A választás eredményeként kormányzó Fidesznek minden bizonnyal kétharmados parlamenti többsége lesz. 2010-ben a listás szavazatok 52,7%-ával, 2014-ben (határon innen) 43,7%-ával, idén pedig (a jelenlegi adatok szerint, határon innen) 48%-ával érte el ezt a mandátumarányt. A külképviseleteken és az átjelentkezéssel szavazók szavazatait április 14-én számolják össze, amelyek minimális eséllyel megfordíthatnak még néhány egyéni választókerületi eredményt. Ugyanakkor a levélben beérkező szavazatok közül is csak 70 ezret számoltak eddig össze, tehát a Fidesz kétharmada aligha van veszélyben.

Részvételi arányok a parlamenti választásokon 1990-2018 (%)

A legnagyobb meglepetés, hogy a viszonylag magas részvétel végül csak a fővárosban kedvezett az ellenzéki pártoknak, országos szinten a Fidesz számára hozott előnyt. Mivel az előző négy választás során rendre felülmérték a Fideszt a közvélemény-kutatók, most is arra lehetett számítani, hogy az ismeretlen pártpreferenciájú szavazók végül inkább az ellenzéknek jelentenek tartalékot, de ez végül épp ellenkezőleg történt. Elsősorban ennek következménye, hogy míg a Jobbik nagyjából a 2014-es támogatottsági szintjén maradt, a balközép pártok a maguk tortájat osztották újra (a 2014-es MSZP-DK-Együtt-PM-MLP-lista és az LMP összesen 1 558 151 szavazatot kapott, 2018-ban az MSZP-Párbeszéd, a DK, az Együtt, az LMP, a Momentum és az MKKP 1 583 440-et, a jelenlegi feldolgozottsági adatok szerint), csak a Fidesz erősödött. Az ellenzék 1,6 millió szavazatából ráadásul 272 ezer elveszett (Momentum, Együtt, MKKP), ez magyarázza, hogy bár a Fidesz 5-tel több egyéni kerületi versenyt vesztett el, mint 2014-ben, pontosan annyi parlamenti mandátumra számíthat. A kamupártokra leadott szavazatok száma viszont érdemben csökkent: 181 ezerről 68 ezerre.

Óriási a szakadék a fővárosi és a vidéki eredmények között. Baloldali jelölt a fővároson kívül, ahogy négy éve, most is csak két kerületben tudott nyerni (Szegeden újrázott a szocialista jelölt, Miskolcon nem, helyette Pécsen nyert egy mandátumot a független Mellár Tamás). Budapesten a négy évvel ezelőtti 8 mellé további 4-et tudott a baloldal jelölt behúzni, nem függetlenül attól, hogy a fővárosban több kerületben megvalósult az átfogó balközép koordináció. A Jobbik kudarca jelentős a saját elvárásaihoz képest, egyetlen egyéni mandátumot tudott megszerezni (Dunaújváros). Az összes többi egyéniben a Fidesz jelöltje nyert. A Jobbik vezetői ezzel nagyon nehéz helyzetbe kerültek, megrendülhet a párton belüli pozíciójuk, ugyanakkor a Jobbik számára a néppártosodás feladása nem kecsegtet sok sikerrel, mivel a szélsőjobboldali mezőt a Fidesz nagyrészt elfoglalta.

A közvetlen választási okokat tekintve a kormánypárt győzelmét az biztosította, hogy a Fidesz mögött hosszú ideje egységes szavazótábor áll, az ellenzék viszont megosztott. Ez a centrális erőtér, amely továbbra is működik. A Fidesz jobboldali ellenzéke a Jobbik, a baloldali ellenzéke pedig töredezett, sok egymással rivalizáló, évek óta túlélésre játszó pártból áll. A magyar választási rendszer a legerősebb pártot preferálja, a 199 parlamenti mandátumból 106-ot egyéni körzetekben lehet elnyerni; az ellenzéki pártok nem koordináltak hatékonyan, így a rájuk leadott szavazatok szétaprózódtak, a Fidesz jelöltjei így könnyedén elnyerhették az egyéni mandátumokat. Saját vereségéért tehát nagy felelősséget visel az ellenzék is, amely az elmúlt években képtelen volt hatékony együttműködést kialakítani, valóban esélyes jelölteket felépíteni. A hódmezővásárhelyi időközi választás után adódó közhangulat-változást pedig nem volt képes a maga javára fordítani, miközben a Fidesz tanult a február végi időközi vereségből, és óriási energiát fektetett a mozgósításba.

A Fidesz listás szavazatszáma és szavazataránya (levélszavazatok nélkül)

Fontos látni ugyanakkor azt is, hogy a Fidesz által 2010 óta kiépített politikai környezet nem biztosított egyenlő feltételeket az ellenzéki pártoknak. Ebben nem maga a választási rendszer volt a legfőbb tényező, hanem az azt körülvevő intézményrendszer. Ahogyan arra korábban az EBESZ-jelentés is rávilágított, az állam és a kormánypárt elválaszthatatlan volt a kampányban. Az Állami Számvevőszék a kampányban az ellenzéki pártokat büntette. A médiakörnyezet az ország egyes területein, főként a falvakban és a kisvárosokban olyan információs gettót hozott létre, melyben kizárólag csak a bevándorlással riogató kormányzati kampány érvényesülhetett. Hiába kerültek sorra nyilvánosságra kormányzati korrupciós ügyek a kampányban, mivel a hatóságok tétlenek maradtak, ennek jelentősebb következménye nem volt.

Pártlistákra leadott hazai szavazatok

A kormányzás tartalma a választási eredményből következően nem fog változni. A magas részvétel és a biztos parlamenti többség kellő legitimációt biztosít a kormánynak ahhoz, hogy az elmúlt nyolc évben kiépített politikai rendszerét kiteljesítse, és még inkább represszív legyen a hatalomgyakorlás. A kormánypárt tovább szűkíti majd a vele szemben kritikus intézmények, a kormánykritikus sajtó és a civil szervezetek működési lehetőségét.