PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

szélsőjobb

A magyar kormány (frissítés: lett volna) a HVIM által szervezett Felvidéki Magyar Sziget egyik fő támogatója

FRISSÍTÉS! Blogposztunk nyomán a Politico.eu is foglalkozott az üggyel, aminek hatására a kormány június 13-án bejelentette, hogy visszavonják a támogatást a HVIM fesztiváljától. Másnap a HVIM helyreigazítási kérést küldött részünkre, ennek megfelelően három helyen módosítottuk az eredeti szöveget. Részletek a cikk alatt.

Számos példát láttunk arra, hogy a Fidesz legitimálja és normalizálja a kirekesztő, gyűlölködő eszméket, a szélsőséges szereplőket pedig politikai céljaira használja. Ennek leglátványosabb példája, hogy a centrális erőtér rekonstrukciója érdekében 2018 áprilisa óta aktívan segíti egy új szélsőjobboldali párt építkezését. Bár önkormányzati szinten már eddig is volt együttműködés a Fidesz és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) között, új elem, hogy szlovákiai fesztiváljukat már közpénzzel is támogatja a kormány. Hogy a pártpolitikában alkalmazott stratégiához hasonlóan, tudatosan segíti-e a kormány a szélsőjobboldali szervezeteket is, vagy „csak” a káosz, a tudatlanság, netán a személyes és elvi szimpátiák érvényesülnek-e, azt a Nemzetpolitikai Államtitkárság segíthetne tisztázni.

Támogasd a munkánkat pólóvásárlással!

HVIM gyorstalpaló

Június közepén tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) a Felvidéki Magyar Sziget fesztivált a szlovákiai Alistálon. A HVIM az egyik legnagyobb szélsőjobboldali szervezet, amely közel húsz éve működik. Fő profilja a revizionizmus, a trianoni határokra csak „gúnyhatárként” hivatkozik. Romániában és Szlovákiában is vannak helyi csoportjai, rendezvényei, egyik vezetőjén keresztül pedig a Farkasok paramilitáris szervezet is kapcsolódik hozzá. A HVIM erősen beágyazott nemcsak a radikális szélsőjobboldali, de extremista körökben is: a neonáci szervezetek nemzetközi seregszemléjeként funkcionáló ún. Becsület Napja és Kitörés túra rendszeres résztvevője és egyik szervezője. A HVIM tevékenységét több ország hatóságai figyelik, több vezetőjüket is kitiltották már időszakosan Romániából. A HVIM alapítója az a Toroczkai László, aki a ‘90-es évek óta a szélsőjobboldali szcéna aktív alakja, körülbelül az ezredforduló óta pedig egyik legfőbb motorja, szervezője. A kapcsolat szorosságát jelzi, hogy bár Toroczkai hivatalosan már nem vesz részt a szervezet vezetésében, számos programjuk kiemelt fellépője, a HVIM társelnöke, Zagyva György Gyula pedig a Toroczkaihoz kötődő Hatvannégy Vármegye a Magyarság Önszerveződéséért Alapítvány (vagy röviden Hatvannégy Vármegye Alapítvány) kuratóriumának tagja. Nem meglepő tehát, hogy a HVIM, amely 2009-ben – a Magyar Gárdával és a Betyársereggel együtt – szövetséget kötött a Jobbikkal, és tőle éveken át pénzügyi támogatást kapott, 2018-ban Toroczkait követve a Mi Hazánk mellé állt.

A fesztivál jellege

A HVIM változatos szabadidős programokat szervez elvei terjesztésére, követők toborzására, köztük túrákat és fesztiválokat is. Az általuk szervezett 2010-es Magyar Sziget például arról híresült el, hogy Zagyva György Gyula, a HVIM vezetője fizikai erőszakkal fenyegetett egy újságírót. A Magyar Sziget mintájára 12 éve szervezi a HVIM a Felvidéki Magyar Szigetet, amelynek idén a Bethlen Gábor Alapon keresztül a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, azaz a magyar kormány az egyik fő támogatója. A rendezvény támogatói között egyébként évek óta ott van a szélsőjobboldali szubkultúra kedvenc ruhamárkája, a Harcos, valamint a Lipóti Pékség is. Tavaly még a Novák Elődhöz köthető, nyíltan rasszista és holokauszttagadó Kuruc.info is a támogatók között volt. (Érdekes, hogy míg a Harcos márka láthatóan nem zavarja a kormányt, az idei EP-választás kampányában a propagandahadsereg nagyágyúja egy Lonsdale pulcsi viselése miatt támadta be Ander Balázs Jobbik-alelnököt.) Ahogy az Új Szó megírta, a fesztivál programjában vegyesen szerepelnek a szélsőséges és a mainstream programelemek, ahogy annak egy „behúzó” rendezvényen lennie kell: beszédet mond Toroczkai László és a revizionizmusban és antiszemita összeesküvés-elméletekben utazó Raffay Ernő, lesz egy kerekasztal-beszélgetés a felvidéki magyar közéletről, a skinheadekről ódát író Oi-Kor zenekar mellett pedig zenél majd többek között a Pokolgép és a Leander Kills is.

A programot látva felmerül a kérdés, miért támogat a magyar kormány ilyen rendezvényt. Eddig sajnos ez nem derült ki. De meglepődhetünk-e azon, hogy a magyar kormány támogatja a HVIM egyik programját, illetve hogy olyan rendezvényt támogat, ahol a fellépők alapján minden okunk megvan azt feltételezni, hogy szélsőséges eszmék is terítékre kerülnek?

A szélsőjobb és a Fidesz

Az emlékezet- és kultúrpolitikában 2010 óta azt látjuk, hogy a szélsőjobbról induló kezdeményezések és témafelvetések beépülnek a kormány politikájába és retorikájába (pl. Horthy-szobrok avatása). A menekültekkel és migrációval kapcsolatos kormányzati narratíva egy az egyben másolja a szélsőjobb érvelését, civilizációs küzdelmestül, leigázásostul, védőbástyástul. Kövér Lászlóhoz képest nem sok újat tud mondani gender-, LMBTQ- és liberálisellenesség témájában a Betyársereg vezére, Tyirityán Zsolt. A kormány által terjesztett Soros-kampányok és a kapcsolódó antiszemita összeesküvés-elméletek termő talajra hullanak az értő közönség körében. A kormányzati irányítású média is hasonló pályán mozog: az M1 Híradó beszámol az egyik HVIM által szervezett túráról, az állami tévében megértően beszélgetnek a „kitörés hőseiről”, Tommy Robinson magyar kiadását, a vadhajtásokos Bede Zsoltot pedig hivatkozási alapnak és követendő példának tartják.

A Fidesz aktívan részt vesz a szélsőjobboldal alakításában is. A centrális erőtér rekonstrukciója érdekében 2018 áprilisától aktívan segíti a Mi Hazánk építését – ahogy ezt havi szélsőjobbmonitorainkban dokumentáljuk. Jól jelzi a Fidesz és médiája cinizmusát, hogy míg a „néppártosodás” óta gyakran támadták a Jobbikot szélsőségessége miatt (szemükre vetve például a szélsőjobb szervezetek, köztük a HVIM finanszírozását), a Jobbik „eredeti” stratégiáját felelevenítő Mi Hazánkkal kapcsolatban nem zavarják őket a szélsőséges megnyilvánulások. Ahogy a Jobbiknál jóval szélsőségesebb szervezetekkel sincs baj, mióta azok átálltak Toroczkaihoz. Sőt, önkormányzati szinten látunk együttműködést is a Fidesz és a HVIM között: a szervezet alelnöke, Kónyi-Kiss Botond évek óta egyik szervezője és résztvevője a Trianonrólszékely szabadság napjáról vagy országzászló-avatásról szóló székesfehérvári rendezvényeknek, amelyeken az önkormányzat magas rangú képviselői (pl. a polgármester) is rendszeresen részt vesznek, beszédet mondanak.

A Fidesz tehát eddig is legitimálta és normalizálta a kirekesztő, gyűlölködő, szélsőséges eszméket, és politikai céljaira használta a szélsőséges szereplőket. Most arra látunk példát, hogy aktívan, közpénzzel is támogatja ideológiája terjesztésében az egyik ilyen szervezetet, ráadásul Szlovákiában. Hogy a pártpolitikában alkalmazott stratégiához hasonlóan, tudatosan segíti-e a kormány a szélsőjobboldali szervezeteket is, vagy „csak” a káosz, a tudatlanság, netán a személyes és elvi szimpátiák érvényesülnek-e, azt a Nemzetpolitikai Államtitkárság segíthetne tisztázni.

Hunyadi Bulcsú

Helyreigazítás

Június 14-én a HVIM helyreigazítási kérést küldött részünkre, amelynek eleget téve cikkünket három helyen módosítottuk. Posztunk első verziójában pontatlanul állítottuk az alábbiakat:

  • Nem volt pontos az az állításunk, hogy a „Mi Hazánk bejegyzéséig Toroczkai a HVIM számlájára várta az adományokat új mozgalmához”, ugyanis a Hatvannégy Vármegye a Magyarság Önszerveződéséért Alapítvány (HVaMÖA) a HVIM közleménye értelmében a „Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomtól függetlenül, önállóan működő és gazdálkodó civil szervezet”.
  • Nem volt pontos az az állításunk, hogy „önkormányzati szinten látunk együttműködést is a Fidesz és a HVIM között: a szervezet alelnöke, Kónyi-Kiss Botond évek óta rendszeres résztvevője a székesfehérvári önkormányzat rendezvényeinek, ha Trianonról, a székely szabadság napjáról vagy országzászló-avatásról van szó.” A HVIM közleménye értelmében „az említett rendezvények szervezője nem Székesfehérvár MJV Önkormányzata volt, hanem a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és további civil szervezetek. A székesfehérvári önkormányzat a fenti rendezvények résztvevője volt.”
    • Alapállításunkat, miszerint együttműködés van az önkormányzat és a HVIM között, ugyanakkor a HVIM közleménye is megerősíti, hiszen a rendezvényeken részt vettek és beszédet mondtak az önkormányzat képviselői, esetenként maga Cser-Palkovics András polgármester, sőt, maga az önkormányzat készített meghívót az egyik ilyen rendezvényre, bár annak szervezői a HVIM közleménye szerint “a helyreállítást kezdeményező civil szervezetek, többek között a HVIM” voltak.

A posztunkban megfogalmazott azon állításunkra, hogy még „nem derült ki, mennyi magyarországi közpénz segíti a HVIM-et ideológiája terjesztésében”, a HVIM közölte, hogy a szervezet „soha nem kapott és nem kezelt közpénzt”.

A fenti részeket a HVIM kérésére módosítottuk a posztban.

Megosztás