Vendégszerzőnk SÁRKÖZY MIKLÓS, ókortörténész, iranista segítségével cikksorozatot indítottunk a rendkívül népszerű magyar őstörténeti áltudományról. Előző írásunkban a ‘párthus Jézus’ tévtan forrásaival foglalkoztunk, most Badiny-Jós írásaiból szemezgetünk Nemeshegyi Péternek a Távlatokban megjelent válogatása alapján, majd a főbb állításaira röviden reagálunk. Igyekszünk Badiny állításait mind történeti, mind iranisztikai, mind pedig teológiai téren megvizsgálni.
Badiny szerint a szemiták csak rombolni tudnak, építeni nem (59. old.). A szemita zsidók és az őket követő ókori egyházatyák meghamisították az egész újszövetségi szentírást, azt akarván bizonyítani, hogy Jézus zsidó volt, és a próféták által megígért felkent messiásként, vagyis krisztusként lépett fel. Máté és Lukács zsidók voltak, és ezért hamis az evangéliumuk. Egyedül Márk evangéliuma hiteles, mert nem idéz ószövetségi prófétákat.
Badiny megrögzötten érvel több helyen is amellett, hogy Jézus tanításait a zsidók, legfőképpen Pál apostol hamisította meg, és ebben egy zsidó-vatikáni összeesküvés képe bontakozik ki lelki szemei előtt. (Más kérdés, hogy éppen Pál apostol volt az, aki a nem-zsidók számára is megnyitotta az őskeresztény egyház kapuit.) Mindezek tarthatatlansága könnyedén belátható Jézus korára vonatkozó teológiai szakirodalom akárcsak átlagos ismeretében is. Azt azért itt fontos megemlíteni, hogy a kereszténység kétezer éves történelmében soha senki sem vitatta el Jézus zsidó származását, még a legvehemensebben a zsidóság ellen érvelő későantik és középkori egyházi és világi szerzők sem tettek írásaikban ilyen megjegyzést. Ugyanígy a kereszténység ellen érvelő zsidó rabbik sem céloznak egyetlen írásukban sem Jézus nem-zsidó (adott esetben párthus) származására, pedig egy nem-zsidó származású Jézus jó okot szolgáltathatott volna az elhatárolódásra Jézustól és a kereszténység zsidó gyökereitől zsidó oldalon. Az ilyenfajta Jézus nem-zsidó eredetét firtató spekulációk nem régebbiek mint a 19-20. század és többnyire fajelméleti hátterűek. Ezt az is alátámasztja, hogy míg egyes német „szerzők” Jézus árja származását vélelmezték, addig Zajti, Badiny és jelenkori követőik ezzel szemben Jézus párthus (azaz szerintük turáni, olykor pedig magyar) eredetét szajkózzák.
Jézust tévesen nevezik „chrisztosz”-nak, vagyis felkent messiásnak. Az ő helyes címe ugyanis chrésztosz (jelentése, Badiny szerint, „az egyetlen szent”), aminek semmi köze a felkent zsidó messiás fogalmához. Jézus Galileából származik. Születési helye nem a Júdeában fekvő Betlehem, hanem egy Betlehem nevű galileai város. Galileában Jézus születésekor nem laktak zsidók, mert az asszírok régen elhurcolták őket, és más népeket telepítettek helyükbe. A galileaiak nyelve sem volt héber, hanem az ősi arámi nyelv.
Badiny itt egyetlen állításra, egészen pontosan Suetonius római történetírónak Vita Claudii című művének egy megjegyzésére támaszkodik. Suetonius említi, hogy „bizonyos Chrésztosz ösztönzésére a zsidók gyakran zendüléseket okoztak Rómában”, és ezért Claudius császár kiutasította őket a városból (25, 4). A modern kutatás ezzel kapcsolatban azt az álláspontot fogalmazta meg, hogy itt Suetonius a Chrisztosz szó helyett a görög személynévként használatos Chrésztosz (jelentése: kedves, jó, irgalmas) nevet használta. Suetoniusnak e mondata azonban túl gyenge állítás annak bizonyítására, hogy a Chrisztosz (Krisztus) elnevezést elvitassuk. Badiny „egyetlen szent” fordítása szintén légből kapott. Suetoniusnak e mondata túl gyenge alap ahhoz, hogy a Bibliában és az ókeresztény írásokban, vértanúaktákban stb. számtalanszor előforduló Chrisztosz (Krisztus) elnevezést elvitassuk.
Mária és Jézus születése idején Galilea és Szamaria a párthus birodalom fennhatósága alatt állt, és egy párthus herceg kormányozta. Mária ennek a Nakab Adiabéné hercegnek és Grapte-Kharax párthus hercegnőnek (???) isteni csodás segítséggel született leánya. Ő a „Fény Szüzének” inkarnációja, ugyanúgy, ahogy Jézus a Fény Fiának inkarnációja. A Fény Szüze ugyanúgy öröktől fogva lett, ahogy a Fény Fia öröktől fogva lett. Ez a Fény Szüze a mindenkiről gondoskodó égi édesanya. A Fény Atya, a Fény Fiú és a Fény Szüze képezik a valóságos, örök isteni szentháromságot. Mária Astarté templomában nevelkedett. Szűzen foganta és szülte fiát, Jézust, aki a Fény Fiú megtestesülése. Mária bejárta Adiabéné országát, és érintésével csodákat tett, betegeket gyógyított. Őrzője Pandar József adiabánéi herceg volt, aki a párthusoknál egy egész rendőrszervezetet hozott létre, hogy Máriát megvédje a zsidóktól. Máriának hatalmas birtokai voltak Galileában, Jeruzsálemben palotával rendelkezett, és övé volt az egész Olajfák hegye.
Itt Badiny sosem létezett párthus hercegeket kreál, sosem létező párthus adminisztrációt vizionál Galileába. Mindezzel kapcsolatban hálásak lennénk, ha valaki egyszer rámutatna a „párthus rendőrszervezet” történetének forrásaira, ilyen ugyanis nem létezik. Ami tény ismert, elsősorban Justinustól, hogy a Párthus Birodalom Pakóros párthus trónörökös és Labienus római emigráns vezetésével Kr.e 40-ben megtámadta Róma ázsiai tartományait és ideiglenesen elfoglalta Jeruzsálemet. Ám a párthusok nem törekedtek közvetlen hódításra, megelégedtek a hadizsákmánnyal és a helyi elitekből választottak új vazallus fejedelmeket. Pakóros ezek után vissza is vonult a Szentföldről Párthiába. Galileai párthus kormányzók, „rendőrszervezetek” tehát legfeljebb Badiny elméjében léteztek, de a valóságban nem.
Badiny hamisít Szűz Mária kitalált szüleiről, Nakab Adiabéné hercegről és a párthus Grapte-Kharax hercegnőről, valamint a Mária őrzőjéről, Pandar Józsefról is. E személyek ókori forrásokban nem szerepelnek, ilyen személy nem ismeretes a párthus kori elitben (lapozzuk fel Ferdinand Justi Iranisches Namenbuch-ját vagy az újabb keletű Encyclopaedia Iranicát, egyik sem tud ilyen személyeket említő párthus kori forrásokról). Nemeshegyi Péter szerint Badiny egy Frey Wehrli nevű német neonáci íróra hivatkozik (90. old.), aki ezzel a kitalált történettel azt akarja bizonyítani, hogy Jézus árja származású volt. Ebből is látható, hogy Jézus zsidótlanításának szándéka korántsem kizárólag csak Magyarországon tapasztalható jelenség.
Jézus nyilvános fellépésétől kezdve hirdette azt a szeretetvallást, amely már a sumeroknak is vallása volt. A Jézus által hirdetett Atyaistennek semmi köze az ószövetségi zsidók által imádott Jehovához, amint ez János evangéliumának 8,19–38. verseiből kitűnik. A zsidók azért törtek Jézus életére, mert idegen volt, és megszegte a Tórát.
Jézus az utolsó vacsorán tartott vérszövetség után az Olajfák hegyén levő Asztarté templomba ment imádkozni, minthogy Astarte a galileaiak hite szerint a Fény Szüze volt. Ezután a zsidók és Pilátus Jézust kivégeztették. Erre a galileaiak fegyverkezni kezdtek, és a párthusok tiltakoztak. Egy előkelő párthus asszony, Mária Magdolna, aki nem volt más, mint Jézusnak a János evangéliumában emlegetett „szeretett tanítványa”, Tiberius császár elé járult, és bevádolta Jézus gyilkosait. Erre Tiberius Pilátust, Archelaoszt, valamint Annás és Kaifás főpapokat maga elé rendelte, halálra ítélte, és kivégeztette őket, mert a legnagyobb bűntényt követték el az emberiség ellen. Jézus halála után feltámadt, és visszatért a Fénybe, mert Ő, mint a Fény Fiú, bármikor felvehette és levethette emberségét.
Ezzel szemben az ősi sumeroktól vallásukat átvevő párthusok birodalmában 250 évig a Jézusba vetett hiteles hit virágzott tovább. Ez a hit volt a párthusok államvallása, bár toleráns módon más vallásokat is engedélyeztek birodalmukban. A párthus királyok kedvelt szimbóluma a szent sólyom, amelyet később turulnak neveztek. E sólyom jelzi a párthus királyi vérben megjelent Fény Fiát, Jézust.
Badiny itt a legjobb ókori gnosztikusok nyomdokain halad, amikor a gonosz ószövetségi Istenről értekezik, és ezt megfűszerezi a sumer-magyar rokonság zagyvaságaival.
Mária Magdolna Tiberiusnál történt látogatását, valamint a Jézust kivégző embereknek a császár általi megbüntetését a Tiberius levele című irat tartalmazza. Ez az írás az ókor vége felé keletkezett, és a történészek egybehangzó véleménye szerint hamisítvány. De ha nem is lenne az, több száz évvel Jézus után íródott, amely szintén kívül helyezi a hitelt érdemlő források körén.
Pilátusról annyit tudunk biztosan, hogy i. sz. 26-tól 36-ig volt Júdea prokurátora. Minthogy Jézust 30-ban feszítették keresztre, Pilátus utána még hat évig hivatalban volt. Későbbi sorsáról nem tudunk semmi biztosat.
A zsidó főpapok kivégzéséről nem szól semmilyen korabeli forrás. Az pedig, hogy a szigorú monoteizmust követő késői zsidók Jeruzsáleme mellett az Olajfák hegyén a kánaáni istennő, Asztarté temploma állt volna, szintén nem támasztja alá semmilyen írott vagy régészeti forrás, ez csupán Badiny fejében született meg ötletként.
Badiny szerint a korai kereszténység igazi szimbóluma nem a kereszt, hanem a sólyom volt, amely egyben párthus királyi szimbólum. Azon túl, hogy a sólyom nem párthus uralkodói szimbólum és itt Badiny iranisztikai tájékozatlansága ismét kiütközik, Badiny téves állítását az ún. antiochiai kehellyel igyekszik „igazolni”; ezt tudomása szerint „valamelyik kolostorban őrzik New York államban.” Idéz egy szakkönyvet (The Interpreters Dictionary of the Bible. New York, 1962), mely szerint a kelyhet Jézus is használta, és annak külső díszítésén szerinte Jézus és apostolai között „többször látható a szent sólyom.”
The „Antioch Chalice”. A kép forrása: The Metropolitan Museum of Art
Valójában az idézett helyen ennek az ellenkezője szerepel: vagyis az, hogy a kehely Jézus-kori datálását „csaknem minden szakértő elveti”, valójában „a negyedik vagy az ötödik századból származhat”, vagyis legalább három évszázaddal Jézus utáni. (A múzeum ma aktuális bemutatója már a 6. század első felére teszi.) Badiny szakmai komolyságát jelzi, hogy az adott helyen valójában nem arról tájékoztatnak, hogy a kelyhet „egy kolostorban” (Cloister), New York államban, hanem hogy a Cloisters (= kerengő) néven közismert múzeumban őrzik New York városában.)
A szakkönyv szerint a kelyhen „madarakat, egyéb állatokat” látni, és az ott mellékelt, illetve a kehely interneten elérhető képén is látható, hogy a szőlőfürtön ücsörgő (kis) madár nincs annyira kidolgozva, hogy sólyomként lehessen azonosítani.
Badiny azonban még egy sólyombizonyítékkal lep meg: egy Kr. u. 7-8. századbeli írországi keresztény ereklyén is felfedezett egy sólymot, mely „az írek hiedelme szerint Keresztelő Szt. János szimbóluma.” Ennek nyomán azt állítja, Keresztelő Szent János „sólyom képében látta a Szentlelket Jézus Urunkra leszállni, … ugyanis ha »galamb« lett volna, amint az »átfésült« szöveg [Biblia] írja, az írek is galambnak jelképeznék Keresztelő Szent Jánost.” Az az elgondolkodtató ebben, hogy egy olyan közismert ír madárképet értelmez, amely nem a Keresztelőnek, hanem a negyedik evangélium írójának (Szent János apostolnak) a jelképe, vagyis nem sólyom, hanem sas, és legkevésbé sincs köze Jézus megkeresztelésének jelenetéhez. Ha Badiny-Joós odalapozott volna a keze ügyében lévő Interpreters Dictionarynek a keresztábrázolásokról szóló szócikkéhez, meggyőződhetett volna arról, hogy bizony az ilyen kétes sólyomábrázolásoknál sokkal, de sokkal korábbiak és gyakoribbak a keresztény világban a keresztek, sőt a feszületek. Legelőször is az az emlékezetes gúnyrajz, amelyen egy keresztre feszített szamárral találkozunk. Így gúnyolták már az első században azokat a keresztényeket, akik bizony nem sólyomban keresték Krisztus Urunk jelképét, hanem a Megfeszítettről tettek hitvallást – akár az életük árán is.’ (lásd ehhez a Tényleg.com cikkét)
A párthus birodalom bukása után a minden zsidó elferdítéstől mentes Jézus-hit a manicheus vallás néven élt tovább. A kaukázusi területek mágus vallása is ez volt. A párthusok bukása után ugyanis az Adiabénéi Jézus-hívők rokonaikhoz, a szkíthákhoz vándoroltak, és közöttük terjesztették hitüket. A közéjük tartozó hun vezér, Attila is a minden zsidóságtól mentes Jézus-hit követője volt. A hunoktól származnak a magyarok, akiknek ősvallása szintén ez a hit. Csak Szent István király kényszerítette rá a magyarokra az elzsidósított formájú kereszténységet, és az ő papjai üldözték a táltosokat.
Mindebből az következik, hogy az igazi Jézus, a chrésztosz, az ő kozmikus és karizmatikus erejű isteni valóságában csak a magyarság Jézusa. Ő az, aki újra elhozta az ősi sumerok „szeretetvallását”. Jézus abból a nemes szkíta-mahgar fajtából öltött testet, amelyik a magyar nép származásának forrása (193. old.). A Jézus-hitű párthus, hun, mahgar-szkíta nép nagy része avarokként érkezett a Kárpát-medencébe (256. old.).
Badiny szerint az efezusi zsinat azzal, hogy Máriát „istenanyának” nevezte, őt az Atyaistennel egylényegűnek jelentette ki. Ezzel a zsinati döntéssel megszületett az „Atya-Anya-Fiú-ból álló Szentháromság” (285. old.). Ezt a tanítást azonban a hivatalos kereszténység nem követte, hanem továbbra is az Atya-Fiú-Szentlélek Szentháromságot tiszteli.
Badiny szomorúan megvallja: „Sajnos, csak egyetlen vagyok a történelmünkkel foglalkozók között, aki a Szent István előtti magyar vallásunkban, a Magyar Hitben jézusi örökséget lát.” (276. old.)
Badinynak az efezusi zsinat határozatáról szóló magyarázata teljesen téves és teológiai hamisítás. Az „Atya, Fiú, Szentlélek” Szentháromságtan a 4. századtól kezdve alapvető dogmaként elfogadott volt az egész kereszténységben, ezért a Máriának a theotokosz (istenszülő) címet elismerő zsinati határozat (amint azt néhány évvel később az alexandriai pátriárka, Cirill és az antiokhiai pátriárka, János közös nyilatkozata magyarázza) azt jelenti, hogy Mária embersége szerint anyja annak a Jézusnak, aki az Atyaisten örök egylényegű Fia.
A manicheizmust, ezt a késő ókori és koraközépkori jelentős térítő gnosztikus vallást a kereszténység eredeti tiszta formájának láttatni teljes tévedés, és Badiny egészen alapvető ismerethiányára utal vallástörténetileg. A meglehetősen komplex és a maga korában sikeres gnosztikus manicheus vallás, amely a Kr. u. 3. század első felében jött létre. A manicheus hit a Római Birodalomtól Kínáig terjedt el a későókorban és a koraközépkorban, egyáltalán nem a kereszténység egy csoportja, hanem attól teljesen független önálló gnosztikus vallási mozgalom volt. Badiny fantáziája a mágusokról, manicheus-keresztény hunokról, szkíthákról és manicheizmuson alapuló ősmagyar vallásról innentől fogva pedig nem szorulnak magyarázatra. Badiny célja itt egy gyökereitől fogva zsidótlanított „szkítha-kereszténység” megkonstruálása és propagálása volt, teljesen abszurd és hamis történeti és vallástörténeti adatokra építve.
S mindezeken túl – a teljesség igénye nélkül – néhány a párthusokkal kapcsolatos történelmi szarvashiba Badiny könyvében:
De mit is kell tudni Adiabénéről? Adiabéné egy. a szeleukida államban létrejött tartomány, mely a Kr. e. 1. századra párthus vazallus királysággá vált. Földrajzilag a mai Irán, Irak és Törökország hármashatára közelében a Tigris és az Orumie tó közötti terület számított Adiabénéhez, mely a korábbi Asszíria magterületein alakult ki. Központja Arbéla (a mai iraki Kurdisztánban fekvő Erbil) volt. A terület a Kr. e 1. században felvirágzó transzkontinentális Selyemút legfontosabb tranzit útvonala mentén feküdt a párthus állam nyugati részén. Arbéla legfontosabb kereskedelmi partnerei a tőle nyugatra fekvő Niszibisz és Edessza voltak. Arbéla korabeli története legfontosabb forrásainak Iosephus Flavius és Tacitus közléseit tarthatjuk. A helyi dinasztia kezdetei a Kr.e. 1. századra mennek vissza, párthus vazallus uralkodóik nevei alapján (Monobadzosz, Izatész) iráni vagy iranizált örmény/ arámi származást sejthetünk. Adiabéné esetében ki kell emelni az adiabénéi uralkodócsalád erős érdeklődését a judaizmus iránt. A Selyemút kapcsolatainak is köszönhetően – úgy látszik – a korban virágzó közösségekkel rendelkező mezopotámiai és szíriai zsidók jelentős vallási-kulturális hatást gyakoroltak az adiabénéi dinasztiára a Kr.u. 1. század első felében. Adiabéné zsidósága különösen híres volt a Tóra törvényeinek szigorú betartásáról és betartatásáról. Iosephus Flavius szerint a későbbi II. Izatész adiabénéi királyt (Kr.u. 34-57/60), I. Monobadzosz (kb. Kr. u. 20-34) idősebbik fiát egy meszénéi zsidó kereskedő Hanan (Ananiasz) térítette át a júdaizmusra, míg annak anyját, Helénát a tekintélyes niszibiszi zsidó rabbi, Júda ben Bathira térítette meg. Ismeretlen időpontban II. Izatész fivére, a későbbi II. Monobadzosz (Kr.u. 57/60-68 k.) is felvette a judaizmust. Kr.u. 46-ban Heléna és Izatész Jeruzsálembe zarándokoltak, és egészen Kr.u. 60-ig, halálukig ott éltek. Heléna Josephus szerint Jeruzsálemet súlyos éhínségtől mentette meg, azzal, hogy saját anyagi terhére gabonát és fügét osztatott szét a városban. Mind Heléna, mind pedig II. Izatész Jeruzsálemben lettek eltemetve Kr.u. 60 körül. II. Izatész Jeruzsálemben maradt, de szintén a zsidó vallást követő fivére, az Adiabénében maradt II. Monobadzosz szintén buzgón támogatta a jeruzsálemi szentélyt ajándéktárgyakkal. Forrásaink szerint úgy tűnik, hogy II. Monobadzosz fiai is követték apjuk hitét és csatlakoztak a jeruzsálemi adiabénéi kolóniához, mivel ismert, hogy II. Monobadzosz két fia is részt vett a Kr.u. 66 és 70 közötti zsidó háborúban és a Szentföldön haltak meg vallásos zsidóként a rómaiak ellen vívott harcokban.
A fentiek különösen fontosak a „párthus Jézus”-tézis miatt: egyfelől Heléna és családja már betért zsidóként és nem pogányként érkezett Jeruzsálembe, ahol nemrég Heléna hatalmas palotájának romjai is előkerültek. Vallási felfogásuknak semmilyen ’szkítha’ vagy ’párthus’ mozzanata nem ismert. A „párthus Jézus”-tézisre még súlyosabb árnyékot vet a kronológiai probléma. Badiny Jós és követői szerint ugyanis Heléna egy állítólagos lánya, Mirjam (vagyis Mária) volt/lehetett Jézus anyja. Heléna azonban csak Kr.u. 46-ban költözött Jeruzsálembe, tehát közel tizenöt évvel Jézus keresztre feszítése után. Ha pedig ez így van, akkor az állítólagos nagymama semmilyen kapcsolatban nem lehetett Jézussal, egyszerűen időben lehetetlen áthidalni a fennálló különbséget. E nyakatekert kronológia szerint Heléna lányának nagyjából Kr.e. 30 és Kr.e. 20 között kellett volna születnie, de nyoma sincsen annak, hogy Jézus születése előtt már zsidó lett volna és akkor született (?) lányát Jeruzsálembe küldte volna, hogy aztán hatvan (!) év múlva maga is ott temettesse el magát. Azt ugyan nem tudjuk, hogy Heléna mikor született, de aligha lehetséges kiizzadni egy olyan hihető kronológiát, amely Helénát Jézus nagyanyjaként mutatja be. (lásd: J. Neusner, A History of the Jews in Babylonia, 5 vols., Leiden, 1965-70.) .
A magyarországi orosz befolyás több szempontból is speciális. Ennek egyes vetületeivel, például a szélsőjobboldali szervezetek érintettségével vagy az orosz dezinformációval...
A magyarországi orosz befolyás több szempontból is speciális. Ennek egyes vetületeivel, például a szélsőjobboldali szervezetek érintettségével vagy az orosz dezinformációval...
A magyarországi orosz befolyás több szempontból is speciális. Ennek egyes vetületeivel, például a szélsőjobboldali szervezetek érintettségével vagy az orosz dezinformációval...
A magyarországi orosz befolyás több szempontból is speciális. Ennek egyes vetületeivel, például a szélsőjobboldali szervezetek érintettségével, vagy az orosz dezinformációval...
