Sorozatunk harmadik részéből kiderül, hogy a Jobbik szavazótáborának többsége jellemzően nem az aluliskolázottak köréből kerül ki.

A szélsőjobboldaliak médiaábrázolására jellemző, hogy a megjelenítettek a legritkább esetben tűnnek iskolázottnak. Részben erre, részben a sorozatunk első két részében (A regionalitás mítosza, Szegénynek képzelt radikálisok) már cáfolt tévhitekre vezethető vissza az a közkeletű feltételezés, amely a jobbikos szavazókat jellemzően alulképzettnek tartja. A politikai elemzés szintjén ugyanakkor hozzájárulhattak e nézet elterjedéséhez azok az ismeretek és tapasztalatok is, amelyek elsősorban nyugat-európai radikális jobboldali pártok szavazóinak vizsgálataira alapultak.

Marcel Lubbers és Jochem Tolsma elemzése például kimutatta, hogy a választók alacsonyabban iskolázott része a leginkább hajlamos ezekre a politikai erőkre szavazni, és ez a hajlandóság az iskolázottság növekedésével szignifikánsan csökken. Következtetéseik szerint a nyugati radikális jobboldali szavazók többségükben alacsonyan iskolázottak, akik pedig képzettebbek, azok jól megfogalmazott, erős bevándorlás-ellenes attitűdökkel bírnak.

Magyarországon ebben a vonatkozásban is más a helyzet. Legutóbb a brit DEMOS és a Political Capital Facebook-radikálisokról készített kutatása mutatta ki, hogy a Jobbik tipikus Facebook-követői iskolázottabbak az átlagnál. Korábban Grajczjár István és Tóth András is ugyanerre jutott a szavazótábor egészét vizsgálva: eredményeik szerint a Jobbik szavazók többségére a relatíve magas iskolai végzettség, a pesszimizmus, a negatív gazdasági kilátások, a politikai kiábrándultság, az autoriter nézetrendszer és xenofóbia voltak jellemzőek. Végül pedig a Tárki 2011 tavaszán felvett 3000 fős, reprezentatív mintás közvélemény-kutatása alapján is azt láthatjuk, hogy a Jobbik szavazói más pártok táborával összevetve viszonylag képzettnek mondhatók. Az érettségizettek aránya esetükben a legnagyobb, a felsőfokú végzettségűek arányát tekintve szinte azonos szinten vannak a Fidesz támogatóival, és ebből a szempontból jelentősen csak az LMP szavazói előzik meg őket.

Nem mellékes, hogy a Tárki közvélemény-kutatása tartalmazott mind a bevándorlókkal, mind a cigánysággal kapcsolatos kérdéseket. Míg a bevándorlókkal kapcsolatos előítéletesség terén az iskolázottsági szint emelkedésével valamelyest csökkenő ellenszenv volt kimutatható, addig a cigánysággal kapcsolatos megítélésben hasonló összefüggés nem igazolható. Mindez azt jelenti, hogy a Jobbik szavazói iskolai végzettségtől függetlenül ugyanolyan erősen negatív véleménnyel bírnak a cigányságról. Az amúgy az átlagnál iskolázottabb Jobbik-szavazók cigányellenességének mértéke tehát konstans és nélkülöz bármilyen műveltségbeli eltérést, ami egyben azt is jelzi, hogy az iskolarendszer jelenleg képtelen az etnikai előítéletek csökkentésére.

Mindezek alapján nem meglepő tehát, hogy a Jobbik egyik választójogi javaslata műveltségi cenzust írna elő a szavazás előfeltételeként. A párt vezetése minden bizonnyal tisztában van a szavazótábor iskolázottságának szintjével, a jobbikos szavazótábor pedig aligha utasítaná el a társadalom legalsó, legképzetlenebb rétegeinek szavazati jogtól való megfosztását.

Köszönet Pósch Krisztiánnak az adatok feldolgozásában és az elemzés megírásában nyújtott segítségéért.