PC

A Political Capital elemzőinek és vendégszerzőinek blogja a hazai társadalmi, politikai folyamatokról és ezek nemzetközi összefüggéseiről.

jobbik

A Jobbik, az orosz nacionalisták és az amerikai fehér fajvédők

A Jobbik lesz az egyik kiemelt vendége, ha nem vendéglátója a 2014. október 3. és 5. között Budapesten rendezett „Európa Jövője” elnevezésű szélsőjobboldali konferenciának, mely az amerikai, az orosz és az európai szélsőjobboldali szervezetek között hivatott hidat verni. Az eseményt a 2005-ben William Regnery II milliomos által alapított National Policy Institute, fehér felsőbbrendűséget hirdető think-tank szervezi, melyet a Southern Poverty Law Center jelentése az amerikai „tudományos rasszizmus” szcéna egyik vezető szervezeteként jelölte meg. A Jobbik részvétele a javarészt marginális, fajvédő és/vagy neonáci politikai szervezetek által fémjelzett konferencián leginkább a párt meghatározó európai szélsőjobboldali erőktől való elszigeteltségét, és a „mérséklődés” felszínességét demonstrálja.

 

A szervezők és az „akadémiai rasszizmus”

A National Policy Institute 2011-ben rendezte meg először első nemzeti konferenciáját „Egy új nacionalizmus irányába” címmel Washington D.C-ben, amely az Egyesült Államokra irányuló tömeges migráció következményeit taglalta kulturális, politikai és biológiai aspektusokból.

A Regnery család és az általuk 1947-ben létrehozott Regnery Publishing meghatározó szerepet játszik az amerikai faji felsőbbrendűségi irodalom vagy „tudományos rasszizmus” megteremtésében. Az amerikai fajvédő szcénához számos bizarr kezdeményezés fűződik, William Regnery I az „Amerika Először Bizottság” (America First Committee) tagjaként ellenezte az Egyesült Államok hadba lépését a náci Németország ellen, William Regnery II 2004-ben fehér és keresztény társkereső szolgáltatás beindításához keresett befektetőket a „fehér faj megmentése” érdekében, Louis R. Andrews, az NPI volt elnöke pedig azért szavazott 2008-ban Obamára, hogy ezzel elősegítse a Republikánus Párt megújulását.

pcblog_20140811_a

Forrás: http://www.npiamerica.org/

A fehér-fajvédő „akadémiai” szcéna szereplői azonban témájukban képzett „szakemberek”, akik folyóiratok hasábjain, újmédia platformjain és konferenciákon fejtik ki antiszemita és fekete-ellenes propagandájukat biológiai érvekre is támaszkodva – mint az a 30-as években divatos volt.

A 2014-es budapesti konferencia az amerikai neonáci szcéna illusztris vendégeinek ad otthont:

  • Richard Spencer vagy Richard B. Spencer a National Policy Institute jelenlegi elnöke, aki 2013-ban az Amerikai Reneszánsz folyóirat „hírhedt” konferenciáján  az Egyesült Államokba történő migráció megállításáról és egy fehér etnikai észak-amerikai állam létrehozásáról adott elő.
  • Jared Taylor amerikai újságíró az Amerikai Reneszánsz folyóirat alapítója és szerkesztője, a National Policy Institute volt igazgatója. Az Amerikai Reneszánsz kiadványt a Southern Poverty Law Center az aktív amerikai fehér nacionalista gyűlölet-csoportok közé sorolja, a szervezet minden két évben nagyobb konferenciát rendez, ezek közül a 2010-es és 2011-es konferenciák botrányba fulladóan elmaradtak az amerikai antirasszista tiltakozások és halálos fenyegetések hatására.
  • A jelenleg Budapesten élő John Morgan a szélsőjobboldali Arktos Média főszerkesztője és a Jobbik sikereinek egyik őszinte csodálója. Az Arktos Médiáról annyit érdemes tudni, hogy több európai neonáci szubkultúrát összekapcsolva 2009-ben jött létre Nagy-Britanniában a Morgan által korábban létrehozott angol Integral Tradition Publishing és a svéd NFSE- Media AB egyesülésével. Az NFSE- Media AB a magyar nyelven is létező rasszista Metapédiát (a neonáci wikipediát) létrehozó nyíltan neonáci vállalkozás, tulajdonosa Lennart Berg svéd mozgalmár. A kiadó elsőként publikálta Európában angol nyelven Alekszandr Dugin, a Putyinhoz közel álló „eurázsianizmus” ideológusának műveit – melyek gondolatai Vona Gábort is megihlették korábban Moszkvai útja során  –, továbbá a francia Új Jobboldal (Nouvelle Droite) irodalmát.
  • Manuel Ochsenreiter a német szélsőjobboldali  “Zuerst! German News Magazine” szerkesztője, a Nouvelle Droite német megfelelőjének, a Neue Rechte irányzatnak népszerűsítője, és a Kremlin-barát Russia Today hírcsatorna népszerű és közkedvelt kommentátora.
  • Philippe Vardon francia politológus a 2003-ban létrejött francia Bloc identitaire egyik alapítója. A Nemzeti Front által létrehozott szélsőjobboldali választási szövetség, a Kék Tenger Gyűlés (Le Rassemblement bleu Marine, RBM) tagjaként támogatta a 2012-es választásokon Marine Le Pent. Ugyanakkor Le Pen 2013-ban már igyekezett elhatárolódni tőle és elutasította a túlságosan szélsőségesnek tartott RBM tagságát.
  • Markus Willinger a szélsőjobboldali Generation Identity (Génération Identitaire) mozgalom ideológusa, amely eredetileg az Identitás Blokk „ifjúsági szervezete” volt, de attól függetlenedett. 2013-ban az osztrák Willinger „Generációs identitás: a hatvannyolcasok elleni háború” címmel írt egy kiáltványt, angol változatát az Arktos Média fordította le és jelentette meg.

A konferencia ismert résztvevőinek tevékenysége

pcblog_20140811_b

Orosz kapcsolatok

Alekszandr Dugin nem véletlenül szerepel a meghívottak listáján, mivel Oroszország befolyása áthatja a rendezvényt, s nem csak a Jobbik Political Capital által korábban leírt egyértelmű oroszbarátsága vagy nemzetbiztonság által is vizsgált kapcsolatrendszere révén. A National Policy Institute egyértelműen elkötelezett az orosz kapcsolatok építése mellett. Richard Spencer az orosz RT.com-nak adott interjúban támadta korábban az Egyesült Államok nemzetközi politikáját; a Jared Taylor által irányított Amerikai Reneszánsz 2014. áprilisi (krími annexiót követő) konferenciáján Oroszországot mint Európa „természetes szövetségesét” jellemezték; a John Morgan vezette Arktos Média bábáskodott Dugin angol nyelvű kiadásainál; végül Manuel Ochsenreiter az orosz Rt.com házi „Németország-szakértője” volt az elmúlt években.

 

Páriák szövetsége

A konferencia ezzel együtt fontos információkat árul el a Jobbikról:

  1.  Az esemény minden eddiginél ékesebb bizonyítéka a Jobbik európai elszigeteltségének, hiszen a nagy tradicionalista gyűlésen egyik jelentősebb nyugati szélsőjobboldali párt sem vesz részt, sőt azokon inkább olyan marginális, de potenciálisan erőszakos szervezetek vesznek részt, mint a Bloc Identitaire.
  2. A Jobbik „mérséklődése” csak látszat, a felsorolt személyek, szervezetek és a „tudományos rasszizmust” biológiailag megalapozott, fehér-felsőbbrendűségi és gyakran neonáci ideológiát hirdetnek, és etnikai értelemben „tiszta” államok vagy területek létrehozását célozva. Érdekes kérdés persze, hogy a Jobbik közel-keleti (leginkább török és iráni) szövetségei mennyiben hangolhatóak össze a fehér, keresztény felsőbbrendűséget hirdető ideológiákat képviselő szervezetek irányáéban történő kapcsolatépítéssel.
  3. Újfent megerősítést nyert a szélsőjobboldali pártok és mozgalmak erős szándéka, hogy Oroszország meghatározó szereplőivel erős kapcsolatot alakítsanak ki.

Megosztás