Rodrigo Duerte, a Fülöp-szigetek újonnan megválasztott elnöke néhány héttel ezelőtt bejelentette országa leválását az USA szövetségi rendszeréről, és átállását Kína oldalára. Az USA talán legfontosabb, és hozzá ezidáig legszorosabban kötődő délkelet-ázsiai stratégiai szövetségeséről van szó, így nagy kérdés, hogy mi lesz, ha Duerte tényleg végigviszi a beharangozott átállást. Már ha tényleg végigviszi. Állandó vendégszerzőnk, HORVÁTH CSABA elemzése.

Október 20-ai pekingi látogatásán Rodrigo Duerte, a Fülöp-szigetek újonnan megválasztott államfője bejelentette az USA-tól való elszakadását és az ország Kína felé fordulását. Kína felemelkedése és az egyre erősödő kínai-amerikai stratégiai versengés Délkelet-Ázsia államai részéről eltérő reakciókat váltott ki, mint amilyet itt, Európa keleti felén a hidegháborúban megszokhattunk. Ahelyett, hogy világosan lehatárolható szövetségi tömbök alakultak volna ki az USA, illetve Kína oldalán, a térség legtöbb országa azzal igyekszik szuverenitását maximálni, hogy az egyértelmű elköteleződést kerülve próbál egyensúlyozni közöttük.  Várható volt, hogy Kína folyamatos erősödésének hatására ebben a rugalmas, képlékeny rendszerben előbb-utóbb több állam is meghajlik majd Peking dominanciája előtt. A Fülöp-szigetek azonban több okból is a legvalószínűtlenebb jelöltnek tűnt arra, hogy elsőként deklaráljon nyíltan egy ilyen fordulatot, több okból is. Ráadásul erősen kérdéses, hogy Duerte valóban végig tudja és akarja-e vinni a Kína oldalára való átállást. Ennek jele talán az is, hogy az államfő pozitív nyilatkozattal reagált Donald Trump megválasztásának hírére.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Egy darabka Latin-Amerika a Távol-Keleten

A kulturális természetű ok, hogy Délkelet-Ázsia államai közül a Fülöp-szigetek kultúrája kötődik a legkevésbé Kínához, és a legerősebben a nyugati világhoz. Délkelet-Ázsia államainak Kínához való kulturális viszonyulása igencsak eltérő. A skála egyik végén Szingapúrt találjuk, ahol a lakosság többsége és a politikai elit nagy része etnikailag kínai, valamint Vietnamot, amely kulturálisan a kínai civilizáció szférájába tartozik. Őket követi Laosz, Kambodzsa, Mianmar és Thaiföld, amelyek buddhista társadalmak, s ez bizonyos mértékű kulturális közösséget jelent Kínával. Malajzia esetében, noha a maláj etnikum döntően muzulmán, a lakosság egynegyedét kitevő kínai kisebbség él mellettük. A sort Indonézia és a Fülöp-szigetek zárja, ahol a kínai kulturális kötődést leginkább csak a néhány százaléknyi kínai kisebbség jelenti, Indonézia muzulmán, a Fülöp-szigetek pedig keresztény többségű társadalom. Hogy teljes legyen a kép, a két ország nyelvei az ausztronéz nyelvcsaládba tartoznak, így semmilyen rokonságban nem állnak a kínaival. Ráadásul a Fülöp-szigeteken mindez a Nyugathoz való kulturális kötődéssel is párosul: az ország a 16. században spanyol gyarmat lett, és a 19. század végéig az is maradt. A katolikus vallás hamar elterjedt és meghatározóvá vált, ráadásul a spanyolok ezekben az évszázadokban Mexikóból kormányozták az országot.

Mindez olyan erős kulturális hatásokat eredményezett a Fülöp-szigeteken (barokk templomok, katolikus vallás, spanyol hangzású nevek, latin betűs írás, és nem utolsósorban szieszta), hogy a felületes megfigyelő számára sok szempontból Latin-Amerika egy olyan darabkájának tűnhet, amelyet csak valami szeszélyes természetfeletti erő teleportált Délkelet-Ázsiába – a térségben kakukktojásként az USA-hoz kötik kulturális szálak.

Szigetországok és szárazföldi államok

A stratégiai természetű ok, hogy Délkelet-Ázsia országainak földrajzi adottságai eltérő mértékben teszik őket kitetté az USA, illetve Kína hatalmi törekvéseinek. Ebben kulcsszerepet játszik a kettőjük közötti aszimmetria. Kína az elmúlt évtizedekben olyan szárazföldi erőt épített ki, amely joggal pályázhat hegemón szerepre a térségben, más viszont a helyzet a tengereken, ahol még mindig érvényesül az USA fölénye. Ha Délkelet-Ázsia országait ebből a szemszögből rangsoroljuk, a Fülöp-szigetek itt is a Kína számára legnehezebben, az USA-számára pedig legkönnyebben elérhető országként kerül ki. A Fülöp-szigetek szigetország, több száz kilométernyi tenger választja el Kínától, így ott az USA hatékonyan használhatja fel haditengerészeti fölényét, megakadályozva, hogy Kína haderőt juttathasson át a tengeren. Tehát a térség országai közül a Fülöp-szigetek az egyik legalkalmasabb arra, hogy adott esetben amerikai katonai támogatással ellen tudjon állni egy kínai nyomásnak.

A szigetvita és egy régi szövetség

A politikai természetű ok, hogy a térség országai közül Vietnam mellett a Fülöp-szigeteket érinti a legkomolyabb Kínával való határvita, illetve – a térségben általános hintapolitikából némileg kilógva – az összes délkelet-ázsiai ország közül eddig a Fülöp-szigetek állt a legnyíltabban és legszorosabban szövetségi viszonyban az USA-val. A szigetvita kapcsán a Fülöp-szigetek igényt tart a Spratly-szigetek nagy részére, ami közel félmillió négyzetkilométernyi vitatott tengeri gazdasági övezetet jelent. Az országot 1951 óta formális katonai szövetség fűzi az USA-hoz, és bár az állandó amerikai támaszpontokat 1991-ben bezárták, azóta is újabb egyezmények erősítették meg, hogy a Fülöp-szigetek esetenként lehetővé teszi, hogy az amerikai fegyveres erők hadműveleteikhez igénybe vegyék az ország területét és létesítményeit. A Fülöp-szigetek az utóbbi években ráadásul nem csak magával az USA-val, de annak legfontosabb környékbeli szövetségeseivel is fokozta az együttműködését: 2007-ben Ausztráliával, 2016-ban pedig (még Duerte megválasztása előtt) Japánnal írt alá védelmi együttműködésről szóló megállapodást.

Ennél még Magyarország is jobban áll

A negyedik ok katonai jellegű: a Fülöp-szigetek, 100 milliós népessége és 300 milliárd dolláros GDP-je ellenére is Délkelet-Ázsia egyik leggyengébb katonai hatalma. Szigetország lévén megfelelő tengeri és légi haderőre volna szüksége, hogy bármiféle támadást még partjaitól messze, a nyílt tengeren megállíthasson. Légiereje kötelékébe azonban jelenleg mindössze nyolc darab sugárhajtású harci gép tartozik, amelynél még a tízmilliós Magyarország is jobban felszerelt. Hadiflottájának sem rombolói, sem tengeralattjárói nincsenek, legnagyobb hajóit pedig három darab fregatt jelenti. Márpedig, ha egy kis állam egy közeli nagyhatalommal szemben a „finlandizáció” útjára kíván lépni, akkor elkerülhetetlen, hogy közben „szárazon tartsa a puskaport”, megfelelő fegyveres erővel rendelkezzen ahhoz, hogy elvegye a nagy testvér kedvét a túlkapásoktól (ahogy Finnország is komoly haderőt tartott fenn a hidegháború alatt), már ha el akarja kerülni a teljes függést. A Fülöp-szigetek esetében azonban jelenleg nem áll fenn ez a feltétel.

Mindezek tekintetében kérdéses, hogy Duerte miért vágott bele ebbe a manőverbe, másodszor pedig, hogy milyen stratégiai következményekkel járna a nagyhatalmak játszmájára nézve, ha mindezen nehézségek ellenére mégis végigvinné a külpolitikai fordulatot.

Az első kérdésre a rövid válasz, hogy a Fülöp-szigeteken az utóbbi években a közvélemény egy jelentős része elkezdte kétségbe vonni, hogy egy komoly krízishelyzetben az USA tényleg hajlandó volna-e megvédeni az országot Kínától. Egyidejűleg Kína az ország legfontosabb gazdasági partnerévé vált, ráadásul – egyelőre legalábbis – sokkal kisebb mértékben szólt bele az ország belpolitikájába, mint az USA.

Ha egy esetleges átállás következményeit nézzük a kínai-amerikai nagyhatalmi játszmára nézve, megállapíthatjuk, hogy ezzel az USA a hozzá eddig legszorosabb szálakkal kötődő, és stratégiailag egyik legfontosabb délkelet-ázsiai szövetségesét veszítené el. A térségben még Thaiföldet kötik erős formális szövetségi szálak az USA-hoz, de a Fülöp-szigetekkel ellentétben Thaiföld Kína térnyeréséhez is együttműködően viszonyul, és az USA-val való szövetségesi viszonyt egyre inkább csak a világ más részein folyó konfliktusok kapcsán érvényesíti, Kínával szemben nem. A jövőre nézve pedig fontos két szempontot kiemelten figyelembe vennünk. Az egyik, hogy a Fülöp-szigetek része az „első szigetlánc”-nak nevezett kelet-ázsiai országcsoportnak, amely 1949 óta meghatározó eleme az USA stratégiájának.

Új stratégiai környezet alakult

A második a hozzáférés-akadályozó A2/AD fegyverrendszerek fejlesztése és terjedése, amely a közeljövőben nagy valószínűséggel gyökeresen formálhatja át az USA és Kína katonai mozgásterét a térségben oly módon, hogy az a Fülöp-szigetek stratégiai jelentőségét az eddigiekhez képest is tovább növelje. Az első szigetláncot a Fülöp-szigetek, Tajvan és Japán alkotják; ez a szigetsor stratégiai értelemben bizonyos mértékig bezárja Kínát a Kelet-kínai- és Dél-kínai-tengerekre, illetve elzárja a nyílt Csendes-óceántól, utóbbin biztosítva az USA hegemóniáját.

A Fülöp-szigetek átállása viszont igencsak széles rést ütne ezen a falon. Az A2/AD  rendszerek legfontosabb eleme, hogy szárazföldről indított ballisztikus rakétákkal akadályozza ellenséges tengeri haderő hozzáférését a környező tengerrészekhez. A térségben ma elsősorban Kína dolgozik ezek kifejlesztésén, így terjedésüket számára kedvező trendként szokás tekinteni, annál is inkább, mert így ellensúlyozhatja az USA tengeri fölényét, korlátozva az amerikai hadihajók mozgását a Kelet-kínai- és Dél-kínai-tengereken. Japán és Tajvan is tervezi azonban hasonló rendszerek kifejlesztését, és ha a térség összes jelentősebb állama felszerelkezik ilyesmivel, akkor az hosszú távon az USA esetében sem zárható ki. Márpedig, ha az első szigetláncon az USA és/vagy szövetségesei hasonló fegyverrendszereket állítanának fel, akkor az valóban, fizikai értelmében is elzárná a kínai hadiflottát a nyílt Csendes-óceántól.  Ez tehát egy, az első világháború lövészárok-háborújához hasonló helyzetet eredményezne: a Kelet-kínai- és Dél-kínai tenger mindkét fél fegyvereinek hatósugarába beleesne, így konfliktus esetén ott mindkét fél hadihajói számára lehetetlenné válna a manőverezés. Innentől elmélyülne a szakadék Kelet- és Délkelet-Ázsia szigetországai és kontinentális államai között az amerikai, illetve a kínai katonai hozzáférést illetően.

A szigetországok (Indonézia, Fülöp-szigetek, Tajvan, Japán) egy ilyen, egymást a part menti tengereken kölcsönösen lebénító helyzetben hozzáférhetetlenek lennének a kínai haderő tengeri átkelése számára. Ezzel szemben a szárazföldi Délkelet-Ázsia országai (Kambodzsa, Laosz, Mianmar, Thaiföld, Vietnam) a kínai szárazföldi haderő számára továbbra is hozzáférhetőek volnának, míg az amerikai tengeri haderő számára már aligha, hiszen csak a kínai A2/AD fegyverek hatósugarába merészkedve közelíthetnék meg őket.

Egy ilyen átrendeződés a Fülöp-szigetek átállásának jelentőségét is sokszorosan felülértékelheti, hiszen ha az USA és szövetségesei nem telepíthetnek A2/AD fegyvereket az ország területére, akkor a Dél-kínai-tenger kizárólag Kína ernyője alá kerül, és egyúttal a kínai hajók szabad kijárása is biztosítva lesz a nyílt Csendes-óceánra. Mindez együtt pedig az USA egész délkelet-ázsiai szövetségi rendszerének szétesését jelenthetné.

A szerző a Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoport tagja, a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely külső munkatársa