Az ukrán konfliktus során az orosz dezinformációs aktivitás a tetőpontjára jutott, a hamisított és álhírek a Kreml „aktív eszközeinek” részét képezik. A jelenség persze nem újdonság, már a Szovjetunióban széles körben alkalmaztak ehhez hasonló eszközöket az ország külpolitikai céljainak elérése érdekében. Az elferdített információk megírása és terjesztése ma is egy központosított rendszeren keresztül történik, így minden elem illeszkedik a Kreml politikájához és retorikájához. Vendégszerzőnk Yevhen Fedchenko, a Mohyla Újságírói Iskola vezetője és az orosz dezinformáció ellen küzdő StopFake.org társalapítója, kétrészes sorozatban járja körül az orosz információs hadviselés 21. századi működését.  

A Stopfake projekt az orosz propagandagépezet több mint 500 elemét vizsgálta meg: ezek jelentős átfedést mutatnak a szovjetek által korábban használt hamis és hamisított hírek témái, illetve az Oroszország által napjainkban alkalmazott retorika között. Ami változott, hogy a mai Kreml-propaganda parazitaként telepszik rá a Nyugat oly sokat támadott liberális értékeire, hiszen a dezinformációk épp ezeknek köszönhetően, a „szólásszabadság” és a „másik nézőpont bemutatásának” igényére hivatkozva terjeszthetők. A másik különbség a korszak technikai adottságaiból fakad: a szovjetek főként nyomtatott lapokban tudták terjeszteni propagandájukat, míg ma a Kreml számára az internet és a közösségi média nyújtotta lehetőségek is nyitva állnak.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Mik az aktív intézkedések?

Az orosz propagandagépezet az ukrán konfliktus során kapcsolt a legmagasabb fokozatba, ami csak egy része a Kreml aktív intézkedéseinek. A kelet-ukrajnai hagyományos háború ugyan drámai, de főként helyi szinten van hatása, és Ukrajnán kívül kevésbé észrevehető. Az internet révén immár globális  információs háború fontossága így éppen az, hogy ennek befolyása egyre több országra terjed ki.

Az orosz aktivitás jelenleg sokkal kiterjedtebb, mint a szovjet időkben volt. A Szovjetunió dezinformációs tevékenységét titkos műveletek részeként végezte, Oroszország viszont a hazai és nemzetközi közvélemény szeme láttára tevékenykedik. Putyin a spanyol nyelvű Argentína RT elindításakor maga jelentette ki, hogy „Az elektronikus média gyors terjedése elképesztően fontossá tette a híradásokat és a közvélemény manipulálása szempontjából fontos fegyverré változtatta azokat.”

A Kreml számára az ilyen manipulációk nemcsak a külpolitika eszközei, hanem a hadászatban és az azzal kapcsolatos kiegészítő tevékenységben is szerepet töltenek be. A 2014-es orosz katonai doktrína is kiemeli az információ és az információs technológia fontosságát:

• a katonai kockázatok és fenyegetések egyre inkább az információs térbe jelentkeznek;
• az információs és a kommunikációs technológia segíthet olyan katonai-politikai célok elérésében, amelyek egyébként ellentétesek a nemzetközi joggal;
• léteznek olyan bomlasztó információs tevékenységek, amelyeket a népesség és különösen a fiatalok ellen hajtanak végre a történelmi, spirituális és patrióta tradíciók aláásása céljából.

Anatolij Nogovicsin, az Orosz Föderáció Fegyveres Erőinek Tábornoki Karának volt helyettes vezetője szerint az információ célja a hibrid háborúban az ellenfél kulcsfontosságú katonai, ipari és adminisztratív szervei működésének megzavarása, valamint a modern információs technológiákon keresztül kifejetett pszichológiai hatás a katonai-politikai vezetésre, a katonákra és a lakosságra.

Vlagyimir Putyin az Argentína RT-n arról beszélt, „az intenzív médiaháború a mai kor jellemzőjévé vált, mikor egyes nemzetek megpróbálják monopolizálni az igazságot és saját érdekükben felhasználni azt”. Mikor Putyin médiaháborúról beszél, azt ismeretlen országok Oroszország ellen folytatott háborújaként írja le, Moszkvát ezért védekező szerepbe helyezi, és kiemeli a visszavágás szükségességét.

Oroszország tisztában van vele, mennyire fontos a propaganda, ezért komoly pénzeket és humán erőforrást fektet az olyan, nemzetközi közönségnek közvetítő szervezetekbe, mint az RT és más propagandaforrások, amelyek között vannak a hidegháborúból ismert médiumok és újonnan létrehozottak is. Mind az RT, mind a Sputnik International elhagyta nevéből az „orosz” szót, mivel ezek nem az orosz piacra és orosz belpolitikai eseményekre fókuszálnak elsősorban. Shawn Powers szerint az RT egy „globális szerepvállalási stratégia, amely az orosz és nemzetközi média platformok kombinációján át mutatja be az orosz külpolitikát”.

A Sputnik International weblapja azt hirdeti, a küldetése „utat mutatni egy multipoláris világ felé, melyben tisztelik minden ország érdekeit, kultúráját, történelmét és tradícióit.” Valójában a Kreml  ennek éppen az ellenkezőjét teszi: arra használja fel ezeket a médiumokat, hogy megtagadja másoktól a saját kultúrához, történelemhez és tradíciókhoz való jogot, a tények elferdítésének és hamis hírek terjesztésének segítségével, melyekkel aláássák más országokban a politikai folyamatokat és kompromittálják azok központi értékeit és intézményeit.

A Kreml propagandájának középpontjában előbbiek tagadása áll, célja pedig a nyugati társadalmak mögött álló liberális értékrend lerombolása, beleértve a demokráciát és annak egyes elemeit mint a szabad sajtó, a tisztességes választások, a hatékony kormányzás és az emberek önrendelkezéshez való joga. A jelenlegi orosz propaganda ideológiamentes, mivel Oroszországnak sincs koherens ideológiája. A Kreml mindenből kölcsönöz egy kicsit, a gépezet pedig több „kis propagandát” gyárt le, amelyek mindegyike külön közönséget céloz. Az eltérő üzenetekkel növelhető a zavarodottság is. A hidegháborúban a szovjetek főleg baloldali csoportokat támogattak, míg a Kreml ideológiamentessége jelenleg megengedi, hogy elérjék a szélsőbaloldali, a szélsőjobboldali, illetve a zöld pártokat, a globalizációellenes csoportokat és a pénzügyi elitet is.

Napjaink orosz propagandája a szovjet módszerek egyenes ági leszármazottja. A propaganda céljai változatlanok, a módszereket a KGB-től kölcsönözték, a használatban lévő kifejezések egy része – mint a „washingtoni bábjátékosok” vagy a „külföldi ügynökök” – pedig mit sem változtak. Új dimenziók csak a volumenben és a minőségben nyíltak.

A Szovjetunió propagandájának központi eleme volt az ideológia, a kommunizmus szerepe viszont gyengévé és hatástalanná tette a szovjet módszereket, mivel ez csak a baloldali elkötelezettségű csoportok számára volt vonzó. Ahogy az Amerikai Külügyminisztérium egy 1981-es jelentése kiemeli, a szovjetek marxista-leninista ideológiája „gyakran korlátozó tényezővé vált a szovjet célok elősegítése előtt bizonyos területeken”.

A szovjetek céljaik elérésére kidolgozták az aktív intézkedések koncepcióját, melyek „más nemzetek politikáinak befolyásolására” szolgáló műveleteket foglaltak magukban. Ezek közé tartoztak:

• az írott vagy szóbeli dezinformáció
• a külföldi országokban működő média irányítására tett erőfeszítések
• a kommunista pártok és fedőszervezetek használata
• a rejtett rádióközvetítések
• a zsarolás
• a politikai befolyásszerző műveletek.

Ladislav Bittman, a cseh állambiztonsági StB volt ügynöke, aki 1968-ban disszidált Nyugatra, a következőképpen foglalja össze a szovjet idők módszereit:

„A hamisítványok […] két kategóriába sorolhatók: Az első kategória a félrevezető információk csoportja, ezek a kormányzati vezetőket hivatottak rossz döntések meghozatalába hajszolni. Ez a csoport általában nem kap széleskörű figyelmet a média részéről. A propaganda típusú hamisítványok viszont a célország közvéleményének befolyásolására törekszenek.”

Moszkva az adott nemzet politikáinak befolyásolására irányuló intézkedéseinek jelentős része a média manipulációjával függött össze, beleértve a külföldi államok médiája feletti irányítás átvételét, a teljes vagy részleges hírhamisításokat, az álszervezetek felállítását, valamint újságírók kollaboránsként való használatát. A Kreml jelenleg is pontosan ezeket az eszközöket használja.

A hírhamisítási folyamat másik fontos eleme a parancsnoki struktúra. A Szovjetunióban az adott ügy fontosságának függvényében a KGB vezetősége, a Kommunista Párt Központi Bizottságának Nemzetközi Részlege, vagy a Központi Bizottság Titkársága hagyta jóvá a KGB által legyártott hamis hírt. A Központi Bizottság Nemzetközi Információs Részlege (IDD) pedig folyamatosan találkozókat tartott a hírügynökségek, a fontosabb rádiók és a szovjet média többi fontosabb részlegével, ahol azok vezetői meghallgathatták az IDD nemzetközi dezinformációs ügyekről szóló iránymutatásait.

A jelenlegi rendszer is hatékonyan menedzselt és koordinált. E nélkül lehetetlen lenne elképzelni a Krímben és Kelet-Ukrajnában tapasztalt magas fokú kohéziót az aktív intézkedések, katonai lépések és diplomáciai cselekedetek között. Jelenleg (a KGB helyett) az FSB és az SVR gyárthatja a hamisított híreket attól függően, hogy azok orosz vagy nemzetközi közönségnek készülnek. A katonai elhárításnak (GRU) akkor jut szerep, amikor az orosz Védelmi Minisztérium éppen katonai cselekedeteket hajt végre. A Kreml pedig (a Központi Bizottság helyett) a propagandagépezetet irányítja és koordinálja az aktív lépéseket. A Duma ellenzéki képviselője szerint a sajtó és a kormányzati akarat koordinálását Putyin helyettes vezérkari főnöke, Alexei Gromov végzi, aki magához hívatja a nagyobb médiumok főszerkesztőit a Kreml irányvonalának ismertetésére. Gromov osztja ki a parancsokat a mainstream médiának, ezek a parancsok pedig olyan szigorúan követendők, mint a hadseregben.

Mind a szovjet, mind az orosz vezetés hangoztatja, hogy az aktív intézkedések védekező jellegűek, és kiemelték a saját morális felsőbbrendűségüket. A szovjetek szerint a „KGB dezinformációs tevékenysége progresszív; nem a dolgozó embereket akarják félrevezetni, hanem az ellenfeleiket – a kapitalista uralkodó köröket –, hogy bizonyos cselekedetekre vegyék rá őket, vagy ne tegyenek olyat, ami a Szovjetunió érdekeivel ellentétes; ők a béke és a társadalmi haladás oldalán állnak”. Az orosz propaganda jelenleg pedig arra hivatkozik, hogy a Kelet és a Nyugat, úgy tűnik, helyet cserél, Oroszország teljesen kihasználja a szólásszabadság nyújtotta lehetőségeket, míg Nyugaton a politikai korrektség a szólásszabadság elleni érvvé változott. Az orosz propaganda alapkövei: a szólásszabadság elve, a Nyugat elleni információs háborúban szerzett morális előny, valamint az alternatív nézőpont biztosítása a médiában.

A valóságban azonban ez csak egyet jelent: még több valódi hírnek álcázott hamisítványt. A propaganda szervezésében résztvevőket nem érdekelte már a szovjet időkben sem, ha hazugságon kapták őket, mert addigra a közönség már látta, befogadta az anyagot, a cáfolat pedig nem feltétlenül jut el hozzájuk.

Ahhoz, hogy a közönség kritikátlanul higgye el a hamisítványokat, egy alternatív valóságot kell felépíteni. A hamis hírek nem alapulhatnak teljes hazugságokon. A fikció és tények viszont keveredhetnek bennük, sőt, bevett technika, hogy a hamis információt kiegészítik néhány valóságos, de irreleváns részlettel, amelytől a hír valóságosabbnak tűnik.

Tanulságos a szovjet és az orosz éra összehasonlítása szempontjából az aktív intézkedések használatának mértéke is. Az (amerikai Külügyminisztérium, a szerk.) Aktív Intézkedések munkacsoportja 1980-ban 4, 1981-ben 7, 1982-ben 9, 1983-ban pedig 13 szovjet hamisítványt tárt fel. Igaz, hogy a számok évről évre növekedtek, de soha nem érték el a mai orosz aktivitás szintjét. Csak a Stopfake.org weboldal 500-nál is több esetet tárt fel az elmúlt 2 évben.

Annak érdekében, hogy a hamis információ hitelt érdemlőbbnek és megbízhatóbbnak tűnjön, a Szovjetunió előszeretettel használta a propagandaüzenetek terjesztésére a más országokban működő kommunista lapokat, vagy akár a nem kommunista orientációjú médiát. Ladislav Bittman szerint ez azért volt fontos, mert az „eredetiség aurájának fenntartása érdekében a dezinfomációnak először egy nem kommunistaként elkönyvelt tömegmédiumban kellett megjelennie. A jó hírű lapnál dolgozó újságíró-ügynök általában megkapja a félrevezető információt, és elmondják neki, hogy kell megírni a cikket. Legtöbb esetben a szenzációhajhász anyag első megjelenése elég, hogy egy további publicitást generáló láncreakciót indítson, miután a többi médium is elkezd érdeklődni”.

Manapság a külföldi média manipulálása még mindig elterjedt technika, ha azonban az orosz propaganda nem tudja a saját történeteit eljuttatni a nyugati főáramú médiába, akkor hamisan hivatkozik rá mint forrásra. 2015-ben például orosz webportálok elferdítettek a New York Times egy cikkét, amelynek címe – állításuk szerint – „Náci Terrorista Halálosztagok Kelet-Ukrajnai Oroszokat Végeztek Ki”, annak ellenére, hogy semmi ilyesmiről nem volt szó a cikkben. Előfordult az is, hogy az Ukraina.ru úgy hivatkozott egy Jack Smith nevű amerikai író cikkére, mintha az a tekintélyes Foreign Policy magazinban szerepelt volna, pedig Smith írása csak egy jelentéktelen Foreign Policy Journal című weblapban jelent meg.

Az „Ukrajna: A forradalom álarcai” című dokumentumfilm pedig a Kreml külföldi médiamanipulációját célzó intézkedésekre jó példa. A filmet a francia Canal+ adó rendelte meg, amely viszont tele volt elferdített tényekkel és következetlenségekkel – amelyek véletlenül pontosan megegyeztek a Kreml Ukrajnával kapcsolatos narratívájával.

A szovjet propaganda másik módszere volt a saját média létrehozása, Indiában például a Patriot című lapot a KGB pénzéből alapították, ami később olyan képtelenségeket írt meg, mint hogy Amerika „állította elő” az AIDS-et.

Az online tér adta lehetőségek miatt ma már könnyebb dolga van a Kremlnek, mint annak idején a szovjet propagandistáknak volt. Ma már semmiből nem áll hamis anonim forrásokat létrehozni, az álhírek pedig rajtuk keresztül könnyen átszivároghatnak a főáramú médiába. 2015-ben például az RT nyilvánosságra hozott egy anonim blogposztot (Blauer Bote), melyben a szerző összefoglalja a Kyiv Post egy cikkét. Az eredeti írás az Azov Brigád gyerekeket kiképző táboráról ír, neutrális hangnemben, míg a blogger szándékosan radikalizálja a történetet. Mindehhez az RT még hozzáadott egy csoport linket és véleménycikket az ukrajnai nácikról, majd a hírt „Bleuer Bote: a Kyiv Post Hitlerjugend Táborokkal Dicsekedett” címmel hozta le.

A szovjet propaganda a Glasznoszty és a Peresztrojka idejében sem állt le. A történész Brian Cozier szerint a Nyugat annyira euforikus állapotba került az enyhülés időszakában, hogy efölött lazán elsiklott. „Volt a Peresztrojkának egy eltitkolt dimenziója, amelyet a nyugati média és a politikai vezetők nagyjából észre sem vettek: az „aktív intézkedésekért” felelős apparátus átrendezése. A gazdasági „átrendezéssel” szemben a Szovjetunió nyílt és titkos propaganda szervezete a Peresztrojka következtében erősödött és kifinomultabb lett.” A szovjet propaganda a megújítás következtében hatékonyabb és modernebb lett. Valentin Fallin, a Novosti hírügynökség egykori vezetője és a Kommunista Párt Központi Bizottságának Nemzetközi Részlegének vezetője volt a rendszerátalakítás egyik atyja, aki már akkoriban felvázolt egy olyan rendszert, amely nagyban hasonlított a jelenlegire, beleértve az RT és a Sputnik International felállítását. Szerinte: „A kapitalizmusban az információ egy árucikk, ezt pedig el kell adni. Ha a kormány ezt közvetlenül teszi, elbukik. Csinálni kell egy formailag privát céget, mely a Kommunista Párt Központi Bizottságának van alárendelve”.

(folyt. köv.)

Az eredeti cikk a Stopfake.org-on itt érhető el.