Az orosz katonai expanzió után az európai társadalmakat a Kreml eurázsiai „kulturális expanziója” is fenyegeti. A Moszkvát és Putyint a konzervativizmus védőbástyájának vagy vezetőjének beállító hivatalos ideológia a kereszténység, a haza, a család „szentháromságára” hivatkozva növeli geopolitikai befolyását a térségben – miközben támaszkodik az euroszkeptikus szélsőjobboldali (vagy éppen szélsőbaloldali) kis pártokra, mozgalmakra.

A Political Capital legújabb tanulmánya az orosz puha hatalom („soft power”) befolyását öt országban vizsgálja: Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Ausztriában. Ebben a régióban a Kreml céltudatosan törekszik a rendszer ideológiai alátámasztására szolgáló „tradicionális” társadalmi és keresztény értékek kisajátítására, manipulatív képviseletére és terjesztésére. Putyin a nihilistának, dekadensnek bélyegzett Nyugattal szembeállítja a keresztény-konzervatívnak definiált Oroszországot, s ily módon saját autokráciája morális felsőbbrendűségét igyekszik megteremteni.

A „geopolitikai fegyverként” használt kulturális nézetek egyrészt az orosz rezsim, és személyesen a néhány éve látványosan konzervatívvá vedlett Vlagyimir Putyin sikerét hirdetik az „úgynevezett toleráns, nemiségnélküli és terméketlen” nyugati társadalmakkal szemben. Másrészt ultrakonzervatív európai szervezeteket és köröket igyekeznek a Kreml bűvkörébe vonni az emberi jogokat sárba tipró konkrét törvényhozási intézkedések, így például a „meleg propaganda” elleni törvény, vagy a civil szervezeteket „külföldi ügynökként” megbélyegző szabályozás legitimálása érdekében.

A világgazdasági válság után éppen talpra álló Európában láthatóan nagy igény mutatkozik az establishment-ellenes politikai szereplőkre, akiknek populizmusa a liberalizmus és az emberi jogok tagadásából táplálkozik, a francia Nemzeti Fronttól a Jobbikig. A Brexit szintén kitűnő alkalmat nyújt az orosz platform képviseletére, hiszen Nagy-Britannia kilépésével Oroszország legkeményebb ellenfele távozik az unióból, miközben az oroszbarát online propagandaoldalak a britek öntudatos nemzeti döntését méltatják, és más, jellemzően szélsőjobboldali kezdeményezésű kilépési referendumjavaslatokat bátorítanak.

A Kreml illiberális értékuniverzuma egyértelműen a Nyugat kulturális hegemóniájára tör. Ennek eszközeként pedig az említett európai szereplőkön kívül egy lazán koordinált hálózatot használ ideológusok (pl. Alexander Dugin), konzervatív üzletemberek (pl. Konstantin Malofejev), orosz pártpolitikusok (pl. a Haza pártból Dmitrij Rogozin) vagy az Orosz Ortodox Egyház részvételével.

Az eurázsiai ultrakonzervatív ideológia nyilvános terjesztése három fő csatornán keresztül történik:

1. Nyilvános diplomáciai rendezvények (fórumok, konferenciák) tartása baráti szervezetek részvételével.
2. Nemzetközi orosz sajtóorgánumok, mint például az angol nyelvű „orosz BBC”, a Russia Today vagy a Sputnik révén.
3. A külföldön élő orosz állampolgárok és a diaszpóra állítólagos védelmére hivatkozó beavatkozás, beleértve a megfelelő kulturális, ideológiai információkkal és „hazafias” hírekkel való ellátásukat.

A vizsgált országokban a következő befolyásolási tendenciák érvényesülnek:

• Általánosságban a Kreml kulturális befolyása ott tud a leginkább meghatározóvá válni, ahol ezt az orosz kultúrához való általános közelség (pl. Szlovákiában a pánszlávizmus), a közvélemény orosz irányultsága és az elit oroszbarát külpolitikai irányultsága (pl. részben Csehországban vagy Magyarországon) lehetővé teszi.

• Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon a hivatalos diplomácia továbbra is fontos szerepet tölt be a Kreml számára kedvező értékek és ideológiák képviseletében. Ugyanakkor a vizsgált öt országban a közvélemény többsége nem oroszbarát, így a befolyásolás inkább indirekt módon és fő szabályként marginális szervezeteken keresztül történik – hiszen utóbbiakat könnyebb megkörnyékezni és – képletesen vagy ténylegesen – „felvásárolni”.

• Az orosz ideológiai és kulturális befolyás fő ágensei ezért országonkénti különbségeket mutatnak. Itthon a jobboldal következetes oroszbarát geopolitikai fordulata, az ún. „keleti nyitás” a Fidesz-KDNP-t, a Jobbikot és ezek szatellitszervezeteit helyezik a befolyás centrumába. Szlovákiában a különféle oroszbarát paramilitáris szervezetek, míg Csehországban az oroszbarát média játszik kitüntetett szerepet. Ausztria és Lengyelország hasonló abban az értelemben, hogy direkt kulturális befolyás egyik országban sem tapasztalható, előbbiben a kulturális távolság, utóbbiban a történeti ellentétek következtében. A lengyelországi orosz befolyás ezért még inkább áttételes, pár elszánt oroszbarát hívő, például a nemrég Kovács Bélához hasonlóan kémkedés miatt büntetőeljárás alá vont Mateusz Piskorski, a Változás párt vezetője mellett elsősorban a nemzetiségi ellentétek nacionalista felkorbácsolására irányul (például Ukrajna és a lengyel nacionalista mozgalmak között).

A Kreml ultrakonzervativizmusa három fő okból jelent kockázatot a vizsgált országokra és Európára nézve:

• A katonai vagy direkt politikai, gazdasági befolyásszerzéshez képest a kulturális hatás rejtőzködőbb formában valósul meg, ezért sokszor nem tudatosul vagy meglepetésként éri a mainstream politikai vagy civil szereplőket.

• A Kreml törekvése más ultrakonzervatív (világ)szervezetekkel karöltve valósul meg, ide értve az Orosz Ortodox Egyházat és az amerikai vagy európai magzatvédő, abortuszellenes stb. szervezetek egy részét.

• Oroszország az egyetlen fejlett ország, amely egész propagandagépezetével, gazdasági súlyával, világszínvonalon is kiemelkedő titkosszolgálatával részt vesz a fent említett globális „tradicionalista hálózatban”, gyakorlatilag bármely résztvevő ultrakonzervatív szervezetet a maga akaratához hajlítva.

• A hatás hosszú távon a második világháború elért emberi jogi vívmányok visszaszorulásához, az európai nemzetek közötti konfliktusok békés rendezésére törekvő elv feladásához, azaz végső soron a történelem kerekének visszaforgatásához vezethet.

A teljes tanulmány angolul itt tölthető le.