Az utóbbi hetekben számos elemzés jelent meg a baloldali ellenzéki pártok egymáshoz való viszonyáról és majdani választási esélyeiről. Viszonylag kevés szó esik ugyanakkor a Jobbik jelenlegi pozíciójáról. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogyan írható le a párt helyzete nagyjából egy évvel a választás előtt, illetve melyek a főbb hasonlóságok és különbségek a Jobbik és a többi ellenzéki párt körülményeit illetően.

A Jobbik részben hasonló problémákkal küzd, mint a többi ellenzéki szereplő. A párt szavazótábora valamelyest bővült ugyan a választások óta, de jelentős növekedésről nem beszélhetünk, támogatottsága ma is a 2010 első hónapjaiban mért szinten áll.

A népszerűség stagnálása ugyanakkor azt is mutatja: az elmúlt évek botrányai és belső küzdelmei sem ártottak a pártnak, valamint azok a várakozások sem teljesültek, amelyek szerint a Jobbik a parlamentbe kerülve szükségképpen veszít majd a vonzerejéből.

Vannak elemzések, amelyek jelentős átrendeződésről szólnak a Jobbik szavazótábora kapcsán. A Republikon Intézet szerint például, „míg 2010 és 2012 között a Jobbik egy elsősorban Kelet-Magyarországon erős, inkább alsó-középosztályból szerveződő, a gazdaságilag aktívakra és az átmenetileg elszegényedett, munkanélküliekre egyaránt építő párt volt, 2013-ra egy területileg kiegyenlített, markánsan az aktív munkavállalókból álló, a középosztály felé tendáló párttá vált”. Más adatok nem utalnak ebből a szempontból nagy változásra. Ezen a blogon már tavaly tavasszal bemutattuk, hogy a Jobbik korábban sem volt regionális párt, a szavazótábor többsége pedig az átlagnál jobban kereső és jobb környezetben élő választókból áll.

Pártpolitikai szempontból nézve a Jobbiknak lehet még pár százezres tartaléka, ezek a választók ma főként a Fidesz táborát erősítik. Elsősorban értük folyik a versengés a két párt között. Ez abból is sejthető,, hogy az elmúlt években általában akkor tudott erősödni a Jobbik, amikor a Fidesz gyengült. Nem meglepő tehát, hogy a Fidesz a radikális szavazók egy részét magához igyekszik kötni azzal, hogy a Jobbik számos témáját és üzenetét átveszi.

 

Ahogy a többi ellenzéki pártnak, úgy a Jobbiknak is problémát okoz, hogy a kormánypárt politizálása lényegében „ellenzéki” szerepfelfogást követ. A Fidesz három év kormányzás után is sikeresen „elmúltnyolcévezik”, hatékony a felelősség másokra hárításában, valamint a külső ellenségkép megalkotásában. Mindez nehézséget jelent a Jobbik számára, amelynek szélsőjobboldali pártként nem egyszerűen ellenzékinek kellene lennie, hanem rendszerellenzékinek, ehhez képest ezt a pozíciót is a Fidesz foglalja le, mivel „szabadságharcával”, radikális gazdaság- és társadalomátalakító terveivel kvázi rendszerellenzéki szerepet tud vinni. Így pedig marad a Jobbiknak a rasszizmus, az antiszemitizmus és a „kemény”, a kilépést követelő EU-ellenesség. Ezek ugyanis azok a témák, amelyekben a kormánypárt nem követheti és nem is követi a szélsőjobboldali pártot.

A részben közös választói célcsoport miatt persze nemcsak a Fidesz viszonya ellentmondásos a Jobbik eszméihez, hanem – bár erről kevesebb szó esik a nyilvánosságban – a Jobbik is ellentmondásosan viszonyul a Fideszhez. Az egyetlen jobboldali ellenzéki párt élesen kormányellenes retorikát folytat a saját felületein, míg a szélesebb nyilvánosságban visszafogottabb hangot üt meg, és keményen bírálja a baloldali ellenzéket, hogy a még a Fidesz táborában lévő potenciális szavazóit megszólíthassa. A kiábránduló kormánypárti szavazók egy részének becsatornázására így végső soron az ellenzéki pártok közül a Jobbiknak lehetnek a legjobb esélyei.

De ha még ebben sikeres is lenne a párt, kérdés, hogy a következő választáson mindez mire lesz elég. Egyvalamiben ugyanis a Jobbik hátrányosabb helyzetben van a többi ellenzéki párthoz képest: nincs potenciális szövetségese, ezért könnyen válhat az új választási rendszer legnagyobb vesztesévé.

(Az előadás a Republikon Intézet Egy évvel a választások előtt: pártok és esélyek című konferenciáján elhangzott előadás rövidített változata.)