PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

szélsőjobb

Öt pontban a szélsőjobboldali szervezetek október 23-i akcióiról

A szélsőjobboldali szervezetek október 23-i budapesti akciói sokakat váratlanul értek, és több elhamarkodott magyarázat is napvilágot látott. A Political Capital 5 pontja az események apropóján:

  1. A 2006 utáni és a 2010-es évek eleji időszakhoz viszonyítva a  magyarországi szélsőjobb az elmúlt néhány évben kevésbé volt feltűnő a közvélemény számára. Ennek fő oka a szcéna válsága és átrendeződése volt, összefüggésben a Fidesz radikális jobbra tolódásával és a Jobbik középre húzódásával.
  2. A mozgalom magára koncentrált: újratervezték stratégiájukat, üzeneteiket és arculatukat, a közösségépítésre és hálózatosodásra fektették a hangsúlyt. Ez alatt az idő alatt is rendszeresen szerveztek ugyanakkor nagyobb megmozdulásokat (pl. a több száz résztvevőt vonzó ún. becsület napi megemlékezések Budapesten).
  3. A szélsőjobboldali szcéna továbbra is heterogén: vannak eltérések az ideológiában, témaválasztásban, arculatban, a követők profiljában. De szoros az együttműködés a szervezetek között, és vannak összekötő vezértémák: 1) a meleg- és genderellenesség, 2) a bevándorlásellenesség és 3) a politikai korrektség elleni harc. Ezeket egyesíti a “Nagy Lecserélés” (vagy Felcserélés, Great Replacement) víziója, amely a társadalmi előjogok elvesztésétől, az etnikai és kulturális “cserétől” való félelmen alapszik. Ez az elmélet vált mára a globális szélsőjobboldal legfőbb témájává és a szélsőjobboldali terrorcselekmények fő kiváltó okává.
  4. Az értékeit bátrabban vállaló és láthatóbbá váló civil mozgalmak és ellenzéki pártok természetes módon aktivizálják a szélsőjobboldalt, hiszen ideológiájának központi eleme a harc és a fenyegetettség érzése. Miután az utóbbi időben már növekedni kezdett a kisebb szélsőjobboldali akciók száma (pl. melegtémájú rendezvények elleni támadások), a jövőben számítani kell a nagyobb, látványos, tömeges akciók gyakoribbá válására is.
  5. A Fidesz világos célja az új, ellenzéki városvezetők munkájának és a települések működésének akadályozása, hogy ezzel utólag is igazolják a párt ellenzéki jelöltek vélt alkalmatlanságára fókuszáló kampányát, és aláássák az új vezetők támogatottságát. Összeesküvés-elmélet lenne azonban a szélsőjobb október 23-i akcióit ebben a keretben értelmezni. Az akciókat a szervezetek hosszabb ideje készítették elő. A jövőben a rendőrség és a titkosszolgálatok munkáján lehet majd lemérni, hogy szakmai szempontok alapján, az eddigieknél hatékonyabban kezelik-e a hasonló helyzeteket. Várjuk, hogy a rendőrség szigorúan alkalmazni fogja például a nyáron hatályba lépett gyűlölet-bűncselekmény protokollt, amelynek célja az ilyen cselekmények rendőrségi vizsgálatának hatékonyabbá és eredményesebbé tétele. A protokoll többek között előírja az előítélet-indikátorok alkalmazását, a gyűlöletcsoportok tevékenységének követését, valamint az áldozatot támogató kommunikációt.

Címlapfotó: Mónus Márton/MTI/MTVA

 

További elemzéseinkért látogasson el a Political Capital honlapjára.

A Political Capital hírlevelére itt iratkozhat fel:

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás