Az osztrák előrehozott választás csalódást okozott a sokáig az első helyre mért Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) számára, amely egy hajszállal elmaradva a Szociáldemokrata Párttól 26%-os eredményével csak a harmadik helyen végzett. A show-t a maga 31 évével az Osztrák Néppárt (ÖVP) korábbi külügyminisztere, Sebastian Kurz lopta el, aki 31%-os szavazataránnyal vezette pártját győzelemre. A választás után Ausztria a keleti illiberális államokkal, köztük Putyin Oroszországával kacérkodhat, ezzel még sok fejtörést okozva a német-francia tengelyre épülő európai vezetőknek.

Noha a tavalyi elnökválasztás elvesztése után az FPÖ jelentősen visszavett euroszkepticizmusából, az ÖVP pedig soha nem volt vádolható EU-ellenességgel, a kampányra az FPÖ-vezér, Heinz-Christian Strache és Sebastian Kurz tévévitája volt igazán jellemző, amelyben sokszor azon vetélkedtek, hogy kinek jobb a kapcsolata Orbán Viktorral. A magyar miniszterelnök ugyanis a migráció témájában megtalálta azt az ügyet, amellyel egyszerre lehet védeni és támadni Európát. Ezt utánozva, a Néppártot türkizkék színnel és hangzatos szlogenekkel újrafényező Kurz főleg a migrációs hullám és a „politikai iszlám” kemény megállítását ígérve versengett szélsőjobbos vetélytársával. Bár mindez különösen furcsán hangzott annak a néppárti politikusnak a szájából, aki két éve még az „iszlámot magától értetődően Ausztria részének tartotta”, a váltás hatásosnak bizonyult az osztrák választópolgárok támogatásának megnyeréséhez és az FPÖ nyerési esélyeinek eltüntetéséhez.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Azt ma még nem tudni, hogy a Fidesz Jobbikkal szembeni taktikájához kísértetiesen hasonló osztrák néppárti módszer (ti. a mainstream jobboldali párt a szélsőjobb politikáját és retorikáját veszi át) milyen következményekkel jár az osztrák belpolitika alakulásában. A külpolitikában azonban három tényező összejátszása miatt is borítékolható valamilyen keleti irányú váltás.

1. Az osztrák kormányalakítás legvalószínűbb forgatókönyve ÖVP-FPÖ koalíciót vetít előre. Ennek esélyét növeli a korábbi nagykoalíciós kormányzásba belefáradt/-bukott Szociáldemokrata Párt ellenzéki szerepre való készülődése. Márpedig egy euroszkeptikus, ráadásul a német szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párttal kitűnő kapcsolatokat ápoló FPÖ-vel fűszerezett kormány nyilvánvalóan nem fog tudni hatékonyan együttműködni a még mélyebb európai integrációban érdekelt német-francia tengellyel.
2. Az FPÖ kormányra kerülésével az oroszbarát osztrák külpolitika az eddigieknél is magasabb fokozatba kapcsolhat, amely teljesen szembemenne a francia-német keményvonalas, Oroszország elleni európai szankciókat az ukrán-orosz háború megnyugtató rendezéséig fenntartani kívánó politikával.
3. A Merkel menekültpolitikájával szemben kritikus osztrák kancellárjelölt bevándorlási kérdésekben biztosan a szigorítást szorgalmazó, illetve a nemzetállami szuverenitást védelmező magyar-lengyel álláspontjához áll majd közelebb. Bár az FPÖ a visegrádi csoporthoz történő csatlakozást pártolja, Ausztria eltérő gazdasági és politikai érdekei miatt legfeljebb eseti alapon lép majd szövetségre a visegrádi együttműködéssel. Bécs szempontjából ugyancsak érdekessé válhat az Ausztriát, Csehországot és Szlovákiát magába foglaló Szlavkovi hármas csoport, amely a V4-eken belüli egyre növekvő megosztottságnak köszönhetően értékelődhet fel a mag-Európához tartozni kívánó Szlovákia szempontjából.

A Kreml hosszú távú „befektetési politikája” az FPÖ esetében is kifizetődőnek bizonyult, az oroszbarát szélsőjobboldali erők választási sikerei ugyanis egész Európában a krími területfoglalást legitimálni kívánó Moszkva malmára hajtják a vizet. Ahogyan legutóbbi tanulmányunkban írtuk, Putyinnak létfontosságú egy „oroszbarát blokk” létrehozása és – ilyen-olyan külső beavatkozással vagy gazdasági, politikai, kommunikációs „segítséggel” történő – fenntartása az Európai Unión belül. Az FPÖ erre kitűnő potenciált rejt, hiszen mindenki az Oroszország elleni szankciók ellen lobbizik, sőt az osztrák szélsőjobboldali párt az elsők között ismerte el a Krím annexióját szolgáló elcsalt referendumot, Strache pedig egyenesen 5 évre szóló, meglehetősen homályos tartalmú „együttműködési megállapodást” írt alá az Egyesült Oroszország párttal tavaly decemberben, Moszkvában.

A putyini úton az FPÖ nem csupán Orbán Viktorral menetel, hanem a Nemzet és Szabadság Európája európai parlamenti frakcióban együtt képviselik az „Oroszországgal való kiegyezést” többek között a már említett AfD-vel, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Fronttal, az olasz szélsőjobboldali Északi Ligával, az iszlamofób holland Szabadságpárttal.

A Kreml pedig továbbra is bátorítva érzi magát az európai egység megbontására, a transzatlanti kapcsolatok aláásására, az elkövetkező cseh, magyar választásokba való politikai/gazdasági/információs beavatkozásra. Putyin számára ugyanis végső soron nem az üzenetküldő robotok (botok), hanem a zsíros üzleteket kapó Kreml-barát politikusok hozzák el a sikert.

A szerző Győri Lóránt, a Political Capital geopolitikai elemzője