Idén másodszor látogatott Magyarországra Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki a Dzsúdó Világbajnokság helyszínén megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel. Ez volt a hetedik kétoldalú találkozó a felek közt, a Krím elcsatolása óta pedig a negyedik, ami példanélküli az európai vezetők körében. Miközben a magyar kormány a szokatlanul intenzív kétoldalú kapcsolatokat általában az energiapolitikai függés pragmatizmusával indokolja, tovább fokozza Magyarország sérülékenységét az orosz befolyás irányába. Putyin számára Magyarország állandó belépési ponttá vált az Európai Unióba, ami hozzásegíti őt a nemzetközi elszigeteltség feloldásának látszatához. Orbán pedig 2018-ban is választást szeretne nyerni, amihez az alacsony energiaárak által lehetővé tett rezsicsökkentés egyszer már hozzásegítette.

A részleteket illetően az idei második Orbán-Putyin találkozó az alábbi pontokon bír jelentőséggel:

1. Szimptomatikus találkozó: Putyin idei második látogatása több szempontból is szimptomatikusnak tekinthető, leképezve az orosz-magyar kétoldalú kapcsolatok természetét. Bár a magyar kormány előzetesen sportdiplomáciai eseményként igyekezett feltüntetni a látogatást, a Kreml hivatalos honlapján jelezte, hogy az orosz elnök Orbán személyes meghívására érkezett Budapestre. Maga a folyamat legalább olyan átláthatatlan, mint például a paksi bővítésről szóló megállapodás, vagy a nem olyan régen aláírt, de a magyar külügyminisztérium által a nyilvánosság elől elzárt Gazprom-megállapodás.
2. „Paks 2-t már semmi nem állíthatja meg”: A találkozó elsősorban a kétoldalú energetikai megállapodások terén bír jelentőséggel: a nyilvánosságra hozott információk alapján az egyik napirendi pont a részleteiben titkosított, Magyarországot évtizedekre Oroszországhoz kötő paksi beruházás volt, amit a Fidesz paradox módon az energiafüggetlenedés és energiabiztonság növelését célzó beruházásként ábrázol. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy 2018-ban megkezdődik az építkezés. A magyar kormány – hasonlóan a februári találkozóhoz –megerősítette továbbá, hogy a kétoldalú kereskedelem hosszú évek óta tartó visszaesését követően – részben az uniós szankciók ellenére – növekszik. Az orosz befolyásszerzés további jelének tekinthető fejlesztésekről és beruházásokról (pl. metrófelújításról vagy helikopterbeszerzésről) nem szivárogtak ki információk.
3. Fontos az időzítés, feszültebbé váltak a transzatlanti kapcsolatok: A magyar-orosz kapcsolatok továbbra is aszimmetrikus, összetett érdekeken alapuló, korántsem bizalmi viszonyrendszerként jellemezhetők, ahol Putyin számára Magyarország egyfajta eszköz a Kreml stratégiai céljainak eléréséhez. Ennek keretében Budapest feladata, hogy legalább retorikai szinten bomlassza az Oroszországgal szembeni szankciók egységét az Unióban. Magyarország önmagában kevés a szankciók feloldásához, de fontos, hogy az Orbán-kabinet lépten-nyomon a büntetőpolitikát ostorozza az orosz média által „faltörő kosként” ábrázolt szerepben. Ez azért is fontos a Kreml számára, mert az USA által szigorított szankciók következtében a transzatlanti kapcsolatok különösen feszültté váltak, ez pedig további éket verhet a nyugati partnerek közé.
4. Jelzésértékűek a magyar fél részéről érkező politikai gesztusok: Putyin díszpolgári kinevezése jól illeszkedik az ortodox templomok felújításával, az első és második világháborús szovjet emlékművek felavatásával jellemezhető sorba. Az efféle szimbolikus gesztusok hozzájárulhatnak ahhoz is, hogy a magyar közvéleményt finoman áthangolják: míg a magyarok 44 százaléka szimpatizál Putyinnal, addig Angela Merkel német kancellár politikáját már csak 38 százalék tartja támogatandónak.
5. Tovább fokozza a sérülékenységet, hogy a magyar kormány hivatalosan továbbra sem tekinti kockázatnak az orosz információs hadviselést, annak ellenére sem, hogy az információs fegyvert több alkalommal bevezették Magyarország ellen (például a T72-es tankbotrány esetében). A magyar titkosszolgálatok elvileg dolgoznak az orosz befolyás felmérésén, de a szakmai szempontokat gyakran felülírják a politikai érdekek (lásd például a Magyar Nemzeti Arcvonal orosz hírszerzőkkel fenntartott kapcsolatainak kérdését). Ráadásul a külföldi befolyás kérdése a magyar kormány részéről kizárólag a politikai érdekek kontextusában jelenik meg; ezt igazolta például az EU ellen Oroszország érdekében kémkedő Kovács Béla ügyének leleplezése a választási kampány idején, illetve a civil szervezetek és Soros György nemzetbiztonsági kockázatként való emlegetése.
6. Tovább rontja Magyarország nemzetközi megítélését, hogy az orosz elnök látogatása szinte egybeesett egy újabb diplomáciai botránnyal a hollandiai magyar nagykövet visszahívása kapcsán. Szijjártó Péter a Putyin-látogatást követő nyilatkozatok között említette meg, hogy Magyarország azt követően sem hajlandó helyreállítani a nagyköveti szintű kapcsolatokat, hogy a holland kormány elhatárolódott leköszönő magyarországi nagykövete Magyarországot becsmérlő véleményétől. Mindez ráirányítja a figyelmet az orosz féllel szembeni megengedő magyar magatartásra: sem az 1956-os forradalom emlékének orosz médiában történt meggyalázásának, sem pedig az orosz katonai titkosszolgálat magyarországi aktivitásának nem lett komolyabb diplomáciai következménye.

Az elemzést angol nyelven itt olvashatja. Korábbi elemzéseinket az orosz-magyar, orosz-európai kapcsolatokról itt találja.