Mostanra biztossá vált, hogy Magyarországon tartózkodik Nikola Gruevszki, Macedónia volt miniszterelnöke, akit hazájában korrupcióért letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. Gruevszki annak ellenére jutott el Budapestre, hogy Macedóniában bevonták az útlevelét, és menedékkérelmet nyújtott be a magyar hatóságokhoz. Mindez nyilvánvalóan nem volt lehetséges a magyar kormány tevékeny részvétele nélkül. A kérdés ezen a ponton az, hogy a hatalomból kibukott, elítélt Gruevszki támogatásával vajon mi lehet a magyar cél.

A hazai sajtó és az ellenzék nagyja azt találgatja, hogy vajon hogyan jutott be Gruevszki az országba macedón útlevél nélkül. Jelenleg az tűnik valószínűnek, hogy Gruevszki a saját személyi igazolványával lépett be Albániába, onnan pedig a tiranai magyar nagykövetség diplomáciai rendszámú autójával érkezett Magyarországra.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A kérdés mindeközben már az, hogy a magyar kormány mihez kezd a helyzettel. Amint azt a 444.hu cikke összefoglalta, a Gruevszki sorsáról szóló döntés ugyanis a Nyugat és a Kelet közötti választásról is szól. Mint ismeretes, Gruevszki ellenzi Macedónia névváltoztatását, pedig ez a görög vétó miatt feltétele annak, hogy az ország csatlakozhasson az EU-hoz és a NATO-hoz. Már a Gruevszki melletti eddigi magyar kiállás is gyökeresen ellentétes volt Magyarország elmúlt két évtizedének Balkán-politikájával, amelynek sarokköve volt, hogy Budapestnek elemi érdeke a térség országainak euroatlanti integrációja. Nehéz megmondani, hogy azzal, hogy Orbán Viktor azt a politikust támogatta, aki ellenzi országa NATO-csatlakozását, a magyar kormány vajon milyen érdeket szolgált a NATO bármiféle további bővítését mereven ellenző Oroszországén kívül. Ezt a már feszült helyzetet élezte még tovább Gruevszki menedékkérelme.

Rövid távú kilátások

A magyar kormány minden bizonnyal megpróbál most időt nyerni, egyrészt, hogy kitalálja, mit is kezdjen a helyzettel, másrészt, hogy elüljön a Gruevszki-ügy keltette zaj.

A folyamatban lévő menekültügyi eljárás de jure akár több hónapig is eltarthat, hasonlóan a kiadatási eljáráshoz, márpedig ez idő alatt Gruevszkinek joga van mindvégig Budapesten maradni. Az időhúzási stratégiának ugyanakkor kellemetlen mellékhatása lehet, hogy Gruevszki könnyen Magyarországon „ragadhat”. Ha ugyanis Észak-Macedónia valóban nemzetközi körözést bocsát ki ellene – jelenleg arra várnak, hogy hivatalosan is megerősítést nyerjen, Gruevszki Budapesten van –, attól kezdve a volt kormányfő nem utazhat majd tovább Európában sehová, és haza sem mehet, hiszen ott letöltendő börtönbüntetés várja.

A nemzetközi körözés után tehát erősen beszűkülnek majd Gruevszki lehetőségei; lényegében csak Törökország és Oroszország maradhat számára, mint reális opció, kérdés azonban, hogy ott milyen bánásmódra számíthat. Felhasználhatósági értékét ugyanis mind Ankara, mind Moszkva szempontjából jelentősen csökkenti a vele szemben érvényben lévő jogerős ítélet, valamint az a tény, hogy már saját pártja, a VMRO-DPMNE sem áll egységesen mögötte, amint azt a névváltoztatás kapcsán történt átszavazás mutatta.

Többek között azért is szükséges Budapestnek némi időt nyernie, mert épp a fentiek miatt elkerülhetetlen – és szigorúan diplomáciai-szakmai tekintetben teljesen indokolt is – konzultálni Moszkvával, illetve Ankarával a folytatást illetően. Egyszerűen fogalmazva: ki kell találni, hogy mi történjen Gruevszkivel. Igen valószínű tehát, hogy a közeljövőben intenzív diplomáciai üzenetváltásokra, esetleg magas szintű személyes találkozókra is sor kerül magyar-orosz, illetve magyar-török relációban. Csak remélni lehet, hogy a problémáról való gondolkodásba a magyar kormány érdemben szándékozik bevonni az ország uniós és NATO-szövetségeseit is.

Hosszabb távú megfontolások és kérdőjelek

Ami a hosszabb távú kilátásokat illeti, az Orbán-kormánynak elvileg van bizonyos zsarolási potenciálja Szkopjével szemben, jelesül az, hogy Magyarország technikailag képes lehet jelentősen lassítani, extrém esetben meg is akadályozni Macedónia EU-hoz és NATO-hoz való közeledését. Az ukrán esettől eltérően ugyanis Macedóniának valós és közeli esélye van az EU- és NATO-tagságra, nagyobb tehát a súlya egy esetleges magyar vétónak.

Ez elméletileg akár alapul is szolgálhatna valamiféle kétoldalú alkudozásra Gruevszki sorsáról. Gyakorlatilag azonban egy ilyen stratégia minden eddiginél élesebb feszültséghez vezetne Magyarország és kulcsfontosságú NATO-szövetségesei, mindenekelőtt az Egyesült Államok között. Az ebből adódó feszültség nem hiányzik Magyarországnak, különösen az eleve nem problémamentes amerikai viszony, a folyamatban lévő uniós eljárások és leginkább a következő uniós költségvetésről szóló alkudozások kontextusában.

És mivel mindezzel nyilván Szkopjében is tisztában vannak, lényegében borítékolható, hogy ha a magyar kormány zsarolásba vagy alkudozásba fogna, arra Macedónia egy eszkalációs stratégia megvalósításával reagálna. A kérdést a bilaterális keretből kilépve azonnal nemzetközi szintre emelnék és napirenden is tartanák, így helyezve többszörös nyomás alá az Orbán-kormányt. Annál is inkább, mert a szkopjei vezetés belpolitikai okokból sem engedhet semmiféle budapesti nyomásgyakorlási kísérletnek, és elemi érdekük, hogy Gruevszkit rács mögé juttassák, érvényt szerezve a jogerős bírósági ítéletnek, így semlegesítve az egyik legbefolyásosabb politikai ellenfelüket.

A fentieket természetesen a budapesti döntéshozók is pontosan tudják. Hiába épült le ugyanis az utóbbi években igen jelentősen a kormányzati külpolitikai-stratégiai elemzői kapacitás, a fenti lehetőségek kiértékelése nem bonyolult feladvány, így remélhetőleg a kormány nem az alkudozásos-nyomásgyakorlásos stratégiát választja majd.

Ha a magyar kormány menedékjogot ad Gruevszkinek, akkor a volt kormányfő akár évekig is legálisan Magyarországon maradhat. Kérdés azonban, hogy ezzel Budapest mit tudna elérni. Gruevszki ellen letöltendő börtönbüntetés van érvényben, így nem reális számára a Macedóniába való visszatérés, ergo a visszatérésének „lebegtetésével” sem lehet nyomást gyakorolni a macedónokra.

A másik, ennél lényegesebb probléma, hogy egyáltalán nem látszik, hogy mi volna Macedónia kapcsán az a magyar érdek, amelynek ezzel a magatartással érvényt kívánnak szerezni, és más módon ez nem volna lehetséges.

Nem lenne látszik az sem, hogy Gruevszki támogatása a macedóniai magyar külpolitikai célokhoz kapcsolódna. Gruevszki kiesett a hatalomból, saját pártja is kihátrálóban van mögüle, el is ítélték, útlevele sincs – ezen a ponton a bilaterális logika mentén nem is volna célszerű felvállalni miatta a konfrontációt a szkopjei vezetéssel, a kapcsolódó nemzetközi botrányt meg még annyira sem. Egy nyilvánvalóan bukott politikus egyszerűen nem ér ennyit. Az tehát nagyjából kizárható, hogy a magyar magatartás mögött a magyar-macedón kétoldalú viszonyhoz kapcsolódó megfontolások volnának.

Így tehát egyelőre kérdés marad, hogy pontosan mi lehet-lehetett az Orbán-kormány motivációja az egész üggyel, ha az nem indokolható sem a szövetségi rendszerünk, sem a bilaterális megfontolások alapján. Vajon melyik külföldi partnerénél kívánt ezzel a magyar kormány jó pontokat szerezni?

(Címlapfotó: Kurir.mk)

Rácz András