Magyarországon az elmúlt egy évben felgyorsult a kormányzó Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (Fidesz) szélsőjobboldalra való elmozdulása, és ezzel párhuzamosan a legnagyobb ellenzéki pártnak számító Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik) látszólagos mérséklődése, vagy ahogyan a párt vezetése nevezi: „néppártosodása”. Ez a két, ellentétes irányú mozgás, a két legnagyobb pártról lévén szó – meghatározza a magyarországi pártpolitikai tér egészét, és nem független egymástól.

A Political Capital tanulmányának vezetői összefoglalója:

• Magyarországon 2017-ben a bevándorlásellenesség volt a szélsőjobboldali eszmék első számú megjelenési formája. Ezen a téren a kormányzó Fidesz diktálta a tempót. A szélsőjobboldali szereplők retorikájával megegyező narratívája a migráció biztonságiasító keretezésén, a civilizációk, etnikumok, vallások és kultúrák harcának vízióján, valamint az összeesküvés-elméletekre épülő világmagyarázaton alapszik, célja pedig az ellenségképek révén és a félelmek fokozásával a társadalom polarizációja és a saját tábor mozgósítása.
• Az Orbán-rezsim a menedékkérők elleni védekezésre hivatkozva alakította még inkább tekintélyelvűvé a politikai rendszert, ezzel a témával legitimálta a kormánykritikus civil szervezetek törvényi szinten történő megbélyegzését, illetve a független sajtó és a politikai ellenfelek idegen ügynöknek titulálását.
• A mesterségesen szított bevándorlásellenesség minden más ellenségképet háttérbe szorított. Bár a Soros György elleni kormányzati kampány jól láthatóan antiszemita indulatokat gerjesztett, a kormány magát a magyar és európai zsidóság védelmezőjeként igyekszik láttatni. A szélsőséges szereplők pillanatnyi érdekei miatt a romallenesség országos szinten „befagyott” ugyan, de helyi szinten továbbra is jelen van, és az indulatok könnyen aktivizálhatók.
• A Fidesszel éles konfliktusba került Jobbik bevándorlásellenességben nem tudott és nem akart versenyezni a kormánnyal, a téma kommunkációját Toroczkai Lászlónak, a párt alelnökének és Ásotthalom polgármesterének „szervezte ki”. A váltópárti imázst kommunikációs mérséklődéssel megteremteni kívánó Jobbikban általában is ez a látszólagos szereposztás érvényesült: míg a pártelnök Vona Gábor volt a „néppártosodás” baloldali szavazók felé is nyitó arca, addig a szélsőjobboldali irány legmarkánsabb képviselője Toroczkai László. A párt első vonalában levő politikusok többsége fegyelmezett, visszafogott kommunikációt folytatott.
• A Jobbik lokális szinten sem szorította vissza mindenhol szélsőséges politikai gyakorlatát. Miközben tehát a Fidesz és a baloldali ellenzéki pártok gyakran a múltja felemlegetésvel próbálták hiteltelenítani a Jobbik mérséklődését, néhány kivételtől eltekintve figyelmen kívül hagyták, hogy jelenleg is bőven lehetne fogást találni a kétségtelenül középre húzó, de azért a szélsőjobboldali táborát is megtartani igyekvő párton.
• A migrációval kapcsolatos nézeteikben a parlamenten kívüli szélsőjobboldali szervezetek gyakorlatilag egy platformra kerültek a kormánypárttal. A Fidesz igyekezett felhasználni őket a Jobbik lejáratására, két, egymásnak ellentmondó narratívával. Egyrészt a Jobbik szélsőségességét igyekeznek hangsúlyozni a szervezetekhez fűzödő (korábbi) szoros kapcsolatával és jobbikos politikusok antiszemitizmusával, másrészt e szervezetek Jobbikkal szembeni kritikáját a párt elvtelenségének, a radikális eszméktől és szavazóktól való elfordulás bizonyítékaként mutatták be. Egyes szélsőséges szervezeteket a kormánypárti média mintha készakarva megemelt volna: számos interjút közöltek valamely vezetőjükkel a Jobbik-ellenes üzeneteik felhangosítása érdekében.
• Az év során folytatódott a szélsőjobboldali szervezetek között 2016-ban megindult együttműködés, hálózatosodás. A gárdamozgalom letűnése óta 2017-ben újraéledni látszott a szélsőjobb szcéna.
• A szélsőjobboldalhoz való állami viszonyulás mit sem változott 2010 után: Magyarországon az államot irányító mindenkori politikai erő jellemzően nem elvi alapon, hanem az aktuálpolitikai érdekeinek megfelelően kezeli a szélsőjobboldalt. Ennek következménye, hogy a nyilvánosságban és a társadalomban nem erősednek meg azok a normák, amelyek tartós védelmet jelenthetnének a radikalizálódás és a szélsőséges eszmék ellen. Ahogy a 2010 előtti kormányzat nagyban felelős volt a szélsőjobboldal megerősödéséért, úgy a jelenlegi kormányzatnak sem állt szándékában a szélsőségesek tényleges visszaszorítása.
• Ezt jól mutatja az is, hogy a kormány alig tett valamit érdemben az ellen, hogy Magyarország a nemzetközi szélsőjobboldali hálózat egyik csomópontja legyen. James Dowsont és Nick Griffint, a Knights Templar International nemzetközi szélsőjobboldali szervezet vezetőit kitiltották ugyan az országból, de maga a szervezet működik tovább, és a magyar szélsőjobboldali szervezetek együttműködésének és tevékenységének fontos katalizátora. Velük ellentétben a Kreml-barát Arktos Médiához és AltRight.com-hoz köthető személyek nem folynak bele a magyar belpolitikába. Az álláspontjuk ugyanakkor számos kérdésben megegyezik a jelenlegi magyar kormányzati ideológiával, dicsérik az orbáni EU-, liberalizmus- és bevándorlásellenes politikát.
• Nem csökkent az orosz befolyás sem. A Jobbik újrapozicionálása miatt némileg háttérbe szorította nyílt orosz orientációját, a kormányzó Fidesz esetében viszont ez felerősödött. A parlamenten kívüli szélsőjobboldali szervezetek nagy része megőrizte Kreml-barátságát, és továbbra is az orosz befolyás fontos csatornáiként szolgálnak.

A teljes tanulmány itt érhető el.