Bezárás
Oroszország

Akik maradtak és akik mentek – személyi változások a Kremlben

Zajlik az orosz politikai struktúra átalakítása. Korábbi bejegyzésünkben az alkotmánymódosítás-csomagot bontogattuk,  most pedig a kormány lemondásának és az új kormány kinevezésének okait és várható következményeit elemezzük.

Vlagyimir Putyin január 15-én elhangzott beszéde arra enged következtetni, hogy 2024-ben, elnöki ciklusa lejártával távozik az elnöki székből. Hogy milyen irányba, egyelőre kérdéses: akár „felfelé” is kiléphet a rendszerből, mások szerint viszont a bejelentéssel ténylegesen megkezdte a hatalomból való visszavonulását.

A bizonytalanság oka, hogy elnöksége után Putyin valószínűleg az Államtanács élére kerülne, márpedig ennek a szervezetnek egyelőre nincs alkotmányba foglalt jogállása, sem pedig feladatai. Konkrétumok hiányában tehát egyelőre nem meghatározható, mekkora lesz az Államtanács formális hatalma – az informális befolyás mellett, amely természetesen továbbra is Putyin birtokában marad.

A kiskapuk sem zárultak be teljesen. Nem elképzelhetetlen például az az értelmezés, hogy a korábbi (jelenleg hatályban lévő) alkotmány idején kitöltött elnöki ciklusok száma nem számít be a módosuló alkotmány szerinti számításba; így Putyin mégis újra indulhatna az elnöki székért. Bár volt már olyan, hogy ez a logika érvényesült a Kremlben, ez a legkevésbé valószínű forgatókönyv.

Az alkotmánymódosítás-csomag bejelentése után azonnal lemondott a szövetségi kormány, ám az újonnan kinevezett kormány személyi összetételében nem mutat komolyabb változásokat, legalábbis, ami a kulcspozíciókat illeti.

A legtöbb sajtófigyelmet a miniszterelnök-csere kapta: Dmitrij Medvegyev helyére (aki az oroszországi biztonsági tanács alelnökeként folytathatja) az ez idáig nem különösebben ismert Mihail Misusztyin került. Személye már csak azért is meglepő választás, mert nem tartozik Putyin legbelsőbb köreihez. Igazi technokrata, akinek az adóhatóság fejeként eltöltött tíz éve során fő érdemként a digitalizáció fejlődését és az adóelkerülés mértékének visszaszorulását jegyezhetjük fel.

Akik maradtak

A rendfenntartáshoz és a biztonsági erőkhöz tartozó miniszterek mind a helyükön maradtak (az elnök újra kinevezte őket). A külügyminiszter, Szergej Lavrov igazi veteránnak számít, 2004 óta van hivatalban. Tapasztalt és nagytudású emberként ismerik, egész életében diplomata volt, ebből tizenöt éven át az ENSZ-ben szolgált, New Yorkban. Diplomatakörökben „Mr Nyet” néven is emlegetik, utalva az elmúlt évtized konfrontatív, terjeszkedő, a nemzetközi jogot rendszeresen be nem tartó orosz külpolitikájára is, amivel összeforrt a neve.

Szergej Sojgu védelmi miniszter is megőrizte miniszteri székét, amelyben 2012 óta ül; ez a Putyin-rezsim egyik erős embereként egyáltalán nem meglepő. Szakértők Putyin egyik lehetséges utódjaként tekintenek rá, akinek az imázsa a nagyközönség felé kifejezetten a gyakorlatias „megoldóember”, az elnök felé tanúsított lojalitása pedig egy percig sem kérdéses.

Alekszandr Novak energiaügyi miniszter is megtartotta miniszteri posztját, amelyet 2012 óta tölt be. Ő komoly erőfeszítéseket tett az Oroszország és az OPEC-országok, főleg Szaúd-Arábia közötti viszony szorosabbra fűzéséért. Munkája nagyban hozzájárult a 2016-ban létrejött kitermelés-csökkentési megállapodáshoz, ami akkor létfontosságú volt a zuhanó kőolajártól és szankcióktól sújtott orosz gazdaság számára.

Anton Sziluanov egész karrierjét a pénzügyminisztériumban építette fel, 1985 óta dolgozik ott. 2011 óta tölti be a pénzügyminiszteri posztot, egyben a putyini gazdaságpolitika egyik atyja. Miniszteri székét megtarthatta ugyan, az első számú miniszterelnök-helyettesi pozícióját azonban elvesztette. A helyére kerülő Andrej Belouszov eddig a Kreml tanácsadójaként a gazdaságban való komolyabb állami szerepvállalásért lobbizott. Ez a csere összhangban áll Putyin és Misusztyin kijelentéseivel, amelyek szerint a közeljövőben a kormányzat fő prioritása az életminőség javítása lesz.

Vlagyimir Kolokolcev belügyminiszter is folytathatja a munkáját. 2012-es beiktatásakor sokan reformerként tekintettek rá, aki majd megregulázza a híresen korrupt rendvédelmi erőket. Ez, kritikusai szerint, egyáltalán nem sikerült, ma már inkább az ország rendőrállam felé történő elmozdulását tulajdonítják neki. Ugyanakkor sem az Ivan Golunov oknyomozó újságíró hamis őrizetbe vétele nyomán kirobbant botrány, sem a nyári tüntetéssorozat kezelése nem rengette meg igazán a tekintélyét.

Dmitrij Patrusev mezőgazdasági miniszter, Jevgenyij Zinicsev, a rendkívüli helyzetek minisztere, Vlagyimir Jakusev építésügyi miniszter, Alekszandr Kozlov a távol-keleti területek és Antarktika fejlesztéséért felelős miniszter és Dmitrij Kobilkin természeti erőforrásokért felelős miniszter is a helyén maradt. Rajtuk kívül Jevgenyij Ditrih közlekedésügyi miniszter és Gyenyisz Manturov ipari és kereskedelmi miniszter is újból megkapták a kinevezésüket. Ez utóbbi két miniszter októberben elkísérte Putyin elnököt budapesti látogatására is.

Az orosz közvélemény a miniszterek nagy részét semlegesen ítéli meg, ez alól csupán Szergej Sojgu védelmi- és Szergej Lavrov külügyminiszter jelent kivételt. Ők kifejezetten népszerűek, hiszen a többség szerint nekik köszönhető, hogy Oroszország újból világpolitikai tényező lett.

Akik mentek

Nemcsak a viszonylag népszerűtlen miniszterelnök, Medvegyev mondott le, de régi szövetségesének, Alekszandr Konovalov igazságügyminiszternek is távoznia kellett, akit Konsztantyin Csujcsenko vált.

A Pavel Kolobkovot követő sportminiszter az egyetemista és főiskolás sportolók nemzetközi szövetségének korábbi elnöke, Oleg Maticin lett. Ez a sportszövetség szorosan együttműködik olimpiai testületekkel, ezért Maticin személye és összeköttetései kulcsfontosságúak lehetnek a rendszerszintű doppingvétségekért eltiltással sújtott orosz olimpiai csapat büntetése elleni fellebbezésnél.

Távozott (felfelé bukott) Vlagyimir Megyinszkij, a főként a filmek betiltásáról elhíresült kulturális miniszter, a székébe pedig Olga Ljubimova került, akinek az érkezése bizonyos körökben máris felháborodást váltott ki, ugyanis korábban egy blogon olyanokat írt, hogy ki nem állhatja, ha kiállításra, színházba, operába vagy hasonló helyekre kell mennie. Ljubimova korábban egy állami tévécsatornánál főként az ortodox egyházzal kapcsolatos témákkal foglalkozott, innen vezetett az útja a kulturális minisztériumba.

Maxim Oreskin gazdasági miniszter helyét Makszim Resetnyikov vette át, Veronyika Szkvorcova egészségügy-miniszter helyére Mihail Murasko került, a tudományért és felsőoktatásért Mihail Kotyukov helyett pedig Valerij Falkov felel. A munkaügyi miniszter Makszim Topilin helyett mostantól Anton Kotyakov, a minisztériumok közötti kommunikációért felelős miniszter pedig Konsztantyin Noszkov helyett Makszud Sadajev lett.

További személyi változások

Távozott posztjáról a 2006 óta hivatalban lévő Jurij Csajka főügyész, a helyét Igor Krasznov, a nyomozóhatóság korábbi alelnöke vette át. A most távozó Csajka 2015-ben azzal került a címlapokra, hogy családtagjai is érintettként tűntek fel abban a korrupciós hálózatban, amelyet az ellenzéki aktivista, Alekszej Navalnij és támogatói által végzett nyomozás tárt fel. Igor Krasznov előző tisztségében többek között az ellenzéki politikus, Borisz Nyemcov meggyilkolásának feltárásán dolgozó nyomozócsoportot vezette.

Vlagyiszlav Szurkov, Putyin főideológusa is távozott posztjáról. Túl azon, hogy ő a „szuverén demokrácia” és az „illiberális demokrácia” szellemi atyja, évtizedek óta rendkívül erős befolyása volt Oroszország (Kelet-)Ukrajna-politikájára. Az elnöki adminisztrációban különböző posztokon többek között a Grúziától elszakadt Abháziáért is Dél-Oszétiáért, valamint a kelet-ukrajnai donyecki és luhanszki szakadár területekért felelt. 2014-ben ő volt az első, akit a Krím illegális annektálása kapcsán kitiltottak az Egyesült Államokból. Ráadásul bizonyos források éppen ezzel a témával hozzák összefüggésbe a menesztését (a Kreml sajtófőnöke ezt tagadta), tehát távozásával akár az orosz vezetés részéről a kompromisszumkötésre való hajlandóság is erősödhet, ami talán előre is lendítheti a kelet-ukrajnai rendezés ügyét. Ugyanakkor, még ha a Kreml kompromisszumkészebbnek is mutatkozna, a Krím-félsziget helyzetére ez a változás nem lenne hatással, az elcsatolást Oroszország lezárt kérdésnek tekinti.

Mindazonáltal sem az a tény, hogy a kulcspozícióban lévő miniszterek a helyükön maradtak, sem maga az alkotmánymódosítás-csomag nem abba az irányba mutat, hogy az orosz vezetés változtatna az izolacionista, bezárkózó politikáján, illetve konfrontatív külpolitikáján. Mind az a pont, amely az orosz alkotmány nemzetközi jog felett állását rögzítené az alkotmányban, mind a fontosabb közhatalmi szerepek betöltésének feltételeit szigorító rész (kizárva például a külföldön tanult értelmiség nagy részét) arra enged következtetni, hogy Oroszország tovább fog távolodni a nyugati intézmény- és normarendszertől.

Takácsy Dorka

Címlapfotó: Radio Free Europe

További elemzéseinkért látogasson el a Political Capital honlapjáraA Political Capital hírlevelére itt iratkozhat fel:

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom