A propaganda és a dezinformáció elleni sikeres küzdelem kulcsa a hosszú távú stratégiák és rövid távú megoldások, illetve az állami és civil szereplők részvételének kombinációja. A különböző háttérrel és megközelítésekkel rendelkező független szereplők széles körére van szükség a dezinformáció elleni küzdelemben, és miközben ezek összehangolása elengedhetetlen, a teljes központosítást inkább kerülni kell, ugyanis egy lazán összefüggő csoportosulást nehezebb megsemmisíteni. Hosszú távon a kormányoknak támogatniuk kell az állami intézmények stratégiai kommunikációs képességeit, figyelmet kell fordítaniuk a lakosság médiajártasságára, és foglalkozniuk kell azokkal a társadalmi problémákkal és törésvonalakkal, amelyeket a propagandisták kihasználnak. TÖLGYESI BEATRIX, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza, az információs hadviselés kutatójának írása. 

Az orosz információs befolyás szakértői vitatták meg, milyen témákra koncentrál, és milyen eszközöket használ a Kreml-propaganda Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon, Ukrajnában, Moldovában és a Dnyeszter-melléken. Az ellenlépések és azok hatékonysága is terítékre került azon a 2018. május 23-24-ei brnói konferencián, amelyet a helyi Nesehnutí civil szervezet rendezett. A Nesehnutí tevékenysége széles területet ölel fel, a társadalmi kérdéseken kívül környezetvédelmi ügyekkel is foglalkozik. The Initiative Way nevű projektjük kelet-európai, elsősorban ukrajnai és dél-kaukázusi aktivistákat és újságírókat támogat az emberi jogok, a környezetvédelem, a fogyatékosok, a kisebbségek jogai és az állatjogok területén.

A konferencia szakértői egyetértettek abban, hogy a Kreml-barát propaganda a különböző országok eltérő narratívája ellenére is jól felismerhető: a dezinformációs, gyakran áttekinthetetlen tulajdoni háttérrel és anonim szerzőkkel működő honlapokról, a közösségi médiában terjesztett álhírekről vagy az azokat terjesztő trollokról. Egyes országokban viszont hatékony ellenintézkedésekre került sor, mind az állami szektor, mind a civil szervezetek, újságírók, tudósok, sőt, olykor még magánszemélyek részéről is.

A csehországi helyzetet bemutató cikk szerint az országban körülbelül ötven platform működik, amely Kreml-közeli narratívákat terjeszt.[1] A 2016-os nemzetbiztonsági audit ajánlása alapján felállították a belügyminisztérium mellett működő Terrorizmus és Hibrid Fenyegetések Elleni Központot.[2] Az állami szférán kívül a civil szervezetek, az újságírók és az akadémiai szektor is kiveszi a részét a dezinformáció elleni küzdelemből: a civil szervezetek és a think-tankek a kutatás, az oktatás és a propagandával kapcsolatos ismeretterjesztés terén aktívak; az újságírók a figyelemfelhíváson kívül oknyomozó projekteket is folytattak, gyakran szólaltak fel a témában, míg a tudományos szféra elsősorban a propaganda és a manipulációs technikák elméleti hátterével foglalkozik.[3]

A szlovák tapasztalatról beszámoló írás arra hívja fel a figyelmet, hogy a korrupció és a jogbiztonság hiánya miatti elégedetlenség (egy felmérés szerint minden negyedik szlovák szerint a parlamentáris demokrácia eltörlése és a diktatúra megteremtése lenne a  megoldás [!]) kedvező feltételeket teremt a szélsőséges pártoknak, akiknek szavazói jobban bíznak az „alternatív” médiában, mint a hagyományosban.[4] Az állami vezetés megosztott az Oroszországhoz és az orosz propagandához való viszony tekintetében.[5] A szlovák titkosszolgálaton (SIS) belül a Nemzetbiztonsági Elemzési Központ (NBAC) felelős többek között az internetes fenyegetésekért, illetve más nemzetbiztonsági intézmények is foglalkoznak a hibrid fenyegetésekkel, de ezek nem szolgáltatnak információt a nagyközönség számára. A kormány saját stratégiát készít a hibrid fenyegetések leküzdéséről, de kritikusai szerint az nem tartalmaz konkrét óvintézkedéseket.[6] Így a privát kezdeményezéseknek nagy szerep jut a dezinformáció elleni harcban: Ján Benčík blogger szélsőségeseket, álhírterjesztőket és Ukrajnában harcoló zsoldosokat leplezett le; Ján Urbančík, egy hirdetésekkel foglalkozó cég vezetője létrehozta a Konšpirátori.sk rendszert, amelynek célja, hogy a gyanús oldalak ne juthassanak pénzhez hirdetések révén; egy ismeretlen programozó létrehozta a Blbec.online-t, amely mintegy 800 Facebook-oldalt monitorozva listázza a szélsőségeseket, az összeesküvéselmélet-terjesztőket, a Putyin-rajongókat és a csalókat. Sok hasonló oldal működik a Facebookon is, amelyeket önkéntesek működtetnek, és több ezren olvasnak.[7]

A lengyelországi helyzetet bemutató írás szerint az oroszbarát propaganda jelenleg négy fő téma köré szerveződik: Lengyelország zsidók általi leigázása, az Egyesült Államok terve, hogy háborút szítson Lengyelország és Oroszország között, a lengyeleket fenyegető ukrán veszély, az EU állítólagos támadása a katolikus Lengyelország ellen. Ez a propaganda a hazafias, antikommunista, katolikus, nemzeti-demokrata (endek) és nacionalista szavazókra, illetve a posztkommunistákra fókuszál.[8] Az országban nagyjából 50-70 orosz propagandát terjesztő honlap működik, de a Youtube-videók hatékonyabb eszközei ennek. A korrupt elittel szembeni bizalmatlanság miatt népszerűek az összeesküvés-elméletek.[9] Az internetes trollok valószínűleg egy maroknyi „hasznos idiótára” korlátozódnak, akik a nacionalista és a libertárius jobboldal köréből kerülnek ki; a botok száma kisebb, mint a balti államokban, mert ezt a funkciót betölti a már említett csoport. Az orosz trollokat az akadémiai környezetben verbuválják, oroszbarát tudósok segítségével.[10] A politikusok óvakodnak attól, hogy fellépjenek az orosz propaganda fő üzenetei ellen, mert bár Oroszország nem népszerű, a narratívák sokszor azok. Ezért néhány magánszemély és újságíró próbálja betölteni ezt a feladatot.[11]

A magyarországi orosz propagandával foglalkozó cikk végigköveti, hogyan került az orosz propaganda marginális szélsőjobboldali oldalakról, mint a bőnyi rendőrgyilkosság elkövetőjéhez köthető hídfő.net/ru, illetve kattintásvadász álhíroldalakról egyre inkább a mainstream médiába, főleg a televízióba és az újságokba (emiatt nincs szüksége a Kremlnek arra, hogy Magyarországra specializálódott RT-csatornát vagy Sputnik-kiadást működtessen)[12], ami mostanra oda fejlődött, hogy gyakran az egyértelműen oroszbarát oldalak vesznek át híreket a kormányközeli médiából, illetve egyes szakértők szerint a Kreml Magyarországon gyártott narratívákat is felhasznál (a migrációs válsággal és Soros Györggyel, illetve Kárpátaljával és az ukrajnai szélsőségesekkel kapcsolatban).[13] Emellett nem meglepő, hogy Magyarország a térség egyetlen országa, ahol semmilyen hivatalos ellenintézkedés nem történt, és a problémával foglalkozó nemzetközi kezdeményezésekben sem vesz részt az ország.[14] Egy 2017-es elemzés szerint Magyarországon körülbelül 80-100 olyan oldal működik, amelyek Kreml-barát propagandát terjesztenek, de nagyobb részük nem rendelkezik jelentős olvasótáborral.[15] Az a gyanú is felmerült, hogy a cikkeknek legalábbis egy részét külföldiek írják, de ez nem tűnik megalapozottnak.[16] Inkább általános, mint országspecifikus narratívákkal operálnak, közülük is a migráció az egyik legmeghatározóbb. A magyarországi propagandaszíntér fő jellemzője, hogy erős átfedést mutat a mainstream médiával.[17]

Ukrajnában az orosz információs hadviselés valószínűleg régebbre nyúlik vissza, mint a többi tárgyalt országban. Ukrajna 2014 előtt nyitott volt az orosz pszichológiai és információs műveletekkel szemben, és főleg 2010-2013 között teljesen integrálódott az orosz információs térbe.[18] Hagyományosan az orosz televízió az orosz információs befolyás fő eszköze Ukrajnában, 2013-2014 előtt a Kremlnek totális kontrollja volt az ukrajnai televízió fölött. Szintén fontos eszköz az orosz honlapok, keresőmotorok, közösségi hálók, internetes média, illetve a botok és a trollok.[19] Mivel Ukrajna háborúban áll Oroszországgal, az ukrán kormány gyakran használ „kemény” eszközöket, amelyek a legtöbb más európai országban nem lennének elfogadhatók. Így létrehoztak egy külön minisztériumot az orosz propaganda leküzdésére: mintegy 80 orosz tévécsatornát tiltottak be (az összes orosz adó 95%-át), aminek hatására az orosz televízió befolyása jelentősen lecsökkent. Ezeket az adókat továbbra is lehetséges nézni interneten vagy műholdon keresztül, de az ukránoknak mindössze 1%-a tájékozódik az orosz médiumokból.[20] Ezenkívül az ukrán kormány betiltotta a 2013 óta készült orosz mozifilmek többségét, illetve azokat, amelyek az orosz hadsereget dicsőítik és orosz vagy szovjet propagandát tartalmaznak. Szintén betiltásra került a Yandex keresőmotor, a Vkontakte és az Odnoklassniki közösségi platform, valamint a Mail.ru levelezőrendszer.[21] A civil Information Resistance Group harctéri tudósításai különösen hiánypótlónak bizonyultak, ahogy a Stopfake.org projekt is. Utóbbi 2014-ben kezdte tevékenységét, amikor még nem volt általánosan elterjedt gyakorlat az információs tér monitorozása, a hamis információk felfedése, és amelynek mintájára később több hasonló kezdeményezés jött létre más országokban.[22]

Moldovában szintén az orosz tévécsatornák jelentik a Kreml-barát propaganda legfontosabb forrását. Az ország négy legnépszerűbb tévéadója közül kettő orosz (Pervij Kanal, RTR Moldova), de az interneten is hasonló a helyzet, a leglátogatottabb honlapok fele orosz (Odnoklassniki, Vkontakte, Mail.ru, Yandex.ru).[23] Az orosz médiumoknak fontos szerepük volt a legutóbbi elnökválasztáson az oroszbarát jelölt, Igor Dodon győzelmében. Az orosz propaganda legfőbb célja az ország államiságával és jelenlegi, EU-párti külpolitikájával kapcsolatos bizalmatlanság elültetése.[24] Ennek ellensúlyozására a legfontosabb intézkedések a következők: minőségi, korrekt és etikus médiatartalom létrehozása orosz nyelven, online eszközök és platformok a propaganda és manipulatív tartalmak leleplezésére, médiatudatossági projektek az oktatásban (20 iskolában indult fakultatív médiaoktatás tantárgy), törvényi intézkedések (2017 októbere óta a fő műsoridőben sugárzott műsorok legalább 30 százalékának helyi tartalomnak kell lennie, illetve 2018 februárjától betiltották az olyan információs, politikai és katonai médiatartalmakat, amelyek olyan országokból származnak, amelyek nem ratifikálták a határokat átlépő televíziózásról szóló európai konvenciót, beleértve Oroszországot).[25]

A nemzetközileg el nem ismert Transznyisztria gyakorlatilag orosz oltalom és ellenőrzés alatt áll, és ennek megfelelően a közhangulat is oroszbarát. A média teljes egészében az állam és a Sheriff nevű nagyvállalat tulajdonában van, amely nemcsak tévécsatornával és rádióadóval rendelkezik, hanem az egyetlen internet-, telefon- és mobilszolgáltató is, illetve digitális kábeltévéjén orosz tartalmakat sugároz. 2016-ban a cég nemcsak a parlamenti helyek többségét szerezte meg, hanem „saját jelöltje”, Vagyim Krasznoszelszkij az elnökválasztást is megnyerte.[26] A közmédia szerkesztői politikáját egyeztetik Moszkvával az orosz kommunikációs és tömegtájékoztatási minisztériumon keresztül, amellyel 2014-ben Transznyisztria memorandumot írt alá. Független médiumok tehát nincsenek, a tömegtájékoztatás nagyrészt orosz nyelven zajlik, és az államközi megállapodás következtében Oroszország felügyeli a médiát.[27] Az ukrajnai konfliktus kitörése után a helyi médiumok hallgattak, amit Oroszország beleegyezésként értelmezhetett abba, hogy saját narratíváját terjeszthesse: megjelent az ország az „orosz világhoz” tartozásának és a transznyisztriaiak orosz identitásának gondolata, valamint az ukránellenes propaganda.[28] A külvilágra vonatkozó minden információ, amihez a lakosság hozzájut, Oroszországból származik és az orosz sajtó interpretációját tükrözi; nincs lehetőségük arra, hogy más nézőpontú híreket fogyasszanak.[29] Értelemszerűen nincsenek ellenintézkedések az orosz propagandával szemben, illetve állami szinten nem is tematizálják a problémát, és – kizárólag ebből a szempontból – Transznyisztria Magyarországgal mutat hasonlóságot.

A konferencia előadásaiból készült kötet online is elérhető: http://en.cestainiciativy.cz/download/

 

[1] Jonáš Syrovatka, „Czech responses to the pro-Kremlin propaganda”, in Characteristics of pro-Kremlin Propaganda in Central and Eastern Europe and Practical Examples How to Tackle It (Brno: NESEHNUTI, 2018), 10, http://en.cestainiciativy.cz/download/.

[2] Syrovatka, 11.

[3] Syrovatka, 12–14.

[4] Juraj Smatana, „The Slovak experience with increasing information resilience”, in Characteristics of pro-Kremlin Propaganda in Central and Eastern Europe and Practical Examples How to Tackle It (Brno: NESEHNUTI, 2018), 20–21, http://en.cestainiciativy.cz/download/.

[5] Smatana, 23–25.

[6] Smatana, 26.

[7] Smatana, 26–29.

[8] Jerzy Targalski, „Characteristics of recent pro-Russian propaganda in Poland”, in Characteristics of pro-Kremlin Propaganda in Central and Eastern Europe and Practical Examples How to Tackle It (Brno: NESEHNUTI, 2018), 30.

[9] Targalski, 36.

[10] Targalski, 37.

[11] Targalski, 38.

[12] Tölgyesi Beatrix, „Pro-Kremlin propaganda in Hungary”, in Characteristics of pro-Kremlin Propaganda in Central and Eastern Europe and Practical Examples How to Tackle It (Brno: NESEHNUTI, 2018), 41–46, http://en.cestainiciativy.cz/download/.

[13] Tölgyesi, 47–48.

[14] Tölgyesi, 39.

[15] Tölgyesi, 45.

[16] Tölgyesi, 44, 46.

[17] Tölgyesi, 45.

[18] Mykhailo Samus, „Charactersitics of Pro-Kremlin propaganda in ukraine and the Ways Ukraine Deals with it”, in Characteristics of pro-Kremlin Propaganda in Central and Eastern Europe and Practical Examples How to Tackle It (Brno: NESEHNUTI, 2018), 52, http://en.cestainiciativy.cz/download/.

[19] Samus, 54–55.

[20] Samus, 56.

[21] Samus, 57.

[22] Samus, 57–58.

[23] Victor Gotişan, „Russian propaganda in the Republic of Moldova and related countermeasures”, in Characteristics of pro-Kremlin Propaganda in Central and Eastern Europe and Practical Examples How to Tackle It (Brno: NESEHNUTI, 2018), 64.

[24] Gotişan, 65.

[25] Gotişan, 68–70.

[26] Aliona Marchkova, „Russian propaganda in Transnistria”, in Characteristics of pro-Kremlin Propaganda in Central and Eastern Europe and Practical Examples How to Tackle It (Brno: NESEHNUTI, 2018), 72–73.

[27] Marchkova, 73–74.

[28] Marchkova, 75.

[29] Marchkova, 77.