak az ellentáborok javára. További szkepszisre ad okot a tény, hogy a közvélemény-kutatók tavaly a parlamenti választások és a skót függetlenségi referendum során is alaposan elszámították magukat, előző esetében a konzervatívok vereségét, utóbbinál pedig Skócia távozását prognosztizálva. Rövid elemzésünkben ezért esélylatolgatás helyett két ugyancsak bizonytalan dimenzióra fókuszálunk a népszavazással összefüggésben: a szigetország lehetséges jövőbeni európai beágyazódására, és az uniós munkavállalók nagy-britanniai kilátásaira.

Nem érné meg elengedni egy eleve speciális státuszt

Habár David Cameron brit miniszterelnök a kampány során végig azt igyekezett sugallni, hogy Brexit esetére nincsen B-terv, a kormány végül olyan lehetséges alternatívákat dolgozott ki a szigetország és az EU jövőbeni kapcsolatrendszerére vonatkozóan, mint például a norvég, a svájci és az úgynevezett Világkereskedelmi Szervezet-modell. A norvég és a svájci modell értelmében Londonnak továbbra is meghatározó mértékben kellene hozzájárulnia az uniós költségvetéshez (Nagy-Britannia jelenleg a második legnagyobb befizető Németország után), és el kellene fogadnia a személyek szabad mozgásának uniós elvét. Londonnak a norvég modell alapján a közös piachoz történő hozzáférés érdekében továbbra is be kellene emelnie jogrendjébe az uniós jogszabályok több mint 75 százalékát, amelyek kialakításában azonban többé nem vehetne részt. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy Nagy-Britannia szavazati jog nélkül lenne kénytelen alkalmazkodni az uniós előírások többségéhez, jelentős demokrácia-deficitet eredményezve, ami aligha lehet a Brexitet támogatók végcélja.

A svájci modell szerint csak korlátozott mértékben férne hozzá a szolgáltatási piachoz, a brit pénzügyi szolgáltatók pedig extra költségekkel szembesülnének. Utóbbi esetében a tárgyalási folyamatok több mint két évtizedet is igénybe vennének, sikertelen egyezkedés esetén Nagy-Britannia pedig kívül rekedne a közös piacon, és a Világkereskedelmi Szervezet szerinti vámok mellett lenne kénytelen kereskedni az EU-val. Fontos ugyanakkor, hogy a norvég és a svájci forgatókönyv mindössze a brit kormány által összeállított dokumentumokban szerepel, azt korántsem tudni, hogy az Unió végül milyen mozgásteret adna Nagy-Britanniának. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter például nem sok bíztatóval kecsegtette a briteket, amikor Brexit esetére kizárta a közös piachoz való hozzáférés lehetőségét.

Ám a jelenlegi status quóhoz képest mindegyik fenti alternatíva gazdasági-politikai visszalépést jelentene Nagy-Britannia számára, pláne a februárban kitárgyalt reformegyezmény tükrében. A szigetország a megállapodás értelmében úgy élvezhetné a közös piac minden előnyét, hogy deklaráltan nem kellene részt vennie semmilyen szorosabb unió kialakításában, ráadásul még az eurózónával kapcsolatos döntésekre vonatkozó korrekciós lépések joga is megilletné. A külföldi munkavállalókkal kapcsolatban pedig nagyobb migrációs nyomás esetén alkalmazhatnák a  szociális ellátórendszerekhez való hozzáférést korlátozni képes „vészfék-rendszert”.

Pánik az uniós munkavállalók körében?

Brexit esetén az egyik legfontosabb kérdés az ott dolgozó uniós munkavállalók sorsa lenne. Hozzávetőlegesen 3 millió külföldi munkavállaló tartózkodik jelenleg az Egyesült Királyság területén, a magyar kormány 60 ezer hivatalosan regisztrált kint lévő magyarral számol, a valós adat azonban ennél jóval magasabb, elérheti a 150-200 ezer, de akár a több százezer főt is. Az állással rendelkezők tartózkodási engedélye feltehetően nem lenne veszélyben kilépés esetén sem, ellentétben az állástalanokkal, akiket minden bizonnyal könnyebb lenne kitoloncolni. Mindenképpen nehézségekbe ütköznének azonban a referendum után érkezők, akiknek vízumért kellene folyamodniuk; az Oxfordi Egyetem Migrációs Megfigyelőközpontja szerint a jelenleg Nagy-Britanniában dolgozók kétharmada nem felelne meg a vízumkritériumoknak, ami Brexit esetén a kelet-európai munkavállalók számának drasztikus visszaesését vetíti előre. Mindez azonban csak azt követően válna világossá, ha a brit kormány ismertetné a kilépéssel illetve a szigetország jövőjével kapcsolatos konkrét álláspontját.

Bennmaradás esetén életbe lépnének a David Cameron által év elején kitárgyalt reformintézkedések, amely az ott tartózkodó magyarokat a gyermekek után járó pótlékok szintjén érintené: a brit-uniós alku értelmében csak azok vehetnék igénybe a támogatást (családi pótlék, adójóváírás) akiknek a gyermekük Nagy-Britanniában tartózkodik. A szociális ellátórendszerre vonatkozó vészfék-mechanizmus már az újonnan érkezőket érintené, és csak nagyon indokolt esetben, a tagállamok jóváhagyásával lehetne életbe léptetni 7 éven át, és legfeljebb 4 évig maradhatna fenn. Mindenesetre jól érzékelteti az uniós munkavállalók körében uralkodó hangulatot, hogy az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt a brit állampolgárság iránti igény. Az idei adatok ugyan csak 2017 májusában lesznek nyilvánosak, a brit kormány által közzétett adatok alapján tavaly a lengyeleknek és a románoknak köszönhetően 4-ről 11 százalékra nőtt a brit állampolgárságot elnyerők száma. A mostani tendencia egyébként annak ellenére emelkedett, hogy tavaly novemberben szigorították az erre vonatkozó szabályokat: öt év nagy-britanniai tartózkodás után csak az a munkával rendelkező uniós állampolgár igényelhet brit állampolgárságot, aki először állandó tartózkodási engedélyért folyamodik, majd kifizet 65 fontot.