PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

Dezinformáció

Díszpolgári dezinformáció – Tarlós szerint a külföldiek szavazata döntő volt a tavalyi önkormányzati választáson

Közeleg az önkormányzati választás első évfordulója. A kormányoldalon egy éve építgetik a mítoszt, miszerint Budapesten a külföldi állampolgárok szavazata nagy szerepet játszott az ellenzéki győzelmekben. Bár a tények ezt már régen megcáfolták, Tarlós István ma elismételte. A kormány ugyanakkor két és fél éve nem adja ki azokat a lakcím-nyilvántartási adatokat, amelyekből fény derülhetne a ténylegesen visszaélésgyanús esetek nagyságrendjére.

Bár sokan vádolják régimódisággal, a Magyar Nemzetben ma reggel megjelent interjújában Tarlós István pontos receptet ad arra, hogyan érdemes működtetni a 21. században a tények utáni nyilvánosságot.

„Ismételni, ismételni és ismételni a tényeket, de nem mindegy, hogy mit és hogyan. Azt is figyelembe kell venni, hogy nagyon sokan – főleg Budapesten – vevők a tényeket nélkülöző, csupán a negatív érzelmekre ható ellenzéki kommunikációra.”

Az interjú során 9 alkalommal említi a „tény” szót, hogy aztán egy tényekkel cáfolt valótlanságot tényként tálaljon:

„Egyre több tény mutat arra, hogy a baloldal budapesti győzelmében nagyon nagy szerepe volt annak a több tízezer itt élő külföldi állampolgárnak, akiket különböző csatornákon hatékonyan ért el az ellenzék.”

Ezt a Kósa Lajos által a tavalyi választási vereség másnapján terjeszteni kezdett magyarázkodást hamar cáfolták a tények. A Magyar Hang ugyanis kikérte az NVI-től az erre vonatkozó adatokat (amelyeknek amúgy eleve illene elérhetőnek lenniük), eszerint Budapesten összesen 56 303 fő nem magyar állampolgár szerepelt a névjegyzéken (ebből az Európai Unió más tagállamának állampolgára 37 121 fő, bevándorolt 5745 fő, menekült 1150 fő, letelepedett 12 287 fő).

Budapesten a részvételi arány 51,47% volt, tehát ha hasonló arányban szavaztak is a nem magyar állampolgárok, mintegy 29 ezer szavazatot adhattak le. Teljesen kizárt, hogy mindannyian Karácsony Gergelyre szavaztak volna, de még ha így is történt volna, akkor sem ők döntöttek volna a mandátumról, tekintve, hogy Tarlós mintegy 47 ezer szavazattal maradt le Karácsony mögött. Vagy megfordítva: ahhoz, hogy a nem magyar állampolgárok szavazatai döntők legyenek, azt kellene feltételeznünk, hogy körükben 84%-os volt a részvétel (és 100%-ban Karácsonyra szavaztak), ami józan ésszel könnyen belátható, hogy képtelenség.

Ettől még zavartalanul, Tarlós idézett tanácsának megfelelően zajlik a valótlanság tényként való ábrázolása és sulykolása. A kormányoldalon pedig ez jól láthatóan működik is: a „külföldiek választották meg Karácsonyt” mítoszt sokan máig meggyőződéssel visszhangozzák.

Mindez jól illeszkedik a Fidesz évtizedek óta alkalmazott kommunikációs stratégiájába, amely szerint az ellenfelüket vádolják azzal, amivel ők támadhatók. Számos olyan ügy látott napvilágot, amely során külföldiek sokasága számára létesítettek fiktív lakhelyet annak érdekében, hogy az országgyűlési választásokon egyéni képviselőre is szavazni tudjanak, majd buszoztatták őket a választás napján a határon át és vissza. Természetesen nem lehet tudni, hogy ezek az emberek hova húzzák az X-et, mindenesetre tény, hogy míg a független sajtó sokat tett ezek felgöngyölítéséért (például itt és itt), a kormányzati irányítású nyilvánosság mélyen hallgat ezekről az ügyekről.

Az pedig megint csak tény, hogy a TASZ-szal karöltve 2018 áprilisa óta igyekszünk megtudni, mekkora tömegeket érinthettek ezek a visszaélések, de az illetékes kormányzati szervek a jogerős ítélet ellenére sem adták még ki az általunk igényelt lakcím-nyilvántartási adatokat. Egy olyan adatsorról beszélünk, amelynek kinyerése és átküldése nem kellene, hogy 5 percnél tovább tartson, de nyilván nem ok nélkül tartják vissza két és fél éve. Olyan a lakosságváltozásokra vonatkozó statisztikai adatokról van szó, amelyeknek illene letölthetőnek lenniük, hogy bármely állampolgár bármikor hozzáférhessen. Igaz, ha ez így volna – ha nem is sokkal, de valamivel – nehezebb volna a kormánypárt által irányított „tények utáni” nyilvánosság fenntartása.

A kiemelt kép forrása: Magyar Nemzet

További elemzéseinkért látogasson el a Political Capital honlapjára

A Political Capital hírlevelére itt iratkozhat fel:

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás