Mivel számos félrevezető állítás jelenik meg a hazai közbeszédben az Oroszország elleni uniós szankciókkal kapcsolatban, érdemes néhány tényt rögzíteni.
A szankciók csökkentik az orosz hadsereg harcképességét. Az, hogy az orosz invázió sikere messze elmarad a várakozásoktól, részben a szankciók sikerét is mutatja. Nyugati alkatrészek és technológia nélkül az orosz hadiipari vállalatok képtelenek modern haditechnikai eszközöket – harckocsikat, precíziós fegyvereket, vadászrepülőket – gyártani és javítani. Így a katonai parádékon bemutatott csodafegyverek helyett az orosz haderő a valóságban kénytelen 30-40 éves eszközöket a frontra küldeni, ami jelentősen aláássa az orosz haderő támadó potenciálját Ukrajnában. Ennek bizonyítéka az iráni haditechnika importálása és használata, vagy az észak-koreai fegyverbeszerzési szándék. A technológiai tilalom emellett megnehezíti a polgári gépgyártást, valamint az energetikai szektor és a modern infrastruktúra fenntartását Oroszország legtávolabbi pontjain is.
A szankciók nehezítik Oroszország erőforrásokhoz való hozzáférését. Minden ellenkező állítással szemben a szankciók nem a háború azonnali megállítására szolgálnak, hanem elsősorban Oroszország Ukrajna, illetve Európa ellen fordítható erőforrásainak csökkentésére. Mivel Oroszország indította a háborút, és nincs szándékában befejezni, értelmetlen a szankciókat a békével ellentétes irányú lépéseknek beállítani. A szankciók célja, hogy a Putyin-rendszer által elkövetett katonai agresszió ne maradjon válasz nélkül, illetve, hogy Oroszországban a háború hosszú távú finanszírozása és személyi, technológiai, valamint anyagi feltételei nehezedjenek. Ez fontos ahhoz, hogy csökkenjen annak esélye, hogy a háborút Oroszország más országokra is kiterjessze. Ezért az Egyesült Államok, az Európai Unió és a G7 államok eddigi szankciós csomagjai az Oroszország bevételi forrásait szolgáló egyes nyersanyagok importjának, érzékeny technológiák exportjának tilalmára, a nemzetközi pénzügyi rendszerből való kizárásra, a katonai agressziót támogató tisztségviselők, katonai vezetők és oligarchák mozgásának és vagyonának befagyasztására vonatkoztak.
A háború és a szankciók csökkentik Oroszország nemzetközi befolyását. Oroszország nyugati és globális politikai, gazdasági és katonai befolyása nagymértékben csökken, ami a Kremlt megfosztja nagyhatalmi státuszától, és atomarzenálja ellenére középhatalommá degradálja. Oroszország még sosem volt ilyen elszigetelt, amit jól mutatnak az ENSZ Közgyűlésben tartott szavazás: október 12-én 143 ország ítélte el Oroszországot amiatt, hogy illegálisan megpróbálja Ukrajna egyes területeit bekebelezni, és tagadta meg, hogy e területeket Oroszország részének tekintsék. Mindössze négy ország támogatta Oroszországot: Észak-Korea, Belarusz, Nikaragua és Szíria. Oroszországot még a BRICs országokból is érte kritika, valamint sem Kína, sem India sem támogatja katonai agresszióját politikailag, meghatározó pénzügyi vagy technológiai segítséggel. Sőt, Oroszország befolyása az általa uralt posztszovjet térségben és a FÁK közösségben is csökkent, melynek több tagja (pl. Kazahsztán, Tadzsikisztán) igyekeznek Moszkvától egyes kérdésekben elhatárolódni, a komolyabb politikai befolyását elutasítani vagy éppen megtagadni a „szakadár régiók”, illetve a „bekebelezett területek” elismerését. A szankciók aláaknázták az orosz dezinformációs gépezet hatékonyságát is: az orosz állam által finanszírozott, információs háború frontvonalában tevékenykedő RT és Szputnyik ma nem jut el az európai állampolgárokhoz.
A szankciók egyértelműen jobban fájnak Oroszországnak, mint az Európai Uniónak. Az Európai Uniónak az IMF októberi előrejelzése szerint 2022-ben várhatóan 3,2%-kal fog növekedni a GDP-je, ez jövőre 0,7%-ra lassul, de a pozitív tartományban marad. Ezzel szemben az orosz gazdaság idén 3,4, jövőre 2,3%-kal esik vissza. A technológiai szankciók jelentősen megnehezítik több gazdasági kulcságazat (például járműgyártás) működését. Oroszország arany- és devizatartaléka szeptember végéig csaknem 89,8 milliárd dollárral zuhant a tavalyi év vége óta.
+1 Az európai gázhiány NEM az uniós szankciós politika következménye. A kormányzati kommunikációval ellentétben, az uniós energetikai szankció – a részleges olajembargó – még nem lépett életbe, a földgáz behozatala pedig nincs korlátozás alatt. Oroszország még 2021 őszén, vélhetően már a háborúra készülve, elkezdte csökkenteni az Európába irányuló gázszállításokat, mesterségesen emelve a Covid-válság után akkor már emelkedő energiaárakat. Az invázió kezdete óta pedig a Kreml egyértelműen fegyverként használja az energiát, megszegve a szerződéses kötelezettségeit annak érdekében, hogy megtörje az EU egységét. Mivel az uniós szankciók és a gázszállítások csökkentése között nincs közvetlen összefüggés, ezért a szankciók feloldása nem oldaná meg az európai energiahelyzetet. A szankciós csomagok elfogadása és a gáz ára között sem fedezhető fel semmiféle összefüggés: mára az európai gáztőzsdén közel 65 százalékkal csökkent a gáz ára az augusztusi 342 eurós csúcshoz képest, nem lehet tehát „szankciós felárról” beszélni.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően Vlagyimir Putyin pártja ismét „megnyerte” az orosz Állami Duma képviselőinek „választását”. Az idézőjelek ma már magyarázatra...
Noha a Jobbik külpolitikai orientációja alaposan megváltozott az elmúlt években, Szabó Balázs és Samu Tamás Gergő „választási megfigyelése” a Közép-afrikai...
Kijev és Moszkva olyan javaslatot tett a kelet-ukrajnai békefolyamat átalakítására, amely nemcsak az ukrán közvéleményben keltett felháborodást, de akár Oroszországot...
